Sokan láthatták tegnap délután hat és hét óra között azt a szokatlan látványt nyújtó jelenetet, amikor forgalomirányító rendőr és az úton keresztben álló rendőrautó zárta le a Híd és Ecetgyár utcák találkozásánál lévő körforgalomban a Híd utca északi ágát, ahol az út szélén piros-kék fénnyel villogva további jó néhány rendőrségi és TEK-es autó állt, körülöttük a legénységük sürgött-forgott, de nem nagyon lehetett látni, hogy pontosan mit is csinálnak, azt pedig végképp nem, hogy miért ez a rendkívüli nagy készültség. Mint később megtudtuk, a TEK különítménye azért érkezett a helyszínre, mert fölmerült a gyanú, hogy az akció célszemélyénél fegyver van. A fajszi férfit kapcsolati erőszakkal és zaklatással, valamint korábbi élettársával folytatott szexuális együttléteikről titkos videók készítésével és azok nyilvánosságra hozatalával való fenyegetéssel gyanúsítják.
Mindebből tegnap semmit sem sikerült megtudnunk, hiába igyekeztünk mi is „forró nyomon” a tetthelyre. Az eset titokzatosságát ugyanis fokozta, hogy a helyszínen dolgozó hatóságiak szokatlanul érzékenyen reagáltak a fényképezőgépünkre, amikor az akció parancsnokát kerestük, hogy engedélyt kérjünk fotók közlésére, és némi információhoz jussunk a rajtaütés okát és célját illetően.
Ekkor egy munkatárs odajött, megkérdezte mit keresek ott azzal a fényképezőgéppel, majd távozásra szólított föl, de ragaszkodott hozzá, hogy előbb még ő előtte töröljem ki az addig elkészített képeket.
Így az illetékesig el sem jutottunk…
Cikkünket ezért egyik olvasónk fotóival és a rendőrség által készített képekkel illusztráljuk.
Pontosabbakat az esettel kapcsoaltban a rendőrség hivatalos hírportálján ma koradélután, Bántalmazás és titkos felvételek címmel közzétett cikkből tudhattunk meg.
A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai szeptember 13-án 18 óra 8 perckor őrizetbe vettek egy 50 éves fajszi lakost, akit zaklatás és kapcsolati erőszak bűntettek elkövetésével gyanúsítanak megalapozottan – derül ki a Police.hu cikkéből.
A FÉRFIT A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN AZZAL GYANÚSÍTJÁK, HOGY 2017 NYARA ÓTA VOLT ÉLETTÁRSÁT – MÉG KAPCSOLATUKBAN – TÖBB ALKALOMMAL BÁNTALMAZTA, ÉS A SZEXUÁLIS EGYÜTTLÉTEIKRŐL TITOKBAN VIDEÓT KÉSZÍTETT, KÉSŐBB E FELVÉTELEK FELHASZNÁLÁSÁVAL FENYEGETTE MEG, HOGY VELE MARADJON.
Szakításuk után sem szakadt meg teljesen a kettejük közötti, nem épp kiegyensúlyozott kapcsolat, ugyanis azt követően
A FÉRFI VOLT ÉLETTÁRSÁT TITOKBAN MEGFIGYELTE, KÖVETTE, ZAKLATTA
– derül ki a hivatkozott cikkből, ám arra, hogy miért volt szükség ekkora erők felvonultatására és a Terrorelhárítási Központ jelenlétére egyetlen féltékeny szerelmes miatt, arra abból is csak következtetni lehet:
AZ ADATGYŰJTÉS SORÁN KIDERÜLT, HOGY A FÉRFI ENGEDÉLLYEL TARTOTT ÖNVÉDELMI MAROKLŐFEGYVERREL RENDELKEZIK
– írja ugyanis a rendőrségi portál.
Információink szerint a bevett gyakorlat a vélhetően fölfegyverzett célszemélyek esetén az, hogy az elfogásukra szervezett akciót a TEK együttműködésével hajtják végre. Ezért
A SZEMÉLYT A TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT MŰVELETI EGYSÉGE FOGTA EL KALOCSÁN. AZ ÖNVÉDELMI FEGYVERT A KALOCSAI NYOMOZÓK LEFOGLALTÁK.
A rendőrség videót is készített az elfogásról, amelyen látható, ahogyan a fehér sportcipőt, fehér, rövidujjú pólót és farmernadrágot viselő, izmos testalkatú férfit egy rendőrautóhoz vezetik, és az is, hogy nagy mennyiségű készpénzt,
legalább MINTEGY 2.600 EURÓT IS VIZSGÁLAT ALÁ VONT A RENDŐRSÉG.
Hogy ennek a pénznek van-e szerepe a gyanúsítottnak felrótt cselekményekben, vagy esetleg más bűncselekmény gyanújához szolgáltathat-e bizonyítékot, arról viszont sem a cikk, sem a rendőrség által készített, alábbi videó nem tájékoztat. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától írásban leadott kérdéseinkre kapott válaszban is a fentiekhez csupán annyit fűztek hozzá, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb információt adni nem áll módjukban.
A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.