Amikor Borbély Gábort 2013 februárjában a Kalocsai Futball Klub első emberének választották, az új elnök székfoglalójában ígéretet tett arra, hogy mindenképpen azon fáradozik majd, hogy pezsdületet hozzon a kalocsai labdarúgás minden frontján – a verseny –, a szabadidő és diáksportban egyaránt –, a sportág tömegbázisának jelentős kiszélesítésével, a szurkolók visszahódításával, és nem utolsósorban olyan rendezvényekkel, amelyek méltó módon ápolják és idézik meg a dicső elődök hagyományait.
Ennek jegyében érkezik hozzánk a Videoton és a SZEOL AK NBI-es gárdái után a Pécsi MFC szenior együttese is, amely az idei focigála vendégeként lép majd pályára a Városi Sportcsarnok arénájában.
Február 7-én, vasárnap délután a csarnokba ellátogató focirajongóknak ugyanis abban a szerencsében lehet részük, hogy a Téli Kupa Profi Liga éremosztó találkozói mellett
élőben láthatják majd a ’80-as – ’90-es évek egykori Mecsek aljai legendáit,
az NBI-es Pécsi MFC hajdani sztárjátékosait.
A PMFC korábbi nagyágyúi közül többen is Kalocsára látogatnak ezen a napon, hogy megmérkőzzenek a hasonló évjáratú kalocsai muskétásokkal, akik az egykori KSE, majd KFC ünnepeltjei voltak.
Hogy kik jönnek Pécsről a sportbarátságot ápoló bemutató gálára az még nem teljesen végleges, de a csapatot szervező és vezető Toma Árpád szerint minden bizonnyal itt lesz majd Kurucsai Kornél, Tomka János, id. Dárdai Pál, Megyeri Károly, Márton Gábor, Kiss Sándor, Lőrincz Sándor, Mészáros Ferenc, Hosszú Zoltán, Takács Lajos is.
A mieink közül csatasorba állnak: Pécsi László, Szabó József, Evanics Zoltán, Vén Csaba, Paletta Richárd, Farkas Zoltán, Márton Zsolt, Igaz András, Király Róbert, Illés Attila, dr. Kováts Gábor, Tóth Róbert, Bajomi Csaba, Matos Zsolt. Csapatvezető: Farkas András.
A program szerint 14.30 órától a Dusnok és a Homokmégy a Profi Liga végső harmadik helyéért játszik, ezt követi 15.30 órától a Kalocsa – Pécsi MFC szenior mérkőzés, majd utána a KALOhírek Sport – El Nino derbi a tél bajnoka kitüntető címért.