Javában folyik az őszi helyhatósági választásokra való felkészülés a pártok és egyesületek egyre kuszábbá váló hálózatában. A teljes összefogást hirdető formációknak azonban – úgy tűnik – nem sikerül minden, a Fidesz-KDNP-től különböző politikai erőt maguk alá gyűrniük. Sőt, az ellenzék vajúdása, úgy látszik, új kormánykritikus, alternatív szervezet születését hozta – ezt tegnap jelentették be hivatalosan. Előzőleg már a kalocsai MSZP részéről és a Jobbik berkeiben is személycsere, illetve szakadár csoport megjelenése jelezte, hogy egyelőre nem sikerült minden támogatást begyűjtenie Bolvárinak, hiába szövetkezett a Márki-Zay Péter nevéhez köthető Mindenki Magyarországa Mozgalommal, és hiába tett hitet mellette a Jobbik az LMP, a Momentum és a Gyurcsány Ferenc elnökölte DK is. Több szálon fut tehát a kampány, és meglehetősen heves, holott a hivatalos jelöltállításig még hónapok vannak hátra. Áttekintettük a pillanatnyi helyzetet, és összefoglaltuk a közvetlen előzményeket.
A Jobbik az Európa parlamenti választások előtt néhány nappal jelentette be, hogy a párt kalocsai szervezete az eredetileg a Békés Kalocsáért Egyesület jelöltjeként színre lépett önkormányzati képviselő, Bolvári Ferdinánd polgármester-jelöltségét támogatja az őszi helyhatósági választásokon – erről még aznap, később pedig a bejelentésre alkalmat adó sajtótájékoztatóról részletesebben is írtunk.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Szabó Balázsnak az ott elhangzott, a korábbi városvezetésekre tett vitriolos megjegyzésére az előző polgármester, Török Ferenc kritikus hangvételű Facebook bejegyzésben válaszolt.
A „békés építkezés” kampányidőszakra alkalmazott változata jegyében, hasonlóan dehonesztáló hangvételben nyilatkozott a Török Ferenc vezette adminisztrációról az EP választások eredményének kapcsán írott posztjában Bolvári Ferdinánd – Török Ferenc ezt sem tudta válasz nélkül hagyni, a Bolvárinak adott válaszát szerdán megírtuk.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Nem sokkal később a nimbuszából – és támogatottságából – egy év alatt sokat vesztett Jobbik után az EP választáson súlytalanság állapotába került LMP is Bolvári mellé állt, és a meglepetésre jó eredményt elért, de helyben önálló szervezettel, aktív tagsággal nem rendelkező DK is bejelentette, hogy Bolvárit támogatja, valamint a mérési hibahatárról a felszínre emelkedő Momentum is a jelenlegi szociális bizottsági elnököt támogatja.
Azonban az MSZP helyi szervezete testületileg marad távol a Márki-Zay Péter féle Mindenki Magyarországa Mozgalommal jó előre megállapodó Bolvári szekértáborától – erről lejjebb bővebben is írunk [A szerk.]!
MINDEKÖZBEN A PALETTA MÁSIK OLDALÁN TELJES AZ EGYSÉG: A FIDSZ-KDNP SZÖVETSÉG JELÖLTJE EGYÉRTELMŰEN FILVIG GÉZA.
A Fidesz kalocsai csoportja nevében épp szerdán jelentette be Simon Zoltán, hogy őt javasolják kalocsai polgármester-jelöltként az országos elnökségnek. Emlékezetes: Filviget hivatalosan a Kalocsa Jövőjéért Egyesület polgármester-jelöltjeként mutatták be, de a KDNP kalocsai elnökeként a kisebbik kormánypárt támogatását is magáénak tudja.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Repedések a Jobbik szavazóbázisán?
A JOBBIK HÁZA TÁJÁN IS VANNAK, AKIK ELÉGEDETLENEK EZZEL A FELÁLLÁSSAL, ÉS KÜLÖNUTAS POLITIKÁRA TÉRTEK, AZ MSZP PEDIG TAGKIZÁRÁSSAL TETTE EGYÉRTELMŰVÉ, HOGY A BOLVÁRI MÖGÖTT FORMÁLÓDÓ ELLENZÉKI EGYEZSÉGET NEM TEKINTI SAJÁTJÁNAK.
A konstellációt ugyanis fűszerezi, hogy Faragó László – akinek polgármester-jelöltként való indítását a háttér-információk szerint korábban a Jobbik erősen fontolóra vette, de, ekként soha be nem jelentette – azzal szállt be a csörtébe, hogy portálunkon közölt interjújában
MEGÉLHETÉSI POLITIZÁLÁSSAL, ÖNÉRDEKBŐL, MEGFELELŐ FELHATALMAZÁS NÉLKÜL KÖTÖTT HÁTTÉRALKUVAL VÁDOLTA MEG AZ ÁLLÍTÁSA SZERINT ŐT KORÁBBAN TÁMOGATÓ SZABÓ BALÁZST.
A Jobbik megyei elnöksége azonban a Faragó vádjaira válaszként kiadott sajtóközleményben állt ki Szabó Balázs politikája mellett.
A JOBBIK KÖZLEMÉNYE SZERINT A PÁRT HELYI SZERVEZETÉNEK TAGSÁGA STABIL, NEM TÖRTÉNTEK KILÉPÉSEK, FARAGÓ MAGA SOHASEM VOLT A PÁRT TAGJA, ÉS SZERINTÜK ÉPPEN Ő PAKTÁLT LE A BALLIBERÁLIS ERŐK HELYI SZEREPLŐIVEL.
PATT.
A párt irányvonaláról ugyanakkor a választók is véleményt mondtak az EP-választások alkalmával, ahol
A JOBBIK SOK TÁMOGATÓT VESZTETT A TAVALY TAVASZI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKON ELÉRT EREDMÉNYÉHEZ KÉPEST.
Új egyesület a kalocsai jelölő szervezetek között
Tegnap adott az egésznek még egy pofont a Szövetségben Városunkért Egyesületnek a Negyvennyolcasok terén tartott sajtótájékoztatója, amelyen a várakozások szerint Faragót jelentették be a szervezet jelöltjeként.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Előzetes várakozások alapján is ő volt várható e posztra, bár némi meglepetésre még a polgármesteri ambícióiról szóló találgatásokat cáfoló, de korábban információink szerint egy ideig a baloldali pártokkal erről háttértárgyalásokat folytatott Angeli Gabriellára is eshetett volna a választás – ez a tegnapi jelöltbemutatón eldőlt.
Az „összefogás” helyett a ’Szövetség’ mellett a helyi MSZP
Az új, tudomásunk szerint főleg az MSZP-nek és Jobbiknak a Bolvári mögött formálódó összefogásból kiábrándult, azzal egyet nem értő szimpatizánsaiból és a hozzájuk csatlakozó polgárokból verbuválódott egyesület megalakulásáról a Bolvári melletti kiállást elutasító, emiatt a Cserháti Ákos helyi MSZP elnök elmondása szerint önjelöltként, a pártszervezet háta mögött, annak nevében Bolvárival tárgyaló Kapitány Eriket soraiból kizáró kalocsai MSZP-tagság részéről elnökük már korábban is beszélt portálunknak adott nyilatkozatában, és arra is utalt, hogy egyúttal bemutatják polgármester-jelöltjüket is.
A KALOhírek ott volt. A fejleményekről önálló cikkünkben tájékoztattunk!