2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Száz új munkahely létesülhet Félegyházán

2016. 02. 05., 11:23

Kiskunfélegyházán indította el a kormány új, nagyvállalati beruházási programját, melynek első lépéseként 480 millió forinttal támogatta a Kiskunfélegyházi Malom Kft. közel egymilliárd forintos kapacitásbővítési beruházását.

– Minden hazai vállalat sikere egyben a magyar gazdaság sikere is. Fontosnak tartom ezért, hogy az új beruházási támogatást olyan cégek kapják, amelyek megfelelve a Nemzetgazdasági Minisztérium programjának, új munkahelyeket teremtenek, modern technológiát alkalmaznak és eredményesen vesznek részt a piaci versenyben – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kiskunfélegyházán a hazai költségvetésből finanszírozott új nagyvállalati beruházási program ünnepélyes elindításán. Mint mondta, a programra azért volt szükség, hogy azokat a hazai közepes és nagyvállalatokat is támogassák, amelyek kiszorultak az uniós támogatási körből.

Nem engedjük, hogy hátrányba szoruljanak azok a hazai vállalatok, amelyek nem részesülhetnek uniós pályázati forrásokból. Ezeknek a vállalatoknak a nemzetgazdasági súlya, hazánkhoz való erős kötődése, és a hazai iparban betöltött szerepe mindenképpen indokolja a támogatásukat. Nagyon gyakran ezek a cégek azok, amelyek meghatározó szerepet játszanak egy-egy régió életében, és általában a legnagyobb munkaadók is. Ezért döntött úgy a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére, hogy költségvetési forrásból 2015-ben 3 milliárd, idén pedig 15 milliárd forintos saját támogatási programot indít. Ez azoknak az ipari vállalatoknak szól, melyek képesek arra, hogy bővítsék a kapacitásaikat és új munkahelyeket hozzanak létre. Az első időszakban 14 hazánkban működő vállalat kapott vissza nem térítendő támogatást költségvetési forrásból. A 3 milliárd forintos pénzeszköz révén összesen 8,6 milliárd forint értékű beruházás valósult meg hazánkban. Ezeknek köszönhetően pedig 500 új munkahely jön létre idén – részletezte a miniszter.

Hozzátette: az új program 480 millió forintos támogatással segíti a Kiskunfélegyházi Malom Kft. kapacitásbővítő beruházásának megvalósulását. A nagyvállalati beruházási támogatási program elindítására a stabil és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés ad lehetőséget.

A 2010-es kormányváltás óta 550 ezer emberrel több dolgozik mint 5 évvel ezelőtt.

A munkanélküliségi ráta közel 12 százalékról lecsökken 6 százalékra, sőt ma már egyre több olyan ágazat van a magyar gazdaságban, ahol munkaerőhiánnyal is szembe kell nézni. Ezért olyan programokat kell elindítani, amellyel megpróbálják a foglalkoztatást bővíteni. Erre megoldás lehet a duális szakképzés kiterjesztése, illetve a hiányszakmákban külföldi munkavállalók alkalmazása is – tette hozzá Varga Mihály.

Huszonhat éve kezdték

A Malom Kft. 1990 óta van jelen a magyar élelmiszeriparban és folyamatos növekedésének köszönhetően mára már Közép- és Dél-Magyarország egyik legjelentősebb szereplőjévé nőtte ki magát. Teljesen magyar tulajdonban lévő vállalat 5 megyében 85 mintabolttal rendelkezik és 400 partnernek szállít.
Az ünnepélyes átadón Gulyás István a cég tulajdonosa elmondta, ez az első támogatás amiben részesülnek. Arról is beszámolt, hogy a jelenleg 800 alkalmazottal dolgozó cég árbevétele 2015-ben elérte az 5,5 milliárd forintot. Az állami támogatással együtt év végéig 1 milliárd forintot költenek fejlesztésekre, a beruházás végére 100 új munkahellyel bővül a gyár.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 01., 18:49
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>