Február 26-án, csütörtökön városunkban is bemutatták a Nyugdíjas akták újratöltve című bűnügyi komédiát, amely nemcsak a szépkorúaknak kínált egyfelől tartalmas kikapcsolódási lehetőséget, másfelől pedig hasznos információkat a különböző csalások felismeréséhez.
A Városi Színházban Lakatos Attila r. alezredes, kapitányságvezető köszöntötte a megjelenteket, aki felidézte: 2017-ben Nyugdíjas akták néven indult el ez a műsor, egy volt munkatársuk ötlete nyomán, aki rendezőként és szereplőként is részt vett az előadás megvalósításában.
A nyugdíjas aktákat most „újratöltötték”, ugyanis mint a kapitányságvezető fogalmazott, „az élet nem állt meg”, a különböző átverések is fejlődtek, a darab pedig humoros formában segít, hogy a nézők, és akiknek ők majd elmesélik élményeiket, ne váljanak áldozattá.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Az előzetes regisztrációhoz kötött, de ingyenesen látogatható előadás során három jelenetet adtak elő a Kiskunfélegyházáról érkező amatőr színjátszók, és bár a darab a Nyugdíjas akták nevet viseli, nemcsak a szépkorúaknak szól az előadás – mutatott rá Répási Tamásné.
– A bűnmegelőzési tanácsok minden korosztálynak szólnak, próbálunk mindenféle módszert és eszközt megragadni, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a bűnmegelőzési üzenetek – osztotta meg szerkesztőségünkkel a bűnmegelőzési főelőadó az előadás kapcsán, mely a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósult meg.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.