2024. 06. 22. szombat
Paulina
: 398 Ft   : 372 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Egyéni választóköri eredmények Kalocsán – Ahol nem a Fidesz–KDNP, ott a Kalo Lokálpatrióta Egyesület lett a második

Illés György Cinó  |  2024. 06. 10., 16:55

A nem hivatalos végeredményt, annak alapján a polgármesteri verseny alakulását és kalocsai képviselőtestület várható összetételét már tegnap közzétettük, e cikkünkben az egyes választókerületekben induló jelöltekre leadott szavazatokat és azok százalékos arányait ismertetjük. A Békés Kalocsáért Egyesület három egyéni választókerületet behúzott, ebből kettőben a Fidesz–KDNP jelöltje a második helyen zárt, egyben pedig, akárcsak a kormánypártok jelöltjei által megnyert körzetekben, a Kalocsai Lokálpatrióta Egyesület lett az ezüstérmes – ám sajnos itt olyant nem osztanak…

polgármesterjelöltek közti versengés nem jogerős végeredményét és a képviselőtestület összetételét a 100%-os feldolgozottsági adatok fényében már korábban közöltük, amint a helyi részvételi adatok alakulásáról is írtunk, még a szavazás lezárultát megelőzően.
Ugyanakkor értesüléseink szerint újraszámlálást indítványoztak városunkban is, ahogyan Budapesten Vitézy Dávid.
Az újraszámlálási kezdeményezés vonatkozásában egyelőre nem kaptunk megerősítést a Helyi Választási Bizottságtól (HVB). A HVB a végeredményt a következő ülésén megállapíthatja, ám azzal szemben további jogorvoslatnak is van helye. Ennek fényében könnyen lehet, hogy még hosszú napok telnek el a végleges eredmények megismeréséig.

Ami már biztosabbnak tekinthető, az az egyéni képviselőjelöltek versenyének eredménye.
Az alábbiakban az egyes szavazókörökben induló képviselő-jelöltekre leadott szavazatokat listázzuk, jelölve a számukat és százalékos részarányukat is.

1. számú egyéni választókerület

  • BOLVÁRI FERDINÁND, B-KE – Egyéni választókerületi képviselő
    40,21% (376)
  • BAGÓ ISTVÁN, Fidesz–KDNP
    33,48% (313)
  • RUDASNÉ CZÁR ZSUZSANNA, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    13,26% (124)
  • SZABADINÉ TAKÁCS MÁRIA, DK–Veled Velünk Egyesület
    9,95% (93)
  • BOLVÁRI ATTILA, Mi Hazánk
    3,10% (29)


2. sz. e. vk.

  • SIMON ZOLTÁN, Fidesz–KDNP – Egyéni választókerületi képviselő
    34,02% (330)
  • TURI TIBOR, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    26,60% (258)
  • ROGÁCS LÁSZLÓ, B-KE
    22,58% (219)
  • TÓTH CSABA, DK–Veled Velünk Egyesület
    11,55% (112)
  • BAKOS ZOLTÁN, Mi Hazánk
    5,26% (51)


3. sz. e. vk.

  • KÁKONYI ISTVÁN, Fidesz–KDNP – Egyéni választókerületi képviselő
    33,29% (278)
  • KOVÁCS NÁNDOR VIKTOR, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    24,19% (202)
  • KOVÁCS GÁBOR, B-KE
    17,72% (148)
  • BALOGI JÓZSEF LÁSZLÓ, DK–Veled Velünk Egyesület
    15,09% (126)
  • MAGONY TAMÁS, Mi Hazánk
    9,70% (81)


4. sz. e. vk.

  • ILLÉS KRISZTINA, FIDESZ–KDNP – Egyéni választókerületi képviselő
    40,40% (381)
  • ARGAT ISTVÁN, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    21,42% (202)
  • FARKASNÉ KURUCZ ÁGNES ANNA, DK–Veled Velünk Egyesület
    20,25% (191)
  • KERPÁCS REZSŐ, B-KE
    14,00% (132)
  • BOLVÁRINÉ SZILÁGYI ÉVA, Mi Hazánk
    3,92% (37)


5. sz. e. vk.

  • SCHMIDT RAJMUND, Fidesz–KDNP – Egyéni választókerületi képviselő
    43,69% (343)
  • POSZTOBÁNYI SÁNDOR, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    21,66% (170)
  • VIDÁK ISTVÁN, DK–Veled Velünk Egyesület
    14,14% (111)
  • BURAI ZITA, B-KE
    9,55% (75)
  • KOVÁCS ATTILA, Mi Hazánk
    5,61% (44)
  • KŐSZEGI MIHÁLY, Független
    5,35% (42)


6. sz. e. vk.

  • PÉCSI VIVIEN, Fidesz–KDNP – Egyéni választókerületi képviselő
    31,26% (321)
  • MAROKITY MILÁN, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    23,17% (238)
  • HORNYÁK ZSOLT ,B-KE
    21,13% (217)
  • SZELECZKI ATTILÁNÉ, DK–Veled Velünk Egyesület
    19,86% (204)
  • KAPITÁNY VINCE, Mi Hazánk
    4,58% (47)


7. sz. e. vk.

  • DR. VINCZE ANDRÁS, B-KE – Egyéni választókerületi képviselő
    33,33% (331)
  • BORBOLA PÉTER, Fidesz – KDNP
    29,20% (290)
  • DR. TÓTH ROLAND, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    21,25% (211)
  • DR. MAGÓNÉ TÓTH GYÖNGYI MÁRIA, DK–Veled Velünk Egyesület
    11,58% (115)
  • SZABÓ PATRIK, Mi Hazánk
    4,63% (46)

8. sz. e. vk.

  • KIRÁLY RÓBERT, B-KE – Egyéni választókerületi képviselő
    32,08% (306)
  • DR. BÁLINT JÓZSEF, Kalo Lokálpatrióta Egyesület
    28,93% (276)
  • JUHÁSZ ATTILA, FIDESZ–KDNP
    26,31% (251)
  • LÁSZLÓ ATTILA GÁBOR, DK–Veled Velünk Egyesület emblémája
    Veled Velünk Egyesület
    9,54% (91)
  • RÓZNER ROLAND, Mi Hazánk
    3,14% (30)
Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 21., 18:00
Az ügyészség a nőt többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja Még >>>
2024. 06. 21., 16:51
Bock József életműve példa arra, hogy szívós, kitartó munkával milyen eredményeket lehet elérni. Még >>>
2024. 06. 20., 09:01
Három év alatt 12 magyar és 4 cseh gazdasági társaságot vontak be az adóelkerülő tevékenységbe. Még >>>
2024. 06. 19., 14:34
Két bajai rendőr és mentős húzták vissza a hídra az öngyilkossággal fenyegetőző férfit. Még >>>
2024. 06. 19., 10:56
Az asszonnyal szemben több körözés volt érvényben. Még >>>
2024. 06. 18., 08:45
Bejelentés érkezett arról, hogy Akasztón valaki ittasan furikázik egy kék autóval délután. A rendőrök hamar az autó nyomára bukkantak, ami az egyik kereszteződésben, az út mellett egy virágosládán egyensúlyozott. A jármű vezetője ugyanis kanyarodás közben túlkormányozta a kocsit és felhajtott a betonból kiöntött elemre. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK