2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Hatvanadik évforduló – Rajzverseny-eredmények és színházi előadás pénteken

Illés György Cinó  |  2016. 10. 24., 14:19

A forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére nyert pályázati forrásból „Az 56-os fiatalok nyomán határon innen és túl” címen megvalósult rendezvény programjainak sorát péntek este ingyenes színházi előadás gazdagította, előtte megtartották az ünnep kapcsán korábban lebonyolított gyermekrajzverseny eredményhirdetését. A versenyen és városunk ünnepségein részt vettek a vajdsági testvérvárosunkból érkezett diákok is.

A két kategóriában meghirdetett rajzverseny eredményhirdetése pénteken öt órai kezdettel, az Emlékpróba – 1956 című színházi előadás előtt zajlott. A versenyt két korosztály, az alsó- és felső tagozatos iskolások számára külön-külön témakörben írta ki előzőleg a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár, „Az 56-os forradalom jelképei”, illetve „Az én hősöm a forradalomban” címmel.

Az alsó tagozatosok mezőnyében az első helyet Bajai Leonnak, a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola tanulójának ítélte a Kishegyiné Baráth Ildikó, Lakatos Ervin, valamint Papp Róbert alkotta zsűri. Ugyanitt második Braun Cintia, a kalocsai Eperföldi Általános Iskola lett, harmadik helyre Hugyik Tamarát rangsorolták, ugyancsak Kúláról, negyedik pedig Becsei Dorina, a Fényi Gyula Általános Iskola diákja lett.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A fölsősök kategóriájában az ugyancsak a Fényi Gyula Általános Iskolából érkezett Oláh Virág rajzát ítélték a legjobbnak, második Maksimovic Andrej lett Kúláról, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Matos Lizett, a Fényi Gyula Általános Iskola tanulója állhatott, míg a negyedik helyezéssel járó elismerést az Eperföldi Általános Iskolában tanuló Balaton Szonja zsebelhette be.
Az elkészült pályaműveket a Városi Színház előcsarnokában berendezett kiállításon tárták a nyilvánosság elé.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A pályázatra 68 rajz érkezett, ebből 24 az alsósok, 44 a fölsősök kategóriájában versenyzett. A verseny eredményét dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a rendezvényt szervező KKKK intézményvezetője hirdette ki, s adta át az elismeréseket, majd a diákok közt a nyolc díjazott pályaművet tartalmazó kiadványt osztották szét. Ezt követően került sor a budapesti Nevesincs Színház társulatának ingyenes vendégjátékára, akik Pozsgai Zsolt kortárs drámaíró „Emlékpróba – 1956” című darabját adták elő.

A sztori: hat New Yorkban élő, az 56-os forradalom alatt tizenéves diák tíz év múltán találkozik, hogy fölelevenítsék az akkor történteket, így tárul föl a néző előtt is a forradalom viharába sodródott gyerekek sorsa.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK