Zsinórban három tavaszi győzelem után lépett pályára a több hiányzótól foghíjas Kalocsa a mindig vehemens ellenfelének számító határ menti Bácsalmás ellen, ám pontvesztésre azért senki sem gondolt a mieinknél a nagyszerű kapott gól nélküli sorozat után.
Egy sajnálatos sérülés borzolta a kedélyeket pályán és nézőtéren egyaránt, amikor a találkozó elején a pályáról labda után kifutó bácsalmási fiú nekiszaladt a tornaállvány vasoszlopának. Rá két percre egy jobb oldali bedobás, majd beadás után
védőink egymásra vártak, és a röviden érkező Andelic a rövid felsőbe rúgta Varga Sanyi válla fölött a labdát (0–1).
Szerencsére a 21. percben már a vendégek hálójában táncolt a pettyes.
Kollár úgy 18 méterről Détárit is megszégyenítő, Bundesligába illő banánívben tekert a rövid felsőbe,
a vendégek portásának esélyt sem adva (1–1). Aztán lélektanilag a lehető legrosszabbkor, a lefújás előtti percben ismét vezetett a Bácsalmás. Ezúttal sarokrúgás után
a hosszú saroknál ragadt le két védőnk, akiket Stojanovic megelőzve a sarokba fejelte a labdát (1–2).
A második játékrész második percében a Vuitsot felborító Párczent a spori második sárgával kiállította, így közel egy félidőt emberelőnyben játszhatott a Márton-legénység.
Szenvedett a csapat, sok volt a pontatlanság, többen is tompán játszottak, de azért mezőnyfölényünk a 76. percre egyenlítő góllá érett. Jobbról Kollár adta középre a labdát, amit
Dostyicza a lábak erdejében a kapu közepébe bombázott (2–2).
Tán még öt perc sem telt el, és a harmadik vágányra állt a kalocsai szerelvény. A 79. percben ezúttal
Dostyicza találatát a szellőléptű Vuits Viktor másolta,
aki középről megtalálta a rést a tömörülő védőfal között (3–2).
A húsvét közeledtével mi más is juthatott volna eszébe a tollforgatónak a szenvedésünk láttán, mint a bibliai történet, csak itt előbb mi érezhettük magunkat megfeszítve, ám szerencsére feltámadt és nyert a csapat nagy erőfeszítés után.
MESTERMÉRLEG:
Márton Zsolt edző: – Nagyon foghíjas csapattal álltunk ki, hiszen négy emberünk is hiányzott, amit láthatóan nagyon nehezen bírt el a gárda. Szerencsére a szívünk vitt minket előre, és igaz, hogy az idény egyik leggyengébb játékával, de meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A sors pikantériája, hogy pont a saját fegyverével, pontrúgásokkal vertük meg a Bácsalmást, amihez csak gratulálni tudok a csapatomnak.
KFC – Bácsalmás 3–2 (1–2)
150 néző, vezette: Stefánovits G.
Kalocsa: Varga – Csikós, Pintér, Nasz, Szabó – Follárdt, Farkas, Kollár, Dostyicza – Vuits, Kun-Szabó (Zorván).
Edző: Márton Zsolt.
Ifjúsági eredmény: 1–0 a KFC javára. Gólszerző: Katus Richárd.