2025. 05. 18.
Alexandra, Erik
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

A HVB szerint Bagó Zoltán a polgármester - A Helyi Választási Bizottság elutasította Filvig Géza kifogását

Illés György Cinó  |  2024. 07. 13., 13:24

Július 12-én, pénteken délután öt órai kezdettel tartott ülésén a kalocsai Helyi Választási Bizottság (HVB) két határozatot hozott: az elsőt a dr. Filvig Géza által benyújtott kifogás, a másodikat a töredékszavazatok, illetve a listás képviselői helyek elosztásának ügyében. A választások kihirdetett eredménye továbbra sem jogerős, az ellen fellebbezésnek van helye. A benyújtott és most elbírált kifogást korábban a közösségi médiában a megismételt polgármester-választást 163 szavazattal megnyert Bagó Zoltán afféle jogászkodásnak nevezte.

Noha tegnap reggel óta a választások hivatalos eredményközlő oldalán ’jogerős’ minősítés szerepel, valójában a jogi csata még zajlik. Ennek legutóbbi fordulója a kalocsai HVB tegnapi ülése volt, ahol nyolc igen szavazattal egy nem szavazat ellenében elutasították Filvig Géza kifogását, ezzel helyben hagyva a július 7-ei választás kihirdetett eredményét.

Azonban jogorvoslati lehetőség e határozott ellen is van: a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Bizottsághoz címzett fellebbezést a határozatot meghozó HVB-hez lehet benyújtani, úgy hogy az legkésőbb július 15-én délután négy óráig megérkezzen.

A HVB másik határozatának a tárgya a 2024. évi helyi önkormányzati képviselőválasztás kompenzációs listái eredményének megállapítása volt.

A kompenzációs lista eredményeit akként állapították meg, hogy a Fidesz–KDNP, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület, valamint a Demokratikus Koalíció–Veled Velünk Városunkért Egyesület választási szövetség egyaránt egy-egy mandátumot szerzett az au október 1-jétől újonnan megalakuló képviselő-testületben.
E szerint a korábban ismertetettekkel megegyezően

  • a Fidesz–KDNP részéről dr. Filvig Géza,
  • a Kalo Lokálpatrióta Egyesület képviseletében Turi Tibor,
  • a DK–Veled Velünk Egyesület részéről dr. Magóné Tóth Gyöngyi kapott mandátumot a választások jelenlegi állása szerint.


E határozat ellen szintén július 15-ei, 16 órás határidővel lehet fellebbezést benyújtani.

Az esetleges fellebbezéseket ez esetben is a határozatot meghozó kalocsai HVB-hez, de a Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Bizottságnak címezve lehet benyújtani.

Amennyiben jogorvoslati lehetőséggel a felek nem élnek, vagy azokat elutasítják, úgy a jelenlegi adatok szerint október 1-jétől a polgármester dr. Bagó Zoltán lesz – ami fellebbezés(ek) hiányában leghamarabb jövő hétfő délután válhat jogerőssé.


A testület összetétele e szerint a már korábban ismertetetteknek megfelelően, a következőképp alakul:

Polgármester:

  • Dr. Bagó Zoltán / Kalo Lokálpatrióta Egyesület


Egyéni választókerületi képviselők:

  • Bolvári Ferdinánd - Békés Kalocsáért Egyesület (B-KE) / 1. sz. EVK
  • Simon Zoltán - Fidesz-KDNP / 2. sz. EVK
  • Kákonyi István - Fidesz-KDNP / 3. sz. EVK
  • Illés Krisztina - Fidesz-KDNP / 4. sz. EVK
  • Schmidt Rajmund - Fidesz-KDNP / 5. sz. EVK
  • Pécsi Vivien - Fidesz-KDNP / 6. sz. EVK
  • dr. Vincze András / (B-KE) / 7. sz. EVK
  • Király Róbert - (B-KE) / 8. sz. EVK


Kompenzációs listáról mandátumot szerzett képviselők:

  • dr. Filvig Géza - Fidesz-KDNP
  • Turi Tibor - Kalo Lokálpatrióta Egyesület
  • Dr. Magóné Tóth Gyöngyi Mária - DK, Veled Velünk Egyesület
Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 16., 10:08
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>
2025. 05. 17., 09:28
Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután az 54-es főúton, ahol két személyautó ütközött össze. A karambol következtében ketten megsérültek – és ami ezután kiderült, az még a tapasztalt rendőröket is megdöbbentette. Még >>>
2025. 05. 17., 08:20
Nem jött be a trükközés: hamis iratokkal próbált meg kijutni az országból egy szerb férfi, akit végül a rendőrök kiadatási őrizetbe vettek a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK