2025. 04. 25. péntek
Márk
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Remek találkozón nyert a Kanizsa

Remek találkozón nyert a Kanizsa
Tamás Ferenc  |  2025. 04. 04., 10:25

Március 29-én, szombaton este a Nagykanizsa társulatát fogadta a Kalocsai KC NBII-es férfi csapata a felsőházi rájátszás második körében és színvonalas találkozón a Zala vármegyei együttes 34-37 arányban nyerte a mérkőzést.

Színvonalas ütközetet láthatott a városi sportcsarnok ünneplő publikuma, amely egykori edzőjét, Kolics Jánost köszöntötte 70. születésnapja alkalmából. Sajnos az örömünnepbe üröm is került, mert kitűnő játékvezetés mellett az első játékrészben három-négy góllal is vezető mieink a második félidőben három góllal alulmaradtak a vendégekkel szemben.

A Dél-Nyugat csoport második helyén álló vendégek a második félidőben megfordították a találkozó állását a sok „százas ziccert” is elhibázó mieinkkel szemben.
Végre egy olyan mérkőzést láthatott csarnokunk közönsége, amikor a két ellenfél egyike sem panaszkodott a játékvezetésre, mivel a „sporik” szinte hiba nélkül fújták a sípot a 2x30 perc során.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Sajnos csapatunk akárcsak az előző szombaton a PEAC ellenében, ismét alulmaradt a felsőházi rájátszás második találkozóján, így jelenleg az ötödik helyen állnak az összevont Dél-nyugati mezőnyben.

A Dél-Nyugat csoport állása
1. PTE PEAC                  8          7          0          1          14 p.
2. Nagykanizsa             8          6          0          2          12 p.
3. VSK Tököl                 8          6          0          2          12 p.
4. Csepel DSE               8          4          2          2          10 p.
5. Kalocsai KC               8          2          1          5          5 p.
6. Dunaharaszti MTK    8          2          1          5          5 p.
7. Neka U21                 8          1          1          6          3 p.
8. Hőgyészi SC              8          1          1          6          3 p.

Kalocsai KC – Nagykanizsa 34 – 37 (22-18)
vezette: Rácz István, Rigó Szabolcs
Kalocsa: Jagicza M. – Kovács Á. 5, Vancsics J. 8, Schmidt R. 3, Dainese N.1, Bock M. 8, Rumi Á. 3.
Csere: Katona B. 2, Urbán T. 4, -lelesz B., Vidók P., Schaffer R., Rózsavölgyi L. (k.), Murányi M. (k.), Varga E., Iván D.
Edző: Szvétek Balázs
Hétméteresek: 4/4, illetve 5/4. Kiállítások:10, illetve 6 perc.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

FOLYTATÁS ÁPRILIS 5-ÉN, SZOMBATON KALOCSÁN 18 ÓRAI KEZDÉSSEL A VÁROSI SPORTCSARNOKBAN.

Ellenfelünk a Hőgyész SC együttese lesz.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK