2026. 07. 19.
Emília
: 363 Ft   : 317 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

A Mizse KC-t is legyőztük idegenben

Tamás Ferenc  |  2025. 12. 19., 10:55

December 14-én, vasárnap a Mizse KC otthonában, Lajosmizsén lépett pályára a vármegyei kézilabda-bajnokság ezüstérmes helyén veretlenül álló Kalocsai KC női gárdája, hogy megütközzön a két éve még NBII-ben szerepelt hazai együttessel. A Polyák Imre Csarnokban megrendezett találkozón a Dávidházi Sándor edzette mieink fényes diadalt arattak, amellyel megszilárdították “felsőházi” helyezésüket a bajnokságban.

A mieink a szokásos összeállításban kezdték a játékot, igaz Doszpod Adrienn nélkül, ám Torgyik Rita már ott volt a többiek között, sőt négy góljával segítette is a társakat az egygólos győzelem kiharcolásában (26-27).

A mieink közül kitűnt a nyolc gólt szerző Csajkó Eliza, a négy gólig jutó Torgyik Rita és Czuczu Adrienn is, de a kapusaink is jól teljesítettek a találkozó során. Góljaink sorát Dávidházi-Alföldi Babett nyitotta két remek találatával. 

A bajnokság negyedik helyén álló hazai együttes két éve még ötödik volt az NBII-es bajnokságban, tehát iskolázott, rutinos csapattal találkoztunk december 14-én, amely csak növelte győzelmünk értékét. A síp mesterei kilenc hétméterest ítéltek a hazai csapatnak, amely olykor túl szigorúnak tűnt, ám Papp Renátáék szinte férfiasan védekeztek a találkozó során, amellyel megvédték kapunkat a góloktól. 

Az egygólos sikerünk akár még fájó is lehet ellenfelünk számára, hiszen olyan nyomás nehezedett csapatunkra az ellenfél, a közönség, a hazai csapat és a hazai pálya alapján, amelyet csak igen nehezen tudott pár emberük elviselni a gárdából. 

Mizse KC – Kalocsai KC 26-27 (12-11)
90 néző, vezette: Móczár Tamás, Parádi Róbert
Kalocsa: Shuck D. - Czuczu A. 4, Horváth G. 2, Papp R., Mazán-Facskó P. 1, Dávidházi-Alföldi B. 2, Torgyik R. 4.
Csere: Csajkó E. 8, Aranyos J. (k.), Tóth E. 2, Horváth S. 2, András G., Mészáros N. (k.), Bors R. 2, Németh M.
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 8.p.: 4-1, 13.p.: 4-4, 21.p.: 7-7, 28.p.: 12-10, 35.p.: 14-13, 45.p.: 15-16, 50.p.: 22-21, 57.p.: 26-25.
Hétméteresek: 9/7, illetve 1/1. Kiállítások: 8, illetve 6 perc.

A bajnokság élcsoportjának őszi végeredménye

1. Tamási KC               9       9       0       0       287-190     18 p.
2. Kalocsai KC    9       8       1       0       311-222     17 p.
3. Kiskőrösi NKSZ SE  9       6       1       2       281-253     13 p.
4. Mizse KC                  9       6       0       3       296-260     12 p.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 16., 07:00
Augusztus 7. és 9. között ismét a hagyományok, a közösség és a szórakozás kerül a középpontba Uszódon. A Gubbantós Népművészeti Fesztivál idén is színes programkínálattal várja a helyieket és a környékről érkező vendégeket: néptánc, koncertek, gyermekprogramok, közös ebéd és ünnepi megemlékezések teszik teljessé a háromnapos falunapot.
2026-07-14 09:15:58
A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza különleges rajzpályázatot hirdet fennállásának 200 éves évfordulója alkalmából. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők kreativitásuk segítségével mutassák meg, hogyan képzelik el a kalocsai kórházat fél évszázad múlva.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 18., 16:41
A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében kiemelte: a legnagyobb odafigyelés mellett is keletkezhetnek természetesen tüzek, ilyenkor ne habozzon senki, haladéktalanul hívja a tűzoltókat! Még >>>
2026. 07. 16., 11:54
Hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára szervez ingyenes mozielőadást a Kalocsai Mozi július 17-én, pénteken 10 órától. A kezdeményezés célja, hogy azok is átélhessék a közös mozizás élményét, akiknek erre anyagi okokból ritkábban nyílik lehetőségük. Még >>>
2026. 07. 16., 08:10
A tartós hőség miatt egyre nagyobb terhelés alatt működnek a légkondicionálók, ezzel együtt pedig nő a meghibásodások és a tűzesetek kockázata is – hívja fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Még >>>
2026. 07. 16., 08:03
Több mint négyezer doboz illegális cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Romániából Olaszországba tartó furgonban az M1-es autópályán. Még >>>
2026. 07. 16., 07:39
A hét legmelegebb napja várható pénteken, amikor több helyen 36–37 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. A nyugat felől érkező hidegfront azonban már péntek éjjel megérkezik, és a hétvégére néhány fokkal mérsékli a forróságot. Még >>>
2026. 07. 15., 08:22
A mobilházak iránti növekvő érdeklődést kihasználva egyre több csaló próbál pénzt kicsalni a vásárlóktól – hívja fel a figyelmet a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Még >>>
2026. 07. 15., 07:47
Ismét a rendőrség nevével visszaélve csaptak be egy idős nőt: ezúttal egy szekszárdi asszony vesztette el közel két és fél millió forintos megtakarítását. A csalók kifinomult módszerrel, több telefonhívással és még egy titoktartási nyilatkozattal is hitelessé próbálták tenni a történetüket. Még >>>
2026. 07. 14., 11:23
Nemzetközi fellépésekkel telik a dusnoki Biser Tánccsoport nyara. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK