2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Emberemlékezet óta nem kaptunk nyolc gólt

Tamás Ferenc  |  2017. 05. 15., 09:41

Az utóbbi tizenkét (!) találkozásuk alkalmával egyetlenegyszer sem tudott nyerni a Kalocsa a megyei mumusának számító Kiskunfélegyháza ellenében, pedig 2011. októbere óta már hét félegyházi és öt kalocsai derbin vannak túl. Ilyen hosszú, több mint öt és fél éves nyeretlenségi sorozata egyetlen megyei játszótársa ellen sincs csapatunknak.

A május 13-i, szombat délutáni félegyházi randevújuk alkalmával is a hazai gárda volt az abszolút esélyes, hiszen amíg a KHTK már biztos bronzérmesnek tekinthető, addig a Kalocsát büntetőpontjai miatt is a kieséstől veszélyeztetett klubok között tartják számon.

Nos, a pályán aztán az előző évek hagyományai drasztikusan folytatódtak, hiszen a félidőre már öt góllal mentek a hazaiak (5–0), ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kapusunk Varga Sanyi sérülése miatt mezőnyjátékos,

Follárdt „Zolkó” védte a Kalocsa kapuját.

Sajnos, igen kiszolgáltatott helyzetbe hozták a mieink újdonsült kapusunkat, hiszen nem is kapott klasszikus potyagólt a találkozó során.

Dostyicza Dániel
Forrás: KALOhírek archív

A második játékrészben előbb Dostyicza révén szépíteni tudtunk az 51. percben (5–1), ám az utolsó bő félórában a hazaiak újabb három gólt termeltek, beállítva ezzel a 8–1-es, a Kalocsa számára kiütéses végeredményt.

A hagyományok tehát folytatódtak, hiszen öt döntetlen mellett immár hét vereség a KHTK elleni mérlegünk.

MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző:
– Pont a legrosszabbkor – a zsinórban már négy győzelmet besöprő Félegyházával találkoztunk sztenderd kapusunk nélkül, ráadásul a két Vuits távollétében, így csak gratulálni tudok a hazaiaknak a megérdemelt győzelemhez. Remélem a Vadkert ellen kiküszöböljük majd a csorbát.

KHTK – KFC 8–1 (5–0)
150 néző, vezette: Holczimmer T.
Kalocsa: Follárdt – Szabó, Nasz, Nádasdi, Rábóczki – Kohány B. – Kiss D., Kollár, Bereczki, Dostyicza – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 3–0 a KHTK javára.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK