Huszonötödször együtt, először válaszút előtt – A kalocsai alkotótábort záró kiállításmegnyitóról

Miután a Viski Károly Múzeum történésze, Mácsainé Iván Éva köszöntötte a megjelenteket, Betlenné Dajkó Ágnes és Csupor Balázs fuvola-zongora muzsikája csendesítette el a maroknyi megjelent közönséget a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak rövid műsorát követő beszédre.

– Ha valaki eljön onnan, ahol van, új impulzusokkal, érzésekkel, impressziókkal térhet vissza, de ami még fontosabb, emberekkel találkozik. Egy jó szó, egy dicséret, egy kacsintás olyan pluszt adhat, amit elképzelhető, hogy a hétköznapokban egész évben nem kap meg. Valami ilyesmit jelent számunkra ez az elmúlt huszonöt év is – ütötte fel „gondolatébresztőnek” aposztrofált megnyitóbeszédét Odrobina Tamás rajztanár, aki körülbelül az alkotótábor negyed évszázadának félidejében csatlakozott a művésztelep lelkes csapatához.

– Ez a közeg egyre fontosabbá vált számunkra, nekem ez az év egyik fő pontja. A munkáinkban is valamilyen módon a közeg, környezet, az aura, a pletykák, az ellentmondások egyaránt megjelennek a vizualitás nyelvén. Talán ez a magyarázat arra, hogy az idei tárlatunk egy kicsit minimalistább, jelzésszerűbb lett, van benne egy kis elbizonytalanodás is, de ne feledjük, hogy a redukció egy újnak a kezdőpontja is lehet. Úgyhogy nézzünk olyan szemmel ezekre a képekre, mint amelyek, bár nem beszéltünk meg koncepciót, a geometriai szabályosságok többségével lezárnak picit valamit, ugyanakkor valami új és innovatívat hoznak a kalocsai alkotótábor életébe. Hogy milyen mélységek, problémák és nehézségek vannak, attól tekintsünk el, koncentráljunk a jövőben arra, hogy lesz jobb, hogy lesz klasszabb, akarjuk-e igazán ezt a dolgot? Mert mi akarjuk – zárta sorait az ünnepi szónok, majd a megjelentek figyelmébe ajánlotta a tárlatot.

– A művésztelep valóban nagykorúvá vált, huszonöt évesen már sem gyermeknek, sem kísérleti stádiumban lévőnek nem nevezhetjük. Azon kell most elgondolkodni, hogy a következő huszonöt évet az ide látogató művészek kiteljesedéssel tölthetik, vagy itt és most lezárjuk ezt a dolgot, és gyönyörű huszonöt évként vonul be a tábor a város művészeti hagyományai közé. Természetesen mi a megújulást szorgalmazzuk, de ehhez kell, hogy a város szándéka is ez legyen – kommentálta kérdésünkre Lakatos Ervin kalocsai művésztanár a megnyitóbeszédből kihallott gondolatot, miszerint vízválasztó pillanathoz érkezett a kalocsai művésztelep sorsa.

Ő ugyanis azon oszlopos táborozó, aki az elmúlt két és fél évtizedben egyetlen alkalmat sem hagyott ki, az idei során egy, rá jellemző modernséggel ábrázolt vízparti képet festett.

Amire cikkünk felvezetésében utaltunk

E sorok írója személy szerint azt gondolta, hogy nagyobb eseménnyé teszik a szervezők az immáron negyed évszázadossá vált alkotótábort, amely mára komoly állománnyal bővítette a városi művészeti gyűjteményt.

Ehhez képest a megnyitó előtt szűk negyed órával a képek alatt még nem voltak ott az alkotások címeit jelző címkék, és az eseményre is a városban „szokásos”, családias közönség gyűlt csupán össze, egy-két városi vezetővel, elöljáróval a sorok között.
A tábor időtartama is mindössze egy szűk hétre redukálódott, ami ugyancsak visszalépés volt a korábbi évekhez képest.
Az tehát, hogy a művésztelep „gazdáinak” mik a terveik az elkövetkező huszonöt évre, szívből bízunk benne, hogy illeszkedik a megszólított alkotók által elmondottakhoz!

A tárlat egyébként színes, izgalmas, tizenkét helyi és messzebbről érkezett művész keze munkájának lenyomata – mindenképpen megérdemel egy látogatást a Városi Galériába!