2022. 05. 23. hétfő
Dezső
: 383 Ft   : 359 Ft Benzin: 479.3 Ft/l   Dízel: 479.5 Ft/l   Írjon nekünk

Dostyicza Dani dugói – Ötödik helyre lépett elő a Kalocsa

Tamás Ferenc  |  2018. 05. 29., 09:41

A május 26-i bajnoki ráadásban még a tavaszi első fordulóból elhalasztott ütközetet pótolták a csapatok, ahol az idén a csoportban leggyengébben teljesítő, győzelem nélkül álló hazaiak az „izmosodó” kalocsai csikócsapatot fogadták, ahol a tét és a körülmények hasonlóak voltak – csak más előjellel, mint a KFC – Kecskemét derbin.

A papírforma ugyan kalocsai győzelmet ígért, ám

pont az ilyen „matekmeccsek” azok, amelyeket igenis véresen komolyan kell venni,

hiszen egy hosszú sorozat eredményességét vagy eredménytelenségének végét prognosztizálják.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Mert a tavasszal még győzelem nélkül meccselő „kunok” bizonyára fogadalmat tettek egymásnak, hogy legalább egy három pontos sikerrel zárják a bajnokság második felvonását – amelyre a nagy számok törvényei alapján meg lehetett minden reményük, de nem esélyük, hiszen velük szemben az a Kohány-könnyűlovasság sorakozott fel a kunsági síkon, amely a tavasszal már emlékezetes ütközetben legyőzte a Soltvadkert, a Félegyháza, az Akasztó, a Halas és a Kiskőrös bandériumait.

A 90 perc során aztán kiderült, hogy

nálunk azért „egy Dostyiczával” több volt,

hiszen Dani négyet vágott a sereghajtónak. Igaz, a meccs finiséig „csak” 2–1-re mentünk, ám az utolsó percekben játékmesterünk még kettőt tett hozzá (1–4).

Ezzel a bajnokság ötödik helyére lépett elő a Kalocsa,

amely igazán jó második félévet produkált, hiszen megszerezte tavaszi hatodik győzelmét, sőt vasárnap a zárófordulóban a „Mizse” ellen behúzható a hetedik is, amely összességében a tizenegyedik sikerünk lesz az évad során.

Kunszállás – KFC 1–4 (1–2)
100 néző, vezette: Allaga I.
Kalocsa: Hegedűs – Busa, Szabó, Nasz, Rábóczki – Kollár (Pandúr) – Kiss, Vass (Zorván), Dostyicza, Salacz (Mátyás) – Follárdt (Rácz).
Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 4–0 a vendég Kalocsa javára. Gólszerző: Tóth L. 2, Markó R., Farkas Z.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 05. 21., 08:52
Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti szakos tanulóinak részvételével tartották meg a magyar hősökről, a magyar honvédelem daliás időszakairól és fájdalmas veszteségeiről és Kalocsa katonavárosi múltáról való megemlékezést a honvédelmi nap keretében.
2022. 05. 18., 07:59
Hatalmas tömeget vonzott május 14-én, szombaton az Érsekkertben megtartott veterán járművek találkozója, a „bőregértől” az amerikai országúti cirkálóig mindenféle gépcsodát láthatott az érdeklődő közönség.
2022. 05. 16., 08:03
Két év kényszerszünet után ebben a tanévben végre újra a hagyományos keretek között rendezhette ballagási ünnepségét a Kalocsai Szent István Gimnázium is.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 05. 23., 10:20
A 70 éves doktornő pénzért állított ki hivatalos igazolást a sóoldatot kapó betegeknek, így megkaphatták a védettségi igazolványt. Még >>>
2022. 05. 22., 19:07
Nyárias, de változékony idő lesz a jövő héten. Még >>>
2022. 05. 22., 10:15
Belgiumban három majomhimlő által fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Emellett már Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Olaszországban, Svédországban, Franciaországban, sőt a szomszédos Szlovákiában és Ausztriában is megjelent a vírus. Még >>>
2022. 05. 21., 11:34
A 49 éves férfi elkövető élettársa az eladás során működött közre, neki fizették a vételárat. Még >>>
2022. 05. 20., 17:11
GyIÖK: Sajnos Alee lebetegedett, ezért este az USNK duó fog koncertet tartani a Csilás Parkban. Még >>>
2022. 05. 20., 13:16
Két megkülönböztető jelzést használó rendőrautó ütközött össze az 5301-es úton, Kiskőrösnél. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés