2021. 11. 27. szombat
Virgil
: 368 Ft   : 326 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Családias, jó hangulatú XII. Agrár Expo helyi fellépőkkel

Zsiga Ferenc  |  2021. 07. 18., 16:36

A pandémia miatt idén ismét a szokásos tavaszi időponttól eltérően, ezúttal június 19-20-ig rendezték meg Kiskőrösön a XII. Duna-Tisza közi Agrár Expót, amelynek egyik legfőbb erénye: a világjárvány szorításának enyhülése közepette biztosított lehetőséget egy szabadtéri, jó és családias hangulatú eseményen való részvétre. A nagyobb rendezvényekre kiéhezett közönséget ezúttal sem érte csalódás, a minőségi, magyar kézműves élelmiszerek bemutatása és népszerűsítése közepette bőven akadt lehetőség kóstolásra és vásárlásra, a széles programkínálatnak köszönhetően valamennyi korosztály megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő programot.

Ahogy tavaly, idén is a város főtere adott helyet az expónak, amelyet június 19-én,szombaton 10 órakor Boldoczki Róbert harsonaművész és barátai zenei produkciója nyitott meg.
Az ünnepélyes megnyitón a több járásból érkezett, a helyi közéletet reprezentáló személyiségeket, a vásár kiállítóit és közönségét Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Font Sándor, országgyűlési képviselője, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke és dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára köszöntötte. A helyettes államtitkár a jól összeszedett előadása keretében az agrárcégek képviselőiből, gazdálkodókból is álló közönségnek számos, az ágazatot érintő fejlesztésről, pályázati lehetőségről adott tájékoztatást.


Forrás: Félegyháziközlöny.eu


A verőfényes időjárás is kedvezett annak, hogy a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményét immár másodszor is Kiskőrös város Főterén, a tavaly őszi vásárhoz hasonló érdeklődés mellett tartsák meg. A kétnapos programsorozat mérlegét megvonva elmondható: az expo a pandémiás helyzet közepette is kiérdemelte a térség agráripari csúcsrendezvénye címet.

A minőségi magyar élelmiszerek bemutatására, a termelők és a vásárlók összekapcsolására rendezett expo vendégei és kiállítói ezúttal is egymásra találtak, számos jó hangulatú beszélgetés, tapasztalatcsere, tanácsadás, kóstolgatás közepette ki-ki az ízlése és szükséglete szerint vásárolhatott. Több kiállítót érte az a megtiszteltetés és öröm, hogy miközben a portékájuk mögött álltak, nagyon sokan szinte barátként üdvözölték őket, egyesek kifejezetten miattuk, termékeik miatt érkeztek.

Ezzel is igazolódni látszik, hogy a kézműves élelmiszerek előállítói arccal is vállalják, mi több, személyes garanciát jelentenek az általuk előállított termékek minőségére.


Forrás: Félegyháziközlöny.eu


Az expón kiállított termékekről szinte lehetetlen lenne teljes felsorolást adni, de az mindenképpen említésre érdemes, hogy az érdeklődők mások mellett kizárólag magyar terményekből, magyar munkaerővel előállított olyan hungaricumokat is megkóstolhattak, vásárolhattak, mint a nemrégiben Bács-Kiskun Megyéért díjjal kitüntetett Szomor Dezső húsüzemében készült szürkemarha-szalámit, mangalicasonkát. Ez utóbbi korosztálytól függetlenül osztatlan sikert aratott, ezúttal is elnyerte a vásár közönségének tetszését. Természetesen a sajtkészítők is kirukkoltak, különleges sajtok illatoztak, de minőségi borok, gyümölcs és -zöldséglevek, kézműves sörök, kézműves gyümölcsös csokoládék, népművészeti termékek is színesítették az expo kínálatát.

A tér katolikus templom előtti részén kétnapos, szaktanácsadással egybekötött mezőgazdasági gépkiállítás várta a gazdákat, amelynek rajtuk kívül a gyerekek örültek a legjobban, hiszen a jövő mezőgazdászai felpattanhattak a katonás sorokban várakozó, szemnek is tetszetős gépek nyergébe.

AzAgrár Expo idén sem maradt könnyűzenei koncert nélkül, ám most a helyi előadóművészek számára biztosítottak fellépési lehetőséget. Szombaton 15 órától Kothencz Lajos, míg vasárnap 15 órától a Soundwitch zenekar szórakoztatta az expo közönségét.


Forrás: Félegyháziközlöny.eu

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.
2021-11-22 20:30:56
A hatályos megállapodás szerint addigra kétirányú forgalmú utat kell kialakítani a korábbi nyomvonalán, súly- és sebességkorlátozással. Most újabb kéréssel fordult az önkormányzathoz a kivitelező érsekség, a szokott módon kész tények elé állítva a testületet, de a grémium ezúttal nem engedett. Közben újra szóba került az út kiváltásának lehetősége. Röpke néhány év alatt megvalósulhat...

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 26., 13:15
A tamási rendőrök egy koporsók és urnák forgalmazásával foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe november 24-én késő este, aki legális üzlete mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott. Még >>>
2021. 11. 26., 11:42
Egy lószállítót vontató személyautó és egy másik gépkocsi karambolozott csütörtök este Miske belterületén. Két személyt szállítottak a mentők a kalocsai kórházba. Még >>>
2021. 11. 26., 11:13
Orbán Viktor: „Meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet, ezért akik eddig elmulasztották az oltakozás lehetőségét, a jövő héten is felvehetik a vakcinát regisztráció nélkül” Még >>>
2021. 11. 26., 10:15
2021.11.27-én 9:00-18:00 óra között Hagyományőrző nap lesz a Kalocsai Sportcsarnokban. Még >>>
2021. 11. 26., 08:44
Tudtad, hogy Magyarországon minden ötödik nőt ért már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről? A kapcsolati erőszak egyetlen formája sem elfogadható! Még >>>
2021. 11. 25., 13:46
Így vették birtokukba a gyerekek a kalocsai koripályát - VIDEÓVAL! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei