2025. 11. 15. szombat
Albert, Lipót
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Vádemelés a tavalyi driftelős reptéri baleset ügyében

2016. 06. 28., 10:37

Vádat emeltek az ellen a 29 éves géderlaki férfi ellen, aki tavaly júliusban a kalocsai volt szovjet repülőtéren kocsijával driftelve nekicsapódott egy másik autónak, amelynek fiatal nő utasa a helyszínen életét vesztette.

Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője a Baon.hu-nak elmondta: a 29 éves géderlaki férfi tavaly július 12-én ment be autójával – engedély nélkül – a Foktő melletti, közforgalom elől elzárt repülőtér kifutópályájára. A reptér területén ekkor legalább harmincan voltak. A vádlott driftelt, azaz nagy sebességgel folyamatos oldalcsúsztatásokat végzett gépkocsijával.

A tragédia helyszíne a baleset másnapján [Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek archív]

– Este nyolc óra körül a kifutópálya jobb széléről úgy indult el és fordult driftelve hirtelen balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a mögötte a kifutópályán gyorsulást végző és egyenesen továbbhaladni szándékozó személygépkocsi részére. A vádlott járműve a mintegy 110 km/h sebességgel egyenesen közlekedő másik autó jobb oldalának csapódott – mondta el a helyettes szóvivő.

A baleset következtében a másik autóban hátul, bal oldalon utazó fiatal nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, az elöl ülő utas pedig szintén súlyos, körülbelül 90 nap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott is vitt autójában elöl, a jobb oldalon utast, aki könnyű sérülésekkel megúszta a karambolt.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, amely 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Közel egy év telt el a baleset óta

A szomorú tragédiáról portálunk annak idején több cikket is közölt. A baleset helyszínét munkatársunk másnap reggel kereste föl, ahol az elhunyt fiatal lány emlékére barátai éppen mécseseket gyújtottak a driftelés nyomait őrző aszfalton.

Portálunk másik munkatársa azt a BMW-t is lefotózta, amelyet a géderlaki fiatal vezetett, és amelynek töréseiből már a rendőrségi vizsgálatot megelőzően következtetni lehetett az ütközés erősségére.

A több pontján versenycélokra megerősített BMW a baleset után [Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek archív]

A témában megjelent cikkeink:

Meghalt egy lány a kalocsai repülőtéren – Gyorsulási verseny közben történhetett a baleset

Mégsem versenyeztek? – A halálos áldozat mellett egy igen súlyos, eszméletlen sérült

Halálos iramban – A szomorú kalocsai epizód

Driftelők próbálkoznak a repülőtéren – „Nincs minden rendben a fejekben, uram!”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 13., 13:58
November 15-én, szombaton este Dusnokon a néptánc és a cigány zene kapja a főszerepet. A dusnoki Művelődési Házban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Kossuth-díjas Lakatos Mónika FolkTriója gondoskodik a fergeteges hangulatról – tánctanítással, koncerttel és táncházzal várják a közönséget.
2025-11-12 11:38:08
December 6-án, szombaton délután igazi karácsonyváró hangulat költözik a kalocsai Művelődési Központba. A „Száncsengő és Mikulás-varázs” címmel megrendezett városi Mikulás-ünnepség kézműves foglalkozásokkal, zenével és természetesen a Mikulás érkezésével várja a kicsiket és nagyokat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 15., 05:44
Miske idén is közös összefogással szeretné ünnepi díszbe öltöztetni a falut Még >>>
2025. 11. 15., 05:41
Csütörtökön igazi nyomozói hangulat uralkodott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol a helyi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a Sherlock Junior vetélkedőn. A diákok egy kitalált bűntény megoldásán dolgoztak – profi körülmények között. Még >>>
2025. 11. 14., 13:29
A hétvége és a jövő hét eleje is változatos időjárást tartogat: a ködös, szürke reggeleket helyenként napsütés váltja, hétfőn azonban hullámzó hidegfront hoz kiadós esőt és erős szelet. Még >>>
2025. 11. 14., 10:52
Minden évben november 14-én tartjuk a Cukorbetegek Világnapját, amely a világ egyik legnagyobb egészségügyi figyelemfelhívó eseménye. A nap célja, hogy ráirányítsa a fókuszt a diabétesz megelőzésére, a szűrés fontosságára és az érintettek támogatására. Még >>>
2025. 11. 14., 09:43
Szokatlan esetre ébredtek a kiskunhalasi rendőrök: egy betörőt a lopott árukkal együtt találtak meg alvás közben egy bolt padlóján. A férfit kihallgatták és elengedték, de délután már újabb üzletben próbálkozott – ekkor már őrizetbe vették. Még >>>
2025. 11. 13., 15:15
Tragikus közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Baján, a Vöröskereszt téren. Egy 80 éves nő a kijelölt gyalogátkelőn próbált áthaladni, amikor egy autó elütötte. A mentők közel egy órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK