2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Kézilabda: Megvan a csoportbeosztás, hamarosan indul a felkészülés

Tamás Ferenc  |  2018. 07. 09., 12:02

Július 18-án, szerdán a Kalocsai Kézilabda Club csapatai is megkezdik a felkészülést az új bajnoki évadra. Az NB II-es férfi gárda és a lányok Kolics János edző vezetésével, míg ifista fiaink Szvétek Balázs pallérozásával gyakorolnak majd az inszaggató hétköznapok során.

Mint Hartman János klubelnöktől megtudtuk, a szövetség versenybizottsága megküldte már a résztvevőknek a csoportbeosztást, amelyből az is kiderült, hogy

a KKC az NBII. Dél-Nyugat csoport 12 csapatos mezőnyébe nyert besorolást,

ahonnét a bajnok NEKA és a Nagykanizsa feljutott az NB I/B-be, míg a Georgikon DSE és a Kaposvári ESE kiestek a megyebajnokságba. Érkezett viszont az NB II. Dél-Kelet csoportjában ötödik helyen zárt Kiskőrös és a tizedikként végzett Kiskunhalas együttese, valamint a Déli csoport ugyancsak tizedik helyén végző Holler UFC (Dunaföldvár) gárdája. Somogy megye bajnokát, a Satelit FC Somogytarnóca csapatát is ide sorolták, amely tulajdonképpen Barcs városának egyik kerületét jelenti.

Az NB II. Dél-Nyugat csoport beosztása

Rinyamenti KC
Hőgyészi SC
Kalocsai KC
Kiskőrösi KS
Komlói Sport Kft. U23
Mecseknádasdi SE
MK-Pelikán-Siklós KC
PEAC
Bajai KSE
Holler UFC
Kiskunhalas UKSC
Satelit FC Somogytarnóca


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív


A mieinknek tehát nem lesz könnyű megismételni az élmezőnyben maradást,

ám a feltörekvő fiataljaink(képünkön) is öregedtek egy újabb évet, és talán már kellő rutinnal és NBII-es mérkőzésszámmal rendelkeznek ahhoz, hogy a KKC a dobogóért harcoljon, mint, ahogyan azt mindig is tette története során.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK