2026. 01. 21. szerda
Ágnes
: 386 Ft   : 329 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Majdnem kivégzésből csak fenyítés: KFC – Kiskőrös LC 4–3

Tamás Ferenc  |  2018. 05. 25., 10:13

Tél tábornok „ténykedése” miatt kellett március 17-én elhalasztani a Kalocsa – Kiskőrös megyei első osztályú találkozót a XVII. fordulóból, amit május 23-án pótoltak a mérkőző felek. Azóta mindkét gárda már a bajnokság naposabb oldaláról szemlélheti a vetélkedést, hiszen nem lebeg már felettük Damoklész kardja, mi több a Kalocsa még eséllyel pályázhat a végső ötödik helyezésre is.

Két jó passzban járó csapat derbijére gyülekeztek szerda délután a nézők Kalocsán, igaz, az előzetes hírveréshez képest jóval szerényebb publikum jött össze a kezdésre.

A régi rivális Kiskőrös ugyan nem képviselt nagyobb játékerőt, talán rutinosabb muskétásai sem voltak, ráadásul

a meccs történései alapján a KFC motiváltabbnak is tűnt ellenfelénél.

Minderre már a 3. percben rácáfolt a vendég, amikor Rácz szabadrúgásával előnyt szereztek (0–1), ám

Nasz tanári kiugratásából Follárdt a 10. percben már egalizálta az állást (1–1).

Képgaléria megtekintése (39 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A félóra végén aztán Dostyicza büntetőből a vezetést is megszerezte (2-1), amely a félidő végéig már nem változott.

A második játékrész közepén Kiss Dominik a jobbösszekötő helyén állva hagyta őrzőjét és a kapuba lőtte a labdát (3–1), amellyel már döntött a pontok sorsáról.

Ezt még überelte a végig nagy kedvvel játszó Salacz, aki már a „vérpadhoz” vezette az ellenfelet (4–1).

Utána még Follárdték további ziccereket hibáztak, majd a sorozatos cseréink után a vendégek szépítettek a meccs finisében.

KFC – Kiskőrös 4–3 (2-1)
150 néző, vezette: Stefánovits G.
Kalocsa: Hegedűs – Busa, Szabó, Nasz, Rábóczki – Kollár (Pandúr) – Kiss (Mátyás), Vass, Dostyicza (Rácz), Salacz – Follárdt (Böjtös).
Edző: Kohány Balázs.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-01-16 17:16:44
Kalocsa Város Önkormányzata múlt vasárnap, a helyi hagyományok szerint a reggeli emlékmisét követően tartotta megemlékezését a Don-kanyar áldozatainak emléknapja alkalmából az eperföldi templommal szemközti Doni emlékműnél. Beszédet mondott: Illés Krisztina önkormányzati képviselő.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 01. 21., 12:16
A hosszabb ideje tartó mínuszok miatt nagy a kereslet tűzifára, ezt használják ki az online is hirdető kamu árusok – hívta fel a figyelmet a rendőrség. Még >>>
2026. 01. 21., 07:20
Csütörtökön ingyenesen megtekinthető lesz a múzeum kiállítása. Még >>>
2026. 01. 20., 13:00
A téli útviszonyok ellenére is közel száz járművezető hagyta figyelmen kívül vármegyénkben a megengedett sebességhatárokat, ezzel saját maguk és mások életét is veszélybe sodorva. Még >>>
2026. 01. 20., 10:38
Egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég volt ahhoz, hogy eltűnjön egy autó Kunszentmiklóson. A járművet végül egy 15 éves fiú hagyta hátra Dömsödnél, miután elakadt a hóban. Még >>>
2026. 01. 19., 11:48
Az elmúlt hétvégén összesen hat balesetről érkezett bejelentés, egy balesetben ketten sérültek meg. Még >>>
2026. 01. 19., 11:32
Egy rutinszerűnek induló ellenőrzés során jelentős mennyiségű illegális dohányterméket találtak a NAV pénzügyőrei Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK