2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Hét év börtönbüntetést kért az ügyészség a dusnoki kettős halálos motorbaleset vádlottjára – A terhelt nem ismeri el bűnösségét

Hét év börtönbüntetést kért az ügyészség a dusnoki kettős halálos motorbaleset vádlottjára – A terhelt nem ismeri el bűnösségét
Zsiga Ferenc  |  2021. 05. 26., 09:00

A nagy visszhangot kiváltó, múlt év október 23-án Dusnoknál bekövetkezett, két ember halálát okozó motorbaleset előkészítő büntetőülését 2021. május 20-án délelőtt a Kalocsai Járásbíróságon dr. Kálóczi Norbert büntetőbíró tartotta. Az érsekcsanádi vádlott nem ismerte el bűnösségét, vitatta az ügyészség azon álláspontját, amely szerint ittassága is befolyásolta a két ember halálával járó balesetet. Mivel az ügyészség és a vádlott álláspontja messze áll egymástól, az ügy már a hagyományos bírósági procedúra szerint, tárgyalásokkal folytatódik.

A dr. Kálóczi Norbert büntetőbíró irányítása mellett zajló előkészítő ülésen a letartóztatott vádlott és ügyvédje távmeghallgatáson keresztül vett részt.
Ugyan az esemény sajtó nyilvános volt, az alperes nem járult hozzá, hogy róla fénykép és hangfelvétel készüljön.

dr. Kálóczi Norbert


Amint arról az esetet követően beszámoltunk, 2020. október 23-án reggel halálos kimenetelű motoros baleset történt az 51. számú főút Dusnok közeli szakaszán, egy egymás után, külön-külön motorkerékpárral közlekedő házaspár vesztette életét.

Az előkészítő ülésen kiderült: a nyomozás adatai szerint az inkriminált napon az inkognitóját felfedni nem akaró, 37 éves érsekcsanádi férfi személygépkocsijával közlekedett az 51. számú főúton.


Dusnok felől, Sükösd irányába haladt, amikor átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött a két motorossal. A baleset következtében a motorokkal közlekedő 44 éves vaskúti férfi és 50 éves felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. A személygépkocsit vezető férfi is megsérült, a nyomozás adatai szerint nem használta a biztonsági övet.


A helyszíni ittasság-ellenőrzés során a gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt mintavétel céljából előállították. Az igazságügyi vegyészszakértő az alkoholfogyasztás tényét igazolta, ezért a férfival szemben

A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLYA HALÁLT OKOZÓ ITTAS JÁRMŰVEZETÉS BŰNTETT GYANÚJA MIATT FOLYTATTA LE A NYONOZÁST.

A vizsgálat során kiderült, a balesetben elhunyt személyek szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkoholt mutattak ki, azonban a szakértő kimondta: a sértettek ittas állapota és a baleset bekövetkezése között ok-okozati összefüggés nincs. A motorosoknak nem volt idejük reagálni a szemből érkező járműre, esélyük sem volt elkerülni az ütközést.


Az előkészítő ülésen az ügyész ismertette a vádiratot. A vádhatóság szerint a baleset azért következett be, mert a terhelt megszegte a KRESZ azon rendelkezését: járművet csak az vezethet, aki nem áll alkoholos befolyásoltság alatt. Ráadásul a megvádolt férfi nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a személygépkocsit.

A vád halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette.
Az ülésen elhangzottak szerint

AZ ÜGYÉSZSÉG 7 ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉSRE, 7 ÉV JÁRMŰVEZETÉSTŐL VALÓ ELTILTÁSRA, ÉS 7 ÉV KÖZÜGYEK GYAKORLÁSÁTÓL VALÓ ELTILTÁSRA KÉRTE ELÍTÉLNI A VÁDLOTTAT, AMENNYIBEN AZ BEISMERI A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSÉT.

Az ülésen az alperes nem ismerte el bűnösségét, vitatta, hogy ittas állapota és a baleset bekövetkezése között ok-okozati összefüggés lenne. Védőügyvédje tanúk és a szakértők bevonását, illetve meghallgatását indítványozta az ügyben.

Az ügyvéd álláspontja szerint a vádlott nem az ittassága miatt tért át az út másik oldalára, és azt indítványozta: szakértő állapítsa meg az ittasság fokát és a vádlott által vezetett személygépkocsi műszaki állapotát. Mint elhangzott, a baleset időpontjában a kocsinak nem volt érvényes műszaki vizsgája.

A Kalocsai Járásbíróság az ügyet tárgyalásra bocsájtotta. Dr. Kálóczi Norbert büntetőbíró azt a tájékoztatást adta: az ügy a tanuk és a szakértők meghallgatásával folytatódik.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK