2023. 02. 08. szerda
Aranka
: 393 Ft   : 367 Ft Benzin: 655.9 Ft/l   Dízel: 717.8 Ft/l   Írjon nekünk

Tóth Sándor Emléktorna – Az alapító klubelnök emlékének adóztak

Tamás Ferenc  |  2017. 05. 29., 20:43

A Kalocsán nagy közismertségnek és közmegbecsülésnek örvendő „Vasudvaros Tóth Sanyi” még a ’90-es évek végén álmodott egy nagyot, majd mecénásként, egyben alapító elnökként életre hívta városunk ma már vezető sportegyesületét, a Kalocsai Kézilabda Club nagy családját. Sajnos 2005 óta nem lehet már közöttünk „az Elnök”, így a KKC minden évben egy nagyszabású emléktornával tiszteleg alapító vezetője előtt is.

Az idei tornát a KKC, Kalocsa Város Önkormányzatával közösen rendezte, ahol az egynapos viadalon tizennégy együttes, két helyszínen – Kalocsán és Miskén – mérkőzött meg egymással.

Ezúttal három korcsoportban – férfi junior, lány serdülő és F14-ben – zajlottak a küzdelmek, ahol a Gézengúz UKC Kalocsa két csapata mellett a KKC a Szvétek Balázs edzette junior gárdáját küldte harcba.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A férfi junior csoportban három csapat – Kecel KC, Zalaegerszeg KK, Kalocsai KC – hadakozott egymással, ahol a mieink előbb a szomszédvár kecelieket késztették megadásra (16–14), majd a Zalaegerszeg skalpját is az övükre tűzhették (19–14).

A Kecel – Zalaegerszeg derbin 22–17-re a borvárosiak nyertek, így az esti döntőben ismét KKC – Kecel mérkőzésre került sor. A Szvétek-tanítványok aztán 26–12-re hozták a döntőt is, elhódítva ezzel a junior korcsoport trófeáját.

A serdülő lányoknál hat gárda – Dömsöd, Kalocsa, Pénzügyőr, Kecel, Miskolc, Budafok – két hármas csoportban körmérkőzött egymással, majd a csoportgyőztesek már végső elsőségért, míg a másodikak a bronzéremért csatázhattak.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A Gézengúz UKC Kalocsa eredményei a következők: Dömsöd – Kalocsa 20–10, Kalocsa – Pénzügyőr 13–23. Lányaink így a csoport harmadik helyén végeztek, ezért a másik csoportból a Budafokkal játszhattak a délutáni helyosztón a végső 5-6. helyekért. Gézengúz UKC – Budafok 14–8.

A fiúk U14-es kategóriájában a Buzogány Szabolcs vezette „Gézengúzok” előbb a miskei csarnokban, a jó erőkből álló, korosztályukban az országos elithez tartozó Dunakeszi együttesével csatáztak, amelyet 31–24 arányban győztek le.
Ezt követte a déli órákban, de már Kalocsán a Pénzügyőr „Erzsébet” elleni találkozó, amely 20–17-es kalocsai győzelemmel zárult. A másik ágon, a Pénzügyőr „Budafok” és a Pécs csapatai hadakozásából a baranyaiak kerültek ki győztesen, így ők játszhattak a mieinkkel a végső elsőségért. Gézengúz UKC – Pécs 21–20.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor aztán a rendezők serlegeket, érmeket és okleveleket adtak át a résztvevőknek, de díjazták a kategóriák legjobb játékosait és góllövőit is.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A torna végeredménye, junior fiúk:
1. Kalocsai KC;
2. Kecel KC;
3. Zalaegerszeg.

Serdülő lányok:
1. Miskolc;
2. Pénzügyőr;
3. Dömsöd;
4. Kecel;
5. Gézengúz UKC;
6. Budafok.

F14-es kategória:
1. Gézengúz UKC,
2. Pécs;
3. Pénzügyőr „Erzsébet”;
4. Dunakeszi;
5. Pénzügyőr „Budafok”.

A tornát a KKC stábja és a Tóth család ezúttal is magas szinten szervezte és rendezte a résztvevők legnagyobb megelégedésére.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 02. 05., 09:01
Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást. Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók – hangzott el egyebek mellett Kalocsán a NAK és a MAGOSZ szervezésében, Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke részvételével Kalocsán megtartott, a Közös Agrárpolitikáról (KAP) szóló agrárfórumon.
2023. 02. 03., 12:49
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretén belül a Pénzügyminisztérium, mint Támogató által közel 245 millió forint értékű beruházást valósít meg az RBDZS Bölcsőde Nonprofit Kft. kalocsai telephelyén.
2023-02-01 13:13:44
Filvig Géza polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülés végén elmondott tájékoztatójában a tavalyi forrásokból elért megtakarítás mellett szólt a múlt héten megjelent önkormányzati évértékelő kiadványról, valamint a meszesi Duna-parton tervezett beruházásról is – ez utóbbiról közösségi médiás közvélemény-kutatást is indított – link a cikkben!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 02. 07., 17:29
Igényelje a Gondosórát, hogy biztonságban tudhassa idősebb szeretteit a nap 24 órájában! Még >>>
2023. 02. 06., 16:59
Rövid időn belül két kocsit is nyitva talált Jánoshalmán egy 26 éves helybéli, aki nem volt rest ellopni az autókban fellelt értékeket. A nyomozók azonnal felismerték a kamerafelvételeken. Még >>>
2023. 02. 06., 09:58
A farsang egyik jellegzetes édessége a szalagos fánk. Finom, könnyű a tésztája, nagyon jó fánk recept, készítsd el te is! Még >>>
2023. 02. 06., 09:39
A húsos pástétom maradékmentő receptnek is tökéletes, de friss húst is használhatsz hozzá. Még >>>
2023. 02. 06., 08:59
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét dr. Finta József plébános képviselte. Még >>>
2023. 02. 06., 08:58
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 5 fok között várható egész héten, a fagyzugos helyeken hidegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK