2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Akárcsak 2015 októberében: Akasztó FC – KFC 0–2

Tamás Ferenc  |  2016. 10. 03., 09:30

Az október másodiki vasárnapon már a nyolcadik forduló összecsapásai zajlottak a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban, ahol a Márton Zsolt vezette Kalocsa „Stadlervárosban” próbált meg javítani eddigi kedvezőtlen mérlegén.

A több mint vegyes érzelmeket kiváltó első hét forduló számszaki mutatóiba igencsak belejátszott

a KFC-t sújtó példátlan sérüléshullám, ahol ráadásul kulcsjátékosaink sora vált harcképtelenné.

Elsősorban ennek volt köszönhető, hogy a megszerezhető 21 bajnoki pontból csupán 7-et gyűjtöttek be a mieink, de még így is esélyesként utazhattunk Akasztóra, hiszen a házigazdák csupán egy győzelem mellett egy döntetlennel és öt vereséggel szerénykedtek még tőlünk is leszakadva.


Forrás: KALOhírek archív

Aztán a kilencven perc során az is kiderült, hogy a vendéglátók ezúttal is fejet hajtottak a Márton-bandérium előtt, hiszen

akárcsak az előző ősszel, ezúttal is 2–0-ra nyerte a találkozót együttesünk.

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző: –
Egy nagyon rossz talajú pályán, egy élet-halál harcot vívott ellenféllel szemben jól használtuk ki a kínálkozó lehetőségeinket, és megérdemelten szereztük meg a pontokat. Gratulálok játékosaimnak az odaadásért és a koncentrált játékért.

Akasztó FC – Kalocsai FC 0–2 (0–1)
250 néző, vezetette: Stefánovits G.
Kalocsa: VargaPintér, Dobler, Szabó, NaszKohány B.Follárdt, Balogh T. (Nádasdi), Kollár, Kiss (Böjtös) – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.
Gólszerző: Kohány G., Balogh T.

Ifjúsági eredmény: 3–2 a vendég KFC javára. Gólszerzők: Torják Erik 2, Botykai Levente. Folytatás október 8-án, vasárnap hazai pályán, amikor majd a dobogóra ácsingózó Bajai LSE érkezik hozzánk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK