2018. 02. 23. péntek
Alfréd
: 313 Ft   : 254 Ft Benzin: 364 Ft/l   Dízel: 368 Ft/l   Írjon nekünk

Kék Madár 25, Mácsai István 95 – Teltházas produkciókkal indult a jubileumi Kék Madár Fesztivál

Illés György Cinó  |  2017. 06. 10., 18:18

Az idei, sorban a 25. Kék Madár Fesztivál a Mácsai István festőművész képeiből a Városi Galériában berendezett tárlatnak Dargay Marcell és Kákonyi Árpád közreműködésével zajlott megnyitójával vette kezdetét. A negyedszázados kort elért fesztivált maga a fesztiválalapító nyitotta meg megható, és elérzékenyülten elmondott beszédével. A hagyományosan telt házat vonzó megnyitóra talán a megszokottnál is több érdeklődő volt kíváncsi. A kiállítást Mácsai Lajos, a művész fia nyitotta meg, személyes emlékekkel is segítve a művek befogadását. Este hétkor a Katolikus Iskolában Lakatos György és Nagy Péter meglepetés fellépők sorát is fölvonultató kamaramuzsikájával, majd az érsekkertben Zséda koncertjével folytatódott a program.

A Városi Galériában tegnap, pénteken délután öt órakor kezdődött kiállítás-megnyitón megjelenteket a fesztivál örökös háziasszonya, Bayer Ilona köszöntötte, majd átadta a szót a fesztivál atyjának, Lakatos Györgynek, hogy tartsa meg rendhagyó megnyitóbeszédét.

Ez annyiban mindenképp rendhagyónak bizonyult, hogy a tőle megszokott, mély gondolatokkal átitatott és érzelmektől fűtött beszédének már az első mondatainál úgy elérzékenyült közönsége körében maga a fesztiválalapító is, hogy rövid időre meg is szakította mondandóját.

Képgaléria megtekintése (60 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Eközben a közönség soraiban is párásodtak a tekintetek. Érthető is, hiszen a hallgatóság soraiban szép számmal akadtak olyanok, akik már az első alkalommal is jelen voltak, sőt egyesek azóta is minden évben. Ez az alkalom pedig nagy idő áttekintésére, fontos pillanatok, izgalmas zenei élmények fölidézésére, s mellé a rendezvényt ma már csak odafentről szemlélő közreműködőkről és előadókról való megemlékezésre is lehetőséget adott a fesztiváligazgtónak.

Egyébként is közismert, hogy Lakatos Györgynek van érzéke a zenei mellett a nyelvi önkifejezéshez is, az érzések, élettapasztalatok és gondolatok „összefésüléséhez” rövid írásaiban, amelyek által értékes gondolatokkal gazdagítja más közösségek mellett internetes közösségi oldala népes követői táborát is.
Magvas gondolataiból most egy önálló kötetet is összeállítottak. Az új kisalakú kötet a fesztivál helyszínein kapható, a megnyitó ünnepély előtt dedikálta, és a fesztivál idején szívesen dedikálja is azokat a művész. A kötet bevétele természetesen szintén az alapítvány céljait szolgálja.

Képgaléria megtekintése (60 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Dargay Marcell és Kákonyi Árpád – mindketten a kalocsai Liszt Ferenc AMI volt tanítványai – a fesztiválon fölcsendülő első zeneműként egy zongorára írott, négykezes darabot, Schubert F-moll Fantázia című művét – a szerző utolsó befejezett alkotásainak egyikét – adták elő. Erről a műről később, Mácsai Lajosnak az édesapja kiállítása kapcsán elmondott megnyitó beszédéből kiderült, hogy festőművész édesapjának Schubert volt a kedvenc zeneszerzője, ez a darab pedig az ő munkásságán belül is a kedvence volt: „éjjel nappal ez hallatszott ki a műteremből”. A festményekből, fotókból összeállított, a művész amatőr filmesként készített felvételeit bemutató monitorral is kiegészült kiállítást megnyitó, személyes visszaemlékezésekkel is tarkított beszéd után újra a zongora hangja töltötte be a teret: ezúttal Eric Satie „Három darab körteformában” című műve hangzott el. Mindkét mű előadása előtt Dargay Marcell mondott el néhány gondolatot az előadandó zenemű szerzőjéről, keletkezésének körülményeiről.

Képgaléria megtekintése (60 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A második mű előtti rövid tájékoztatásokból tudtuk meg, hogy annak sajátos címe Debussy építő kritikájára adott válasz volt, a mester szerint ugyanis Satie jó úton jár, de nem fordít kellő figyelmet „a formákra” – tudniillik a zenei formákra, mint a szonátaforma, scherzo-forma. Erre az észrevételre a konvenciókat kevésbé tisztelő, útkereső művész ezekkel a „körteformában” íródott művekkel reflektált.

Képgaléria megtekintése (60 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A folytatásban

A továbbiakban, este hét órától „25 év után” címmel az egykori, első fesztivál nyitóprodukciójának „remake”-jével, Lakatos György (fagott) és Nagy Péter (zongora) közös koncertjével folytatódott, majd este kilenctől az érsekkerti szabadtéri színpadon Zséda koncertjével zárult a 25. Kék Madár Fesztivál első napjának programja.

Ezekről külön-külön cikkben számolunk be!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

 legfrissebb videók

2018. 01. 02., 11:05
Az év utolsó napjára egyesek otthoni programmal, pezsgővel, tűzijátékkal készültek, míg mások házibuliban, vagy épp a környék szórakozóhelyeink várták az újévet. Tóth Dani vloggerünk a kamerája mellett a szilveszter éjszakát is a nyakába vette. Hogy milyen kalandokban volt része, az kiderül a Patron 8. részéből! Na ezt ne hagyd ki!!!
2017. 12. 13., 21:46
A Patron hetedik részéből többi közt kiderül, miért is jó megyei válogatott meccsre menni. Talán mert biztosan magyarok nyerik?! Na igen! Tóth Dani vloggerünk, ezúttal a Bács-Kiskun megyei csapattal csapatta, Pécsett. Végigkísérte a srácok küzdelmeit a győriekkel szemben, egészen a taktikától, a ráhangolódás különös ízével és a mulatós zenével átitatott öltözőn át, a pályán történtekig.
2017. 12. 08., 17:14
Az első hó megihlette vloggerünket, Tóth Danit, így arról forgatta a Patron című videósorozatunk legújabb kisfilmjét. Sétakocsikázás a behavazott Kalocsán, Meszesen, Szeliden. Ott a parton volt hely a pokrócnak, sőt, akadt látnivaló is: ponty kifogták a karácsonyi halászlének valót… Még egy kis határles, aztán egy ritmusváltással, hopp, Mikulások hada futkározik az Érsekkertben! Persze, Mikulásfutás! De hoppá! Az egyik mikulásról kiderült, hogy nem is igazi!

Még több friss hír

2018. 02. 22., 14:04
A képviselő asszonyt nem nevesíti az előterjesztés, amelyben az ÖKO Pontnak a KKKK-ba olvasztását javasolja dr. Bálint József polgármester, azonban egyértelművé teszi, hogy a lépéssel egy fővel csökken a személyi állomány, a feladatokat pedig a kulturális intézmény meglévő személyi állományával látnák el. Közben, amint magától Angelitől tudhattuk meg, jogi bizottsági elnöki tisztétől és bizottsági tagságától, valamint a közbeszerzési bizottsági tagságától is búcsúzni kényszerülhet a mai testületi ülés folyományaként.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2018. 02. 23., 16:31
Már nem lehet jegyeket kapni Enyed Ildikó Testről és lélekről című alkotása exkluzív New York-i vetítésére Még >>>
2018. 02. 23., 16:17

Köszönöm azt, hogy itt voltál velem ... ♥

28 évvel ezelőtt, 1990 február 23-án alakult meg a sokak által szívükbe zárt együttes, a Republic. Még >>>
2018. 02. 22., 16:27
Zseniális taktikával felülmúlhatatlan siker született a phjongcshangi téli olimpián. A vb-második magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó olimpiai bajnok lett. Még >>>
2018. 02. 22., 13:45
Egyre fogy Kalocsa lakossága. Jóval többen hunynak el, mint ahányan születnek városunkban Még >>>
2018. 02. 22., 05:53
Pályázatot írtak ki jó néhány, a Parkgondozó Kft. tulajdonában álló munkagépre és kiegészítő eszköz értékesítésére. És még csak nem is ez lesz a legnagyobb mai hír a város maradék két Kft.-je egyikéről! Még >>>
2018. 02. 21., 18:34

Dorina ismét új dallal hódít

A pár órája közzétett videó, ami Dorina legújabb videóklipjéből származik, jelenleg 10ezer megtekintésnél tart a közösségi oldalon. Az eredeti, teljes videóra pedig szűk egy óra alatt több mint HATEZREN kattintottak rá. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

SZÓLJON HOZZÁ

 Ágika
 2017-12-03 21:03:10
 1 De egy majom ez a Ferdinánd!

A Kossuth Lajos út 22. szám alatti, egykor egészségügyi, majd könyvtári célokat szolgáló épület korábbi értékesítési pályázata – „balekok” híján – meghiúsult. Most állítólag jelentkezett egy. Lehet vele versengeni, a pályázat nyilvános, de nagyon sietni kell majd! A kiírásáról szóló önkormányzati döntést megelőző vitában Angeli Gabriella újra a Fidesz-KDNP álláspontjára helyezkedett, Filvig Géza megtapsolta, Bálint József is örült neki, Bolvári Ferdinánd felszólalását pedig Simon Zoltán köszönte meg.

 MrSmith
 2018-01-15 08:47:27
 3 Az alabbi cikk margojara : "Spoiler: megnyertük a CLLD pályázatot! – Újabb cicaharc a Városházán Angeli és Kinyóné közt" Annyit beszel...

Év eleje óta tudott Bálint József polgármester a reneszánsz szobormásolatok elszállításának szándékáról, mégis meglepetésként érte, amikor a hónap elején érte jöttek. Angeli Gabriella és Simon Zoltán is kérdőre vonta a polgármestert, Angeli szerint jogilag lett volna keresnivalónk a szobrok itt tartásáért, Simon szerint hallgatásunk a másik felet is meglepte.

 MrSmith
 2017-12-15 15:33:52
 2 amit nem fizettek ki az a vagyonod? :)

Helyt kell-e állnia az önkormányzatnak a város gazdasági társaságának adósságaiért? Erre jogi kötelezettsége nincs. Vagy nyeljék le a beszállítók? Ez nem túl elegáns. Korábbi testületi ülésen több képviselő az adósság rendezését sürgette, erkölcsi okból és üzleti észszerűségből, a csütörtök délutáni ülésen azonban mégis ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett dr. Bálint József polgármester.

  JETfly Magazin kiemelt hírei

Románia védelmi minisztere, Mihai Fifor a napokban számolt be arról, hogy meglévő 16 darabos F-16-os flottájukat kiegészítenék 4 példánnyal, a jövőbeli terv pedig további 36 Falcon beszerzése.
Oroszország ötödik generációs harci repülőgépe, a Szu-57-es egyike azon típusoknak, melyet repülős berkekben kiemelt figyelem övez: mikor áll hadrendbe, milyen fegyvereket hordoz majd, mikor kapja meg az új hajtóművet stb. mind-mind olyan kérdések, melyek naponta visszaköszönnek a repülős fórumokon.
2018. február 16-án került sor a norvég F-35-ös fékernyőrendszerének első helyi tesztjére, melynek a norvég Ørland légibázis adott otthont. A fékernyő nem "tartozéka" az F-35-ösnek, a gyártó a norvég fél kérésére integrálja a rendszert a saját példányaikon.
Orosz hírforrások a napokban számoltak be arról, hogy az Orosz Haditengerészet Szu-30SzM pilótái először gyakorolhatták a légi utántöltést, mutatjuk róla a nyilvánosságra hozott videót.