2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 401 Ft   : 365 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Jogerős ítélet született – Hét év fegyház a kalocsai dílernek

2016. 10. 12., 14:32

2015 októberében zárult a 32 éves kalocsai H. Tamás ügye a rendőrségen. Ekkor kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása bűncselekményben találta vétkesnek a rendőrség. Azóta Kecskeméten és Szegeden is tárgyaltak sorsáról, mostanra megszületett a jogerős döntés.

Az utolsó szót kimondó Szegedi Ítélőtábla hét év fegyházra és hét év közügyektől való eltiltásra ítélte a kalocsai férfit, mondván a vádlott évek óta fogyasztott különböző típusú, kábítószer-tartamú anyagokat, és 2013. július 14-e óta másoknak is adott az által beszerzett drogokból.

2014. november 6-án délelőtt a vádlott pont ezért indult beszerző-útra, Kalocsáról a keceli bekötőútnál lévő kocsma parkolójába, ahogy az eljárás során pontosan nem beazonosított személytől 50 gramm marihuánát és 20 darab extasy tablettát vásárolt. A csomag összértéke 60 ezer forint volt, amelynek ellenében az eladó megkérte H. Tamást, hogy további egy másik csomagban (amelyben speed por volt) vigyen el és tegyen ki az M9-es út körforgalma utáni közlekedési tábla tövébe ugyanezen a napon.


Forrás: Police.hu

A kalocsai fiatalember rábólintott a feladatra, azonban fél 12-kor a Miskei úton leállította és igazoltatta a rendőrség, amikor az autójából előkerült a leszállítandó pakk, valamint 20 tabletta és csaknem 50 gramm növényi származék – összesen három tasakba csomagolva, amelyek szakértői vizsgálata egyértelműen kimondta, hogy azok kábítószernek minősülnek.

Ezt követte a férfi kalocsai otthonában tartott házkutatás. Ekkor még több kábítószer került elő. Mindent egybevetve a H. Tamás által, továbbadás céljából szerzett kábítószer-tartalmú anyagok együttes hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak 126,8 százaléka, vagyis közel 1,3-szorosa volt.


Forrás: Police.hu

A rendőrség kezdeményezte is előzetes letartóztatását, amelyet a Kalocsai Járásbíróság november 7-én, a történtek másnapján el is rendelt. A büntetőeljárás lefolytatását követően a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya tavaly októberben továbbította vádemelési javaslattal a keletkezett anyagot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Első fokon a Kecskeméti Törvényszék jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, illetve kábítószer birtoklás vétségében mondta ki bűnösnek tavaly márciusban a férfit, és halmazati büntetésül hét év fegyházra és hét év közügyektől eltiltásra ítélte. Mivel az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője pedig az eltérő minősítés, valamint a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, az ügy a Szegedi Ítélőtáblára került, amely részben megváltoztatta a nem jogerős döntést.


Forrás: Police.hu

A Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanács a vádlott cselekményét a jelentős mennyiségű kábítószer forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérletének minősítette, a halmazati büntetésre vonatkozó utalást pedig mellőzte. Nem változott viszont a kiszabott szabadságvesztés mértéke,

a letöltendő büntetési tétel tehát lényegében az első fokon kiszabott hét év fegyház, és a közügyektől való eltiltás.

Az ítélet indoklásában elhangzott, tekintettel arra, hogy a vádlott büntetlen előéletű és a kábítószer mennyisége csak kis mértékben haladta meg a jelentős mennyiség alsó határát, az első fokú bíróság az elkövetett cselekmény súlyával arányos büntetést szabott ki, az ítélőtábla pedig nem látta indokoltnak, hogy a büntetést lényegesen súlyosítsa. A Szegeden született határozat jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Az elfogásról készült rendőrségi videó:

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-09-30 10:43:20
Immár többéves hagyomány szerint több helyszínen tart megemlékezést a 15. Kalocsa Légvédelmi Rakéta- és jogelőd Légvédelmi Tüzérezred magalakulása 62., valamint felszámolása 27. évfordulója alkalmából, az ezred hagyományait gondozó és megalakulásának 23. évfordulójához érkezett (KLKHK).

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>
2024. 10. 05., 16:56
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rend őrei. Még >>>
2024. 10. 04., 11:03
Leszakadó kipufogó, füstölgő motortér – az „üldözéses verseny” győztese a közösségi médiában osztotta meg az eredményt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK