2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 362 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

In memoriam Szabó Gyula (1941–2017)

Illés György Cinó  |  2017. 11. 11., 22:27

Mintha három, sőt négy életet élt volna egyszerre: az iskolában pedagógusként évfolyamok sorának a becsületes szakma mellett tartást, derűs életszemléletet, iránymutatást adott, a kalocsai judo-szakosztály lelke volt, miközben fél város úgy ismerte: a Kutyás Gyuszi bácsi, s végül, de nem utolsósorban családja, amely szinte egybe olvadt hobbijai révén őt körbevevő közösségekkel.

SZABÓ GYULA CSELGÁNCSOZÓK GENERÁCIÓIT NEVELTE FÖL VÁROSUNKBAN.

A kalocsai Cselgáncs Szakosztályt családjaként szerette, így természetes volt a cselgáncsversenyek utáni „rántottborda-sültkrumpli-kóla” nevű szertartás, amit szinte mindig saját zsebből, és a lelkes szülők támogatásával finanszírozott, mondván: „ezek a gyerekek megérdemlik!”

A MÁSIK NAGY SZERELME A KUTYÁK ÉS A KUTYAKIKÉPZÉS VOLT.

Sokan csak a „kutyás Gyula bácsinak” hívták, ami nem is csoda, hiszen a kalocsai kutyás egyesületnek barátaival együtt alapító tagja, majd hosszú éveken át elnöke volt.
Aktív korában nem múlt el hétvége kutyapálya, vagy kutyakiállítás nélkül. Egy alkalommal még Svájcba is meghívták néhány hétre, hogy egy rakoncátlan berni pásztorkutyát „ráncba szedjen” – ez is jól példázza, hogy mennyire bíztak a kutyakiképzői tudásában.

Kutyatenyésztői munkásságát elismerendően életműdíjként a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Kalocsai Szervezetének örökös, tiszteletbeli elnöki címét adományozták neki egy Kalocsán szervezett, rangos nemzetközi kutyakiállításon.

HÉTKÖZNAPJAIN – NYUGDÍJAZÁSÁIG – SZAKMUNKÁSTANULÓKAT PALLÉROZOTT, DIÁKJAI ÉS A NEVELŐI KOLLEKTÍVA ELISMERÉSÉTŐL ÖVEZVE.

Szabó Gyula búcsúztatóját múlt szombaton tartották a kalocsai művelődési központ kamaratermében, ahová a fentiek nyomán nem meglepő módon olyan sokan eljöttek, hogy megadják a végtisztességet a példaadó tanárnak, lelkiismeretes szakembernek, odaadó barátnak, szerető férjnek, testvérnek, apának, hogy alig fértek a terembe.

URNÁJA KÖRÜL MEGRENDÜLTEN ÁLLT CSALÁDJA,

így felesége mellett fia, Gyula, leánya, a ravatalnál a búcsúztató beszédet mondó Henrietta, három unkája, valamint testvére és annak családja, unokatestvérei, sógorai, sógornői és családjaik.

Ám a rokonságon kívül a szomszédság, a barátok, tanítványok és pedagógus kollégák is nagy számban jöttek el fejet hajtani a szeretett mester, vagy pályatárs előtt, bizonyítva, hogy életével példáját adta a búcsúztatón elhangzott nekrológban is idézett hitvallásának:

Azért születünk a Földre, hogy valami szépet, maradandót alkossunk, amivel hasznára lehetünk a közösségnek, amelyben élünk, fejlesszük tudásunkat, és másokat is segítsünk, hogy az életet hasznosan, célokat tűzve magunk elé tudatosan éljünk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 09:59
Április 11-én, szombaton 14 órától a bajnoki rájátszás második találkozóján is nyerni tudott a Kalocsai Kézilabda Club gárdája, amely sorrendben már a klub 16. győzelme volt. A bajnoki alapszakaszt és a rájátszás két találkozóját is sikeresen teljesítette a KKC és ezzel a teljesítménnyel holtversenyben az élen áll csapatunk a bajnoki rájátszás felsőházának összevont E-és F csoportjában a Rákosmenti együttesével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 21., 12:09
Telefonos csalók áldozata lett egy paksi férfi, akinek két bankszámlájáról összesen közel 1,5 millió forintot utaltak el ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 21., 10:44
Április 21-én, kedden van az évfordulója Ferenc pápa halálának. Az argentin származású egyházfő 2025-ben, reggel 7 óra 35 perckor halt meg a vatikáni Casa Santa Marta rezidencián. Még >>>
2026. 04. 21., 09:43
Meneküléssel próbálták elkerülni az ellenőrzést azok a férfiak, akiket a rendőrök állítottak meg a közelmúltban Bács-Kiskun vármegyében. A járműből még egy „rejtélyes csomagot” is kidobtak, ám a trükk nem vált be. Még >>>
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK