2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Verekedés tört ki a kalocsai kórházban, miután egy nő megátkozta a másik család tagjait

2018. 09. 16., 20:21

Négy személyt gyanúsítanak garázdasággal, egyiküket súlyos testi sértés miatt is kihallgatták a Kalocsai Rendőrkapitányságon, ahol befejezték egy februári ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2018. február 5-én érkezett bejelentés a kalocsai Szent Kereszt Kórházból arról, hogy ott három nő és egy férfi összeverekedett egy korábbi nézeteltérés miatt.

Mint kiderült, régóta vita volt a társaság tagjai között, és a dolog odáig fajult, hogy az egyik 53 éves nő egy közösségi oldalon megátkozta a másik családját.

A kórházban véletlenül találkoztak, először összevesztek, kiabáltak egymással, majd a vita tettlegességig fajult:

A férfi dulakodás közben szétharapta az egyik nő ujjpercét, aki pedig megkarmolta az arcát.

A veszekedés az utcán is folytatódott, ahol az egyik – 48 éves – nő felé egy reklámtáblát dobtak, ami azonban nem találta el, mert időben elhajolt.


Forrás: KALOhírek archív

A balhét végül a rendőrök fékezték meg, akik a helyszínen elő is állították mind a négyüket.

Csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket, a férfit viszont súlyos testi sértéssel is gyanúsítják, mert a kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint

a 33 éves megharapott nő sérülése súlyos.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kalocsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta a helyi ügyészségnek – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK