Ha csak az előző három nap bűnügyi közleményeinek mérlegét nézzük, akkor az eredmény 21-3 – azaz 24 hírből csak épp egy nyolcadát, három olyan hírt találtunk, amelyik nem az illegális bevándorlással függ össze, 21–átlagban napi hét – hír viszont a migrációval volt kapcsolatos, köztük az illegális határátlépés mellett két embercsempészekről szóló esetről is beszámol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu portál oldalain. Ezek mellett egy lebukott szemetelőről, egy friss és egy „fölmelegített”, februári rablásról szólt csak a fáma az augusztus 7-8-9-ei terítésben, nem számolva a rendőrségi portál közlekedéssel kapcsolatos híradásaival.
A cikkünk lezárásáig a rendőrségi portálon ma publikált három hír sem változtat az arányon, sőt! Ugyanis mindhárom mai rendőrségi hír a migráció tárgykörébe tartozik: a „Határsértőket tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántónál”,„Újabb illegális migránsokat tartóztattak fel a rendőrök Hercegszántónál”és „Újabb illegális migránsok Hercegszántónál” című cikkeken kívül hétfő délig még nem jelent meg más rendőrségi hír megyénkből.
Az elmúlt három napban közzétett, összesen három migránsmentes hír közül egyébként egyről már korábban is olvashattak portálunkon – egy kisfiútól kerékpárját elrabló jánoshalmi férfi ügyéről, aki egy 23 éves fiatalembert is megtámadott késével, szombaton írtunk.
Egy másik, szintén rablással kapcsolatos eset Kecskeméten történt még július 21-én, a sértettje szintén egy fiatalkorú fiú volt, akitől ugyancsak a biciklijét, továbbá 725 forint készpénzt zsákmányolt két 19 éves támadója, akik közül az egyiket már hamarabb, tettestársát viszont csak most pénteken fogták el a rendőrök.
A harmadik, migráns témakörből kilógó, illegális hulladéklerakással kapcsolatos esetről hétfőn adtunk hírt.
Ebben a járványveszélyben rendesen még bűnözni sem lehetett…
A március közepénbevezetett járványügyi rendelkezések egy sor bűnelkövetési formát szinte ellehetetlenítettek. Mit kezdhettek volna szegény lakásbetörők, amikor mindenki otthon ült családostul, vagy szerencsétlen autótolvajok, amikor a kocsik a garázsban álltak, még az üzemanyag-keresletet is annyira lecsökkentve, hogy az olajtermelők a piaci kereslet-kínálat törvényeinek engedelmeskedve kínjukban fizettek is a forgalmazóknak, csak vigye eltőlük valaki a felszínre hozott nyersolajat…?!
Lőttek a hirtelen felindulásból elkövetett kocsmai verekedéseknek, hiszen a kocsmák is zárva voltak, ahogyan befellegzett a biciklilopásoknak, a létszámkorlátok és távolságtartás megnehezítette a bolti lopásokat, és a bevezetett szabályok megnehezítették a „munkáját” egy sor más bűncselekmény notórius elkövetőinek is.
Nem beszélve arról, hogy a bűnelkövetők szeretnek a tömegben megbújni – erre most hónapokig nem volt lehetőségük.
A másik oldalról nézve viszont sokkal feltűnőbb, ha valaki mozog, járművel közlekedik, vagy például éjszaka járkál akkor, amikor minden szabálykövető ember otthon tétlenkedik, digitális tananyagot oktat az iskola nélkül maradt gyermekeinek, vagy a homeoffice-ban szorgoskodik a munkahelyi feladatain. Ezért a rossz fiúk sem szívesen mentek el otthonról „dolgozni”.
Így aztán szinte csak kiberbűnözés, valamint a telefonos és az unokázós csalások feltételei javultak, vagy legalább nem romlottak számottevően.
Koronavírus és migráció
Közben szinte el is felejtettük, hogy a modern kor legnagyobb szabású népvándorlásának közepén ülünk, amelynek során
A FÖLD LAKOTT TERÜLETEINEK MINTEGY KÉTHARMADÁRÓL PRÓBÁLNAK IRDATLAN TÖMEGEK A LAKOTT TERÜLETEK APRÓ TÖREDÉKÉRE, A LEGGAZDAGABB ORSZÁGOKBA ELJUTNI, MÁR KÖZÉPTÁVON IS SZINTE TELJES LAKOSSÁGCSERÉVEL ÉS A LIBERÁLIS–KERESZTÉNY KULTÚRKÖR FUNDAMENTALISTA ISZLÁM KULTÚRÁRA TÖRTÉNŐ LEVÁLTÁSÁVAL FENYEGETVE A FEJLETT VILÁGOT.
Tetézi a bajt, hogy a fejlett világ egy jelentős része erről láthatólag egyáltalán nem akar tudomást venni, sőt, még igyekszik is előmozdítani a folyamatokat, abban valamiféle hamis emberiesség illúzióját látva, s ezért toronymagasról nézve le e társadalmaknak azon tagjait és szervezeteit, akik még rendelkeznek az identitásuk tudatos megélésének képességével és némi természetes életösztönnel.
A bezártság időszakában csúcsra pörgött közösségi médiában lehetett is találkozni olyan megnyilvánulásokkal, amelyek szerint a koronavírus hatására megszűnni látszik a migráció, aminek –szerintük – az az oka, hogy valójában nincs is illegális bevándorlás, csak a Zorbán találta ki, hogy legyen megfelelő ellenségképe.
Ezen a nyomdokon haladva egyesek odáig is eljutottak, hogy amikor a déli határunk alatt ásott alagútról érkezett hír, akkor azt kacsának vélték, mások szerint pedig a rendőrök ásták unalmukban, kormányzati utasításra, hangulatkeltésképp.
Az, hogy az ilyen vélekedés milyen mértékben elrugaszkodott a valóságtól, annyira nyilvánvaló, hogy cáfolására most szótse vesztegessünk.
Ellenben – mielőtt a járványnak más mutatókra, így az öngyilkossági hajlamra, illetve a válások és születések számára gyakorolt hatását vizsgálnánk – pillantsunk rá az elmúlt három nap megyei rendőrségi híreinek listájára, hogy abban, mint cseppben a tengert, meglássuka csökkenni a koronavírus-járvány hatására sem akaró migrációs fenyegetés komolyságát!
Annál is inkább, mert nem kell sem orvosnak, sem látnoknak lenni ahhoz, hogy az ember belássa:
A ROSSZA KÖZBIZTONSÁGÚ ÉS KÉTSÉGES EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÚ TERÜLETEKRŐL, TÁRSADALMI FESZÜLTSÉGEKTŐL, HÁBORÚKTÓL TERHELT VIDÉKEKRŐL ÉRKEZŐ NAGY TÖMEGBEN, ÚTJUK SORÁN VÁLTOZÉKONY CSOPORTOKBAN, VÉLETLENSZERŰ ÁLLOMÁSOKON ÁT ÉRKEZŐ BEVÁNDORLÓK A JÁRVÁNYVESZÉLYFOKOZÓDÁSÁT JELENTIK AZ ŐKET BEFOGADÓ – ÉS A MIGRÁNSOKAT ÁTENGEDŐ – EURÓPAI ORSZÁGOK SZÁMÁRA.
A rendőrségi portál – migrációs helyzettel foglalkozó hírekben túltengő – teljes, háromnapos, péntek-szombat-vasárnapi termése ez volt:
(címekkel és rövid leírással, zárójelben a publikálás időpontjával, ’óra:perc’ formátumban)
Augusztus 7., péntek:
Augusztus 8., szombat:
Augusztus 9., vasárnap:
A járvány közvetett, nem epidemiológiai veszélyeiről
A járványügyi szabályok miatti bezártsággal kapcsolatban lehetett arról hallani szakértői véleményeket, hogy az elszigeteltség szorongást okozhat, a járvány fenyegetésétől való félelem, a gazdasági visszaesésről érkező hírek, munkahelyek megszűnése, elvesztése pedig szintén komoly aggodalmat, lélektani nyomást okozhatott sok embernél, ami miatt
SZAKÉRTŐK AZ ÖNGYILKOSSÁGOK SZÁMÁNAK MEGNÖVEKEDÉSÉTŐL TARTOTTAK.
Portálunk ezt az információt csak a teljesség igénye nélkül, és csak Kalocsa városára vonatkoztatva tudta ellenőrizni, de annak alapján úgy látjuk, hogy ez az aggodalom túlzó volt:
INFORMÁCÁIÓINK SZERINT VÁROSUNKBAN NEM NÖVEKEDETT SZIGNIFIKÁNSAN AZ ÖNGYILKOSSÁGOK SZÁMA, SŐT, BÁR A TAVALYI RENDKÍVÜL ALACSONY ESETSZÁMNÁL TÖBB SAJNÁLATOS ESETRŐL TUDUNK, ÁM EZEK SZÁMA BELESÍMUL A SOKÉVES ÁTLAGBA.
A tavalyi év statisztikai adatai szerint az idén vizsgált időszaknak nagyjából megfelelő 2-3. negyedévben mindössze 4 közigazgatási hatósági eljárás indult a Kalocsai Rendőrkapitányság fennhatósági területén.
A 2018-as adat sokkal magasabb esetszámot mutat: akkor a kérdéses hat hónap során 24 ilyen eljárás indult.
Az idei esztendőre vonatkozóan úgy tudjuk, hogy március közepétől mostanáig mintegy tucatnyi ilyen eljárás indult Kalocsán, tehát a mostani adat egyáltalán nem kiemelkedő.
Szintén jósolták, hogy
A BEZÁRTSÁG KEDVEZHET A GYERMEKVÁLLALÁSI KEDVNEK,
vagy éppenséggel különösebb jókedv és szándékosság nélkül is gyermekáldáshoz vezethet egy egyébként egészséges párkapcsolatban – ez
A DECEMBER KÖZEPÉTŐL JÖVŐ ÉV MÁRCIUSÁNAK KÖZEPÉIG-VÉGÉIG TERJEDŐ IDŐSZAK SZÜLETÉSI STATISZTIKÁIBAN LESZ LÁTHATÓ, HA VALÓBAN NŐTT A TERHESSÉGEK SZÁMA.
Arra is vonatkozott előrejelzés, hogy az összezártság a nem elég stabil alapokon álló kapcsolatokat megbonthatja, az együttélés feszültségei, szociális súrlódások fokozódása miatt a házasságok meggyengülhetnek, ami
A VÁLÁSOK SZÁMÁNAK DRASZTIKUS NÖVEKEDÉSÉT EREDMÉNYZHETI.
Ezzel kapcsolatban még nincs megerősített adatunk, de igyekszünk utánanézni, és az eredménnyel jelentkezünk!
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.