In memoriam Szabó Gyula (1941–2017)

SZABÓ GYULA CSELGÁNCSOZÓK GENERÁCIÓIT NEVELTE FÖL VÁROSUNKBAN.

A kalocsai Cselgáncs Szakosztályt családjaként szerette, így természetes volt a cselgáncsversenyek utáni „rántottborda-sültkrumpli-kóla” nevű szertartás, amit szinte mindig saját zsebből, és a lelkes szülők támogatásával finanszírozott, mondván: „ezek a gyerekek megérdemlik!”

A MÁSIK NAGY SZERELME A KUTYÁK ÉS A KUTYAKIKÉPZÉS VOLT.

Sokan csak a „kutyás Gyula bácsinak” hívták, ami nem is csoda, hiszen a kalocsai kutyás egyesületnek barátaival együtt alapító tagja, majd hosszú éveken át elnöke volt.
Aktív korában nem múlt el hétvége kutyapálya, vagy kutyakiállítás nélkül. Egy alkalommal még Svájcba is meghívták néhány hétre, hogy egy rakoncátlan berni pásztorkutyát „ráncba szedjen” – ez is jól példázza, hogy mennyire bíztak a kutyakiképzői tudásában.

Kutyatenyésztői munkásságát elismerendően életműdíjként a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Kalocsai Szervezetének örökös, tiszteletbeli elnöki címét adományozták neki egy Kalocsán szervezett, rangos nemzetközi kutyakiállításon.

HÉTKÖZNAPJAIN – NYUGDÍJAZÁSÁIG – SZAKMUNKÁSTANULÓKAT PALLÉROZOTT, DIÁKJAI ÉS A NEVELŐI KOLLEKTÍVA ELISMERÉSÉTŐL ÖVEZVE.

Szabó Gyula búcsúztatóját múlt szombaton tartották a kalocsai művelődési központ kamaratermében, ahová a fentiek nyomán nem meglepő módon olyan sokan eljöttek, hogy megadják a végtisztességet a példaadó tanárnak, lelkiismeretes szakembernek, odaadó barátnak, szerető férjnek, testvérnek, apának, hogy alig fértek a terembe.

URNÁJA KÖRÜL MEGRENDÜLTEN ÁLLT CSALÁDJA,

így felesége mellett fia, Gyula, leánya, a ravatalnál a búcsúztató beszédet mondó Henrietta, három unkája, valamint testvére és annak családja, unokatestvérei, sógorai, sógornői és családjaik.

Ám a rokonságon kívül a szomszédság, a barátok, tanítványok és pedagógus kollégák is nagy számban jöttek el fejet hajtani a szeretett mester, vagy pályatárs előtt, bizonyítva, hogy életével példáját adta a búcsúztatón elhangzott nekrológban is idézett hitvallásának:

Azért születünk a Földre, hogy valami szépet, maradandót alkossunk, amivel hasznára lehetünk a közösségnek, amelyben élünk, fejlesszük tudásunkat, és másokat is segítsünk, hogy az életet hasznosan, célokat tűzve magunk elé tudatosan éljünk.