2026. 09. 12. szombat
Mária
: Ft   : Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Megvan az első! – Soltvadkerti TE – Kalocsai FC 0–3

Tamás Ferenc  |  2018. 03. 25., 21:58

Többszöri halasztás után végre megszületett a KFC első tavaszi győzelme, ráadásul az új edző, Kohány Balázs is kapott gól nélküli bajnoki összecsapáson debütált. A hazaiak legnagyobb bánatukra „őrzik” tavaszi nyeretlenségüket, hiszen a március 24-i, Kalocsa elleni vereségük immár zsinórban a harmadik volt az idei szezon során.

A télen az új igazolásokkal is megerősített csapatunk – Busa, Szabó, Kiss és Salacz érkezésével –, magabiztos győzelmet aratott a borvárosban, ráadásul úgy, hogy

a mieink pillanatnyi esélyt sem adtak a láthatóan több sebből is vérző hazaiaknak.


Forrás: Kalocsai Futball Club

Az ősi ellenfél otthonában régen nyert már ilyen magabiztossággal a Kalocsa, tipikusan olyan találkozón, ahol igazán jó volt kalocsainak lenni.

Természetesen nem szabad túlértékelnünk ezt az idegenbeli diadalt,

de arra mindenképpen jó volt, hogy fiaink kellő önbizalommal várják a folytatást, az új kihívásokat.

Dostyicza már a negyedóra végén betalált – megadva ezzel a meccs alaphangulatát (0–1), majd Follárdt a második játékrész tízedik percében újabb megnyugtató gólt szerzett mindenki számára (0–2). A félidő közepén aztán Dostyicza duplájával már döntött a pontok sorsáról is (0-3), a csapatot elkísérő szurkolók őszinte csodálatára.

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző:
– Az azonnal látszott a csapaton, hogy már nagyon ki voltunk éhezve a játékra és egy hitet erősítő győzelemre is, arról nem is beszélve, hogy mindezt a fiúk vállvetve, egymást segítve, közös akarattal harcolták ki óriási elszántsággal. Magabiztos sikert arattunk, amelyen még inkább összekovácsolódott a gárda, még elszántabb lett a harci szellem, a győzni akarás.

Soltvadkert – KFC 0–3 (0-1)
150 néző, vezette: Tóth Sz.
Kalocsa: Hegedűs – Busa, Szabó, Nasz, Rábóczki (Zorván) – Kollár – Salacz, Mátyás, Dostyicza (Pandúr), Kiss – Follárdt (Rácz).
Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 4–1 a hazaiak javára.
Gólszerzőnk: Markó Renátó.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós 
termékekért ide kattints!



Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK