2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Én vagyok én, és te vagy te” – Egy dolog hülyeségeket beszélni, más hülyének lenni…

Illés György Cinó  |  2017. 08. 30., 13:00

Simon Zoltán az augusztus 14-ei testületi ülésen napirend előtti felszólalásában fölidézte, hogy városunk polgármestere a kalocsai rádió Turmix című műsorában interjút adott, amelyben hosszasan bizonygatta, hogy a város nincs csődközeli helyzetben, megfelelőek a pénzügyi viszonyok. A képviselő most bocsánatkérést követelt a polgármestertől, amiért– az ő értelmezésében – nagy nyilvánosság előtt lehülyézte az ellenzéket.

Simon, aki a polgármester optimista gazdasági helyzetértékelésével természetesen nem ért egyet – a Bálint József által használt, „relatív egyensúly” kifejezést pedig külön kipellengérezte – úgy vélekedett, az is az érvnélküliséget tükrözi, hogy elsősorban

A POLGÁRMESTER AZZAL TÁMASZTOTTA ALÁ ÁLLÁSPONTJÁT, HOGY AZ ELLENZÉKI KÉPVISELŐK TÁJÉKOZATLANOK, NEM ÉRTENEK A PÉNZÜGYEKHEZ.

A képviselő szarkasztikusan úgy fogalmazott: meghajlanak a polgármester közgazdasági tudása előtt.

Simon szerint:
Bálint József hozzáértését az is mutatja, hogy amint ez a téma terítékre kerül, rögtön átadja a szót a pénzügyi szakosztályvezetőnek, aki nyilvánvalóan minden erővel megpróbálja bizonyítani munkáltatója igazát.

[Ennek azonban Molnár Gábor már ezen az ülésen is – igaz mostanáig először – alapos cáfolatát adta, ugyanis a tervezett óvoda-beruházás vitája kapcsán a pénzügyi osztályvezető a polgármester álláspontjától némileg eltérő szakmai véleményt fogalmazott meg. – erről holnap bővebben is írunk – A szerk.]

A város lakóinak figyelmét arra hívta föl Simon Zoltán, hogy folyamatosan egyre kevesebb pénz jut a gyerekekre, a KFC-re, a civil szervezetekre, a nyugdíjasokra és a kultúrára is.

Bálint Józsefhez fordulva pedig ezt mondta:

Polgármester úr, Ön gyakorlatilag lehülyézte az ellenzéki képviselőket egy nyilvános műsorban. Én, a saját fülemmel hallottam. Ez a politikai kultúra kérdése.


Forrás: Illés György Cinó

 

Simon Zoltán végül az elhangzottakért a polgármester bocsánatkérését várta.

De hiába.

„Óriási különbség”

Polgármesterünk ugyanis nem érezte úgy, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnie.

Azt mondtam, hogy hülyeséget beszélnek, nem azt, hogy hülyék. A kettő között óriási különbség van. Nem kérek bocsánatot, a véleményemet elmondtam, fenntartom, és nem hülyének tartom a képviselőket. Egyesek nem értenek a költségvetéshez, ezt fejtettem ki.– reagált dr. Bálint József, hozzátéve, hogy nyugodtan lehet sajtótájékoztatót tartani még egyszer, a véleménye akkor sem fog változni.


Forrás: Illés György Cinó



Simon Zoltán sajtótájékoztatója:

A polgármester arra a bő húszperces sajtótájékoztatóra utalt, amelyen Simon Zoltán elsősorban az adóemelés vitája során, az SZMSZ szabta keretek miatt benne rekedt érveket ismertette. A tájékoztatóról akkor nem adtunk hírt. Most az elhangzottak rövid összefoglalását adjuk: Simon Zoltán élénken ostorozva a város szerinte pazarló gazdálkodását, hiányolva a megfelelő takarékossági intézkedéseket és előremutató stratégia megalkotását. A képviselő csődhelyzetről beszélt, amelyet többek közt ezzel az adóemeléssel tudnak csak elkerülni. A rossz gazdálkodás bizonyítéka szerinte, hogy a bevételnövelésre az adók, bírságok és ingatlanértékesítések növelését irányozta elő a költségvetés. Az adóemelés kapcsán vállalkozások elvándorlásától és munkahelyek megszűnésétől tartott. KalocsaKOM ára is lényegében elfüstölt – amelynek értékesítése után a polgármester kijelentette, hogy onnantól nincs visszamutogatás, hanem mindenért az új vezetés a felelős –, az idei hiányt annak maradványértéke ellentételezi, a közeljövőre nézve pedig az adóterhek további növelését és új, lakossági teher bevezetését is jósolta a csődhelyzet elkerülése érdekében, ehelyett hatékony takarékossági lépéseket sürgetett.

 


Forrás: Illés György Cinó

Nem kér bocsánatot

Bálint József úgy vélte, hogy az interjúban visszafogottan mondta el a véleményét.


Nem kérek bocsánatot. Nincs miért. Nekem folyamatosan le kell nyelnem, hogy hülyéznek, lenyelem, kész.

– mondta a polgármester.

Itt tartunk.

Holnap az óvodaépítésre vonatkozó pályázatunk beadásáról írunk, annak kapcsán magáról az óvodaépítési projektről is közöljük értesüléseinket, az ülésen elhangzottakat Boromisza Viktor műszaki osztályvezetőtől utóbb beszerzett többletinformációinkkal kiegészítve.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK