2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kiskunhalason bujkált az erőszakoskodó migráns

2017. 02. 21., 14:11

A gyanú szerint az iraki férfi 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt.

A német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen beazonosítani egy iraki állampolgárt, illetve tartózkodási helyét. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban

megerőszakolt egy 13 éves kislányt, majd ismeretlen helyre távozott,

ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és felvették a kapcsolatot a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal (BMH).

A magyar nyomozók a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán keresztül folyamatosan kapcsolatban voltak német kollégáikkal és kölcsönösen megosztották egymással az ügyben felmerült információkat.

A nemzetközi és a hazai adategyeztetéseknek köszönhetően a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei megállapították, hogy a férfi Németországban álnevet használt, de a róla készült fényképfelvételek és ujjnyomatlapok azonosságot mutattak a Magyarországon 2016. november 18-án nyilvántartásba vett 29 éves C. Ali D-vel.

A férfi a bűncselekmény elkövetése után 2016. november 17-én vonaton érkezett Magyarországra – elmondása szerint – azért, mert Németországban nem bírálták el megfelelő gyorsasággal az ügyét. Mivel személyazonossága és egyéb körülményei tisztázatlanok voltak, a BMH menekültügyi őrizetét rendelte el.

A BMH munkatársai tájékoztatták a nyomozókat, hogy a körözött személyt a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban helyezték el.

Az iraki férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei 2017. február 17-én elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették, Németországnak történő átadásáról a későbbiekben születik döntés – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK