2022. 08. 18. csütörtök
Ilona
: 405 Ft   : 398 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Néhány nap alatt öt gyanúsított és három megoldott ügy a kalocsai rendőrök mérlege

Zsiga Ferenc  |  2022. 07. 28., 13:00

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai néhány nap alatt több ügyben is eredményesek voltak. Őrizetbe vettek egy kifosztót, felgöngyölítettek egy birkalopási ügyet, valamint elfogtak egy bódult sofőrt is. A birkalopási ügy a közösségi médiában is nagy visszhangot váltott ki, a sértett közzétette az állatok azonosítási címkéinek számát.

 

2022. július 23-án, szombaton hajnali 5 óra körül – egy büfé teraszán két fiatal – ittas állapotban – összeveszett egy kisautó állítólagos eltűnése miatt. A 21 éves sértett azt állította, hogy 20 éves ismerőse „lopós”, mert még alsó tagozatban eltulajdonította a játékautóját. A tolvajlással gyanúsított fiatal mérgében egy ízben megpofozta alkalmi cimboráját. Később az áldozat elaludt a padon, bántalmazója pedig – talán a nomen est omen elvet követve – kizsebelte részeg ismerősét. Telefonálni akart, ezért az igazak álmát alvó barátja zsebéből kivette a telefonját, majd úgy gondolta, ha már sikerült megszerezni a készüléket, azt meg is tartja. A 20 éves kalocsai lakost a helyi nyomozók néhány órán belül – még kora délután – előállították és őrizetbe vették. Őt kifosztás bűntettével és könnyű testi sértés vétségével gyanúsítják.

A kalocsai nyomozók és körzeti megbízottak számára azonban a szombati nap nem ért véget a kifosztással gyanúsított férfi elfogását követően.

Jó néhány órával később – 23 óra körül – az egyenruhások a fajszi kompkikötőnél egy autóst és két utasát igazoltatták. A kocsiról rögtön kiderült, hogy azon egy hamis rendszám van, illetve a járművet a forgalomból kivonták és kötelező felelősség-biztosítással nem rendelkezik. Az autót vezető 37 éves férfi ráadásul a vezetői engedélyét sem tudta bemutatni a rendőröknek, mert nem tartotta magánál. Az egyenruhásoknak az is feltűnt, hogy a jánoshalmi illetőségű sofőr bizonytalanul kommunikál, ezért vele szemben alkoholszondát alkalmaztak és átvizsgálták a ruházatát, táskáját. A szonda pozitív értéket mutatott, egy táskából pedig kábítószer-gyanús anyag került elő, így őt előállították. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított egyetlen este több bűncselekményt és szabálysértést is megvalósított. Ügyében szakértők bevonásával folyik a vizsgálat.  

A hétvégi gyanúsítottak után a hajsza hétfőn és kedden folytatódott, melynek eredményeként a kalocsai rendőrök egy múlt heti lopás gyanúsítottjait is elfogták.

Telefonon tett bejelentést a rendőrségre 2022. július 20-án délután egy öregcsertői asszony, mert ismeretlen tettes ellopta 28 birkáját, köztük egy törzskönyvezett kost. A tolvaj leemelte a kerítést a pántjáról, így terelte ki az állatokat az egyébként körbekerített portáról. A sértett azt is megtudta, hogy egy csengődi tanyán árulták az állatait. A nyomozók ellenőrizték a kapott információkat, melynek eredményeként 2022. július 25-én és 26-án elfogtak három férfit, akik a juhok ellopásával gyanúsíthatóak. Az elkövetők egy egyterű személyautóval, több fuvarral vitték el az jószágokat a gazdájuktól, és azokat azonnal továbbértékesítették. A feltételezett főkolompost – egy 26 éves csengődi lakost – őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Társai, egy 37 éves kunszentmártoni és egy 25 éves kiskőrösi férfi, jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 08. 17., 10:14
A program keretében szegregált élethelyzetben élő tinédzser és felnőtt korosztály számára a Pünkösdi Egyház Imaházában lelki gondozáson, önismereti és társismeret fejlesztési, istentiszteleteken, dicsőítéseken vesznek részt roma emberek
2022. 08. 17., 08:25
Pénteken indult az a hatalkalmas kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely Kalocsa értékeit helyezi fókuszba, és a különbségek helyett a közös pontok kiemelésével az itteni lokálpatrióták közti együttműködés erősítését tűzi célul. Elsőként a lokálpatriotizmus mibenlétét igyekeztek megragadni a résztvevők. Ma a népművészet lesz a téma.
2022. 08. 17., 08:49
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 18., 13:24
Egyelőre az látható, hogy „labilisabb lesz a légállapot”, növekszik az ismétlődő záporok, zivatarok esélye, és akár hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ismertette a meteorológiai szolgálat. Még >>>
2022. 08. 18., 12:50
Nem lehet vele hibázni. Eredetileg gyümölcstortából alakult a recept, ami mindig túl kevés volt. Még >>>
2022. 08. 18., 12:37
Szintén augusztus 15-én nyílik újra a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program Még >>>
2022. 08. 18., 08:27
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és és a Piros Rózsa Néptánc Egyesület elsődleges célja a megalakulástól kezdve a gyermekek, a fiatal korosztály és a felnőttek népi játékkal, néptánccal való megismertetése volt, és ennek a tudásnak a bemutatása helyi, térségi, országos és nemzetközi rendezvényeken. Még >>>
2022. 08. 17., 17:17
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is várja mindazok jelentkezését, akik Magyarország államhatárának védelmére elhivatottak. Még >>>
2022. 08. 17., 08:31
Az árverésre bocsátott termékeket előzetesen augusztus 17-én és 18-án Budaörsön lehet megnézni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés