A közösségi médiában szeptember végén érkezett jelzés arról, hogy lopják Kalocsán a katalizátorokat. Most a rendőrség hivatalos portálja „Katalizátorokra szakosodott – elfogták” című, cikkében arról számot be, hogy a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vettek egy katalizátorlopásokkal gyanúsítható férfit. A két dolog közti összefüggés egyelőre nem bizonyított.
A Police.hu oldalon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva közölt cikk arról ad hírt, hogy a nyomozás adatai szerint a kiskunfélegyházi lakos
2020. OKTÓBER 3-ÁN – NEM EGÉSZEN EGY HÉTTEL A KALOCSAI ESET NAPVILÁGRA KERÜLÉSE UTÁN – ELTULAJDONÍTOTT KÉT KATALIZÁTORT EGY PETŐFISZÁLLÁSI TANYA UDVARÁRÓL.
A portán álló autókból elektromos vágóeszköz segítségével távolította el az értékes alkatrészeket.
A férfi
HÁROM NAPPAL KÉSŐBB EGY GYÁR PARKOLÓJÁT NÉZTE KI ÚJABB ZSÁKMÁNYSZERZÉS CÉLJÁBÓL.
Először egy Volkswagenről, majd egy Opelről vágta le a katalizátort, azonban ezeket ellopni nem tudta, mert megzavarták, így a helyszínről értékek nélkül távozott – írja a rendőrségi portál.
A kalocsai esetet, vagy eseteket a Suzuki márkával hozták összefüggésbe.
A közösségi médiában egy felhasználó szeptember 27-én figyelmeztette ismerőseit, amely jelzés később a megosztások révén sok tagot számláló népserű közösségi médiás csoportban is fölbukkant, hogy
Kalocsán lakótelepi parkolóknál és szabad ég alatt tartott autók tulajdonosai nagyon figyeljenek, mert katalizátor-tolvajok garázdálkodnak a városban! Hugomék kocsiját is ma károsították meg, és múlt héten egy másik lányét is!”A bejegyzés hozzáteszi, hogy – tapasztalataik szerint – főleg Suzukikból lopják a katalizátorokat, de valószínűsíti, hogy a többi márka sincs biztonságban.
Forrás: Police.hu
Amennyiben a két, vagy több kalocsai eset és a félegyházi specialista ténykedése közt van összefüggés, akkor beigazolódott ez utóbbi megjegyzés, hiszen a jelek szerint egy sor márka alkatrészeit begyűjtötte az elfogott férfi, a célpontválasztásban a kockázatminimalizálás játszhatta a fő szerepet.
A Police.hu föntebb hivatkozott cikke a nyomozással kapcsolatban azt írja, hogy
A NYOMOZÓK A FÉRFIT A TÉRFIGYELŐ KAMERÁK FELVÉTELEI ALAPJÁN RÖVID IDŐN BELÜL BEAZONOSÍTOTTÁK, ÉS OKTÓBER 8-ÁN REGGEL ELFOGTÁK.
Őt többrendbeli lopás, illetve lopás kísérlete miatt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – áll a cikkben, amely azzal zárul, hogy
A KISKUNFÉLEGYHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MUNKATÁRSAI VIZSGÁLJÁK, HOGY A KÖZELMÚLTBAN A KÖRNYÉKEN TÖRTÉNT, HASONLÓ JELLEGŰ BŰNCSELEKMÉNYEKKEL A GYANÚSÍTOTT SZEMÉLYE ÖSSZEFÜGGÉSBE HOZHATÓ-E.
Ezek szerint tehát nem csak Kalocsán, hanem a térség más településein is előfordultak a kézre kerített elkövetővel eddig bizonyítékokkal alátámasztva összefüggésbe nem került kondenzátorlopások, amelyekről azonban még kiderülhet, hogy szintén az elkövető számlájára írhatóak.
A rendőrségi közleményhez csatolt fotók alapján látható, hogy a lopásokhoz használt eszközökön kívül a zsákmányt, vagy annak egy részét – legalább öt levágott katalizátort – megtalálták az elkövetőnél.
Ismerős valamelyik?
Forrás: Police.hu