2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
: 360 Ft   : 315 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Fényképeken Kalocsa öröksége – Fotótárlat a Városi Galériában

Illés György Cinó  |  2017. 02. 28., 18:46

Pénteken, február 24-én délután öt órakor kezdődött a megnyitója annak a Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Értéktár Bizottság gondozásában létrejött fotótárlatnak, amelyen városunk értékeinek, örökségi elemeinek bemutatását, illetve új örökségelemek fölkutatását célul tűző, a bizottság által – szerény érdeklődés mellett – kiírt pályázatra érkezett műveket mutatják be az érdeklődőknek, emellett a múzeum archívumából válogatott fotókon a régi Kalocsa is bemutatkozik.

A kiállítás megnyitója a Liszt Ferenc AMI tanára, Vízi Melinda zongorajátékával vette kezdetét, majd dr. Bálint József mondott köszöntőt. Rövid fölvezetőjében a polgármester sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Kalocsa egyetlen itt élő, saját pályázóval sem büszkélkedhetett ezen a pályázaton, majd kihirdette az eredményeket.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Eszerint az első helyezést Kovács Ferenc nyerte el a kalocsai vasútállomást sajátos nézőpontból bemutató alkotásáért. A fotó a nemrégiben reménykeltőre fordult sorsú, patinás épületünket egy ecetfacsemete mögé fotózva érzékelteti az egykor szebb napokat látott épület legutóbbi időkig kétséges, bizonytalan helyzetét.

A második helyet Szőnyi Istvánnak ítélte a grémium, aki kifejezetten az értéktári dokumentáció számára igyekezett készíteni olyan fotókat, amelyek az archiválás, értékek dokumentálása szigorú szempontjainak is megfelelve jelenít meg kalocsai örökségelemeket, köztük a sóhajok hídjáról – ezzel a fotóval állt a dobogó második fokára.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A harmadik helyezett Bakó Géza lett, aki a bank fölújított, pontosabban újra megvalósított bádogos tetődíszéről készült fotóért kapott elismerést.

A polgármesteri köszöntések után a kiállítást Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója, egyben a Kalocsai Értéktár Bizottság elnöke nyitotta meg, aki az archív képanyag válogatásából is kivette a részét.

A múzeumigazgató szomorúságának adott hangot, hogy mindössze három pályázó élt a felhívás nyújtotta lehetőséggel, holott a pályázatok benyújtásának határidejét meg is hosszabbították, és a polgármesterhez hasonlóan külön fájlalta, hogy a pályázók közt nem volt egyetlen kalocsai – ma Kalocsán élő – fotós sem. Pedig még csak „fotósnak” sem kellett hozzá lenni, a képeket ugyanis nem fotós szakmai szempontok és technikai elvárások szerint vizsgálták, hanem elsősorban tematikájukat tekintve értékelték – derült ki az igazgató által elmondottakból.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Az igazgató szólt általában a települési értéktárakról is. Elmondta, ezeket „alulról építkezőnek” szokták mondani, de valójában az értéktárakat és az azt gondozó települési értéktér bizottságokat a törvény erejével hozták létre, és ezek az intézmények eddig nem tudtak szervesen meggyökeresedni a társadalomban, amit az is jelez, hogy eddig egyetlen állampolgári megkeresést könyvelhettek el. A figyelem fölkeltésére és az örökségi értékek iránt érzékeny emberek megmozgatására szánták ezt a pályázatot is.

A továbbiakban a pályázók szerény számával összevetve népes közönség tagjai megtekintették a kiállított alkotásokat, majd kötetlen beszélgetésben elegyedve, pogácsa és egy-egy pohár bor mellett értékelték a látottakat.

A kiállítás március 18-áig, vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-12, illetve 14-17 óráig megtekinthető.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 16., 07:00
Augusztus 7. és 9. között ismét a hagyományok, a közösség és a szórakozás kerül a középpontba Uszódon. A Gubbantós Népművészeti Fesztivál idén is színes programkínálattal várja a helyieket és a környékről érkező vendégeket: néptánc, koncertek, gyermekprogramok, közös ebéd és ünnepi megemlékezések teszik teljessé a háromnapos falunapot.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 21., 11:00
A NemArt Fesztivál idején megismert könyvhűtő könyvekkel teli várja az olvasókat az Érsekkert bejáratánál. Még >>>
2026. 07. 18., 16:41
A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében kiemelte: a legnagyobb odafigyelés mellett is keletkezhetnek természetesen tüzek, ilyenkor ne habozzon senki, haladéktalanul hívja a tűzoltókat! Még >>>
2026. 07. 16., 11:54
Hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára szervez ingyenes mozielőadást a Kalocsai Mozi július 17-én, pénteken 10 órától. A kezdeményezés célja, hogy azok is átélhessék a közös mozizás élményét, akiknek erre anyagi okokból ritkábban nyílik lehetőségük. Még >>>
2026. 07. 16., 08:10
A tartós hőség miatt egyre nagyobb terhelés alatt működnek a légkondicionálók, ezzel együtt pedig nő a meghibásodások és a tűzesetek kockázata is – hívja fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Még >>>
2026. 07. 16., 08:03
Több mint négyezer doboz illegális cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Romániából Olaszországba tartó furgonban az M1-es autópályán. Még >>>
2026. 07. 16., 07:39
A hét legmelegebb napja várható pénteken, amikor több helyen 36–37 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. A nyugat felől érkező hidegfront azonban már péntek éjjel megérkezik, és a hétvégére néhány fokkal mérsékli a forróságot. Még >>>
2026. 07. 15., 08:22
A mobilházak iránti növekvő érdeklődést kihasználva egyre több csaló próbál pénzt kicsalni a vásárlóktól – hívja fel a figyelmet a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Még >>>
2026. 07. 15., 07:47
Ismét a rendőrség nevével visszaélve csaptak be egy idős nőt: ezúttal egy szekszárdi asszony vesztette el közel két és fél millió forintos megtakarítását. A csalók kifinomult módszerrel, több telefonhívással és még egy titoktartási nyilatkozattal is hitelessé próbálták tenni a történetüket. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK