2025. 03. 25. kedd
Irén, Írisz
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

A listavezető Csepelt győzte le a Kalocsa

A listavezető Csepelt győzte le a Kalocsa
Tamás Ferenc  |  2025. 02. 28., 08:59

Február 22-én, szombaton este a városi sportcsarnok lelátóin parázsos volt a hangulat, ahol a küzdőtéren az NBII-es kézilabda-bajnokság egyik sorsdöntő találkozóját, a Kalocsai KC – Csepel DSE mérkőzést rendezték. Az „F”-csoport nyolccsapatos mezőnyében a negyedik helyen álló mieink még nem voltak tagjai a felsőházi rájátszásnak, ahova a Szvétek Balázs edzette KKC együttese is tartott.

Győzelmünk, a lista vezető Csepel ellen is kellett ahhoz, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül a bajnokság alapszakaszát az első négyben, azaz a felsőházi rájátszásban zárjuk. Igaz, ehhez kellett még a Budai Farkasok – Dunaharaszti MTK elleni veresége is, amely szerencsére be is következett (30-43), így a Szvétek bandérium tavalyi helyezéséhez képest idén nem végzett kieső helyen, azaz továbbra is megőrzi NBII-es tagságát.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A Csepel DSE elleni 23-21-es sikerével csapatunk bejutott a felsőházi rájátszásba, amely több mint biztató.

A február 22-én szombaton este lejátszott kalocsai találkozón aztán csapatunk jól kezdte a mérkőzést, 5-2-re sőt 6-3-ra is vezettünk, ám utána kapussal szemben százas ziccerek sorát hagytuk ki, amikor kapufát, „cundest”, kapuba vágott labdát hibáztunk.

Kovács Ákost egyszerűen megtaposták betörés közben a fővárosi fiúk, ám ennek ellenére a sporik mégis őt állították ki.
Szerencsére akkor már saját betöréseiből gólokat dobott, ám ekkor Urbán Tomi irányító munkája és bejátszásai is aranyat értek a KKC számára. Közben Jagicza Marci többször is remekelt a kapunkban – fogott, mint az a bizonyos zöld festék.

A TALÁLKOZÓ AZ ELSŐ JÁTÉKRÉSZ VÉGÉRE 14-11-ES KALOCSAI VEZETÉSSEL ZÁRULT,

amelyhez kellettek Vancsics góljai is.

Az összecsapásnak volt azonban egy olyan szakasza is, amikor a KKC 9-10 percen át nem lőtt gólt, amikor a vendégek felzárkóztak 18-17-re, sőt 2 perces büntetéssel jöttünk ki az emberelőnyös játékunkból. Szerencsére a végjátékunk ismét jól alakult (21-19), majd 2 gól lett a különbség a lefújásra is.

Kalocsai KC – Csepel DSE 23-21 (14-11)
200 néző, vezette: Szászfai Csaba, Tasnádi László
Kalocsa: Jagicza M. – Kovács Á. 5, Vancsics J. 6, Schmidt R. 3, Bock M. 2, Urbán T. 1, Vidók P. 3.
Csere: Dainese N. 2, Katona B. 1, Schaffer R., Rumi Á., Rózsavölgyi L. (k.), Varga E., Murányi M. (k.), Lelesz B., Iván D.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 7.p.: 5-2, 12.p.: 6-6, 19.p.: 11-8, 27.p.: 14-11, 35.p.: 15-12, 41.p.: 18-15, 50.p.: 18-17, 55.p.: 21-19, 59.p.: 23-21.
Hétméteresek: 5/4, illetve 1/0. Kiállítások: 6, illetve 14 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 25., 11:30
Ezen a napon tartják az egyik legrégebbi katolikus egyházi ünnepet, Jézus Szentlélektől való fogantatásának napját. Még >>>
2025. 03. 25., 10:35
Nagy mennyiségű hamis ruhacímkét találtak a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár teherautóban az M5-ös autópályán. Még >>>
2025. 03. 25., 08:42
Bács-Kiskun vármegyére 1-es fokozatú riasztás van érvényben a sűrű köd és zivatarok lehetősége miatt. Még >>>
2025. 03. 24., 15:00
Egy autó lesodródott az útról és a Duna-völgyi-főcsatornába zuhant. Még >>>
2025. 03. 24., 14:34
A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. adta ki az értesítést, miszerint csütörtök estétől vízingadozásra lehet számítani. Még >>>
2025. 03. 24., 13:18
Az influenzaszerű megbetegedések számának fokozatos emelkedése miatt a BEM APÓ UTCAI részleg látogatása szünetel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK