2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Összehangolt felderítés – Rendőrkézen a két bajai gyanúsított

2015. 06. 12., 10:18

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2015. június 8-án 8 óra 2 perckor arról, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen elkövetők a foktői cége telephelyére betörtek és onnan elloptak egy nyitott állapotban parkoló tehergépjárművet, amelyben az indítókulcson és a forgalmi engedélyen kívül 30 darab csatornatisztító fej volt.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Az adatgyűjtések eredményeként a kalocsai rendőrök látókörébe került egy bajai férfi, aki ismeretlen helyen tartózkodott, ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben.

Még aznap 19 óra 50 perckor egy szolgálaton kívüli bajai járőr felfigyelt egy gyanúsan viselkedő helyi lakosra. A rendőr felismerte a körözött férfit és tájékoztatta kollégáit U. Ádám tartózkodási helyéről. A kiérkező egyenruhások elfogták a 33 éves terheltet és előállították a kapitányságra.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a kalocsai nyomozók beazonosították a gyanúsított társát is. Az 59 éves H. Mátyást néhány órával később fogták el a bajai rendőrök. Mindkét férfit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

A bajai egyenruhások egy helyi lakótelep parkolójában megtalálták az ellopott tehergépkocsit és a házkutatások alkalmával a csatornatisztító fejeket, amelyeket visszaadtak a sértettnek.

A nyomozók U. Ádám lakóhelyén nagyobb mennyiségű élelmiszert - köztük tejet, étolajat, cukrot és kávét - foglaltak le, amelyeket a rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 21. és 2015. április 22., valamint 2015. június 5. és 2015. június 7. közötti időben egy bajai étteremből tulajdonított el a 33 éves férfi. Vele szemben a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A fiatalabb terheltet őrizetbe vették a kalocsai rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2015. június 11-én 14 órakor elrendelt. Társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – tájékoztatta portálunkat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK