2025. 04. 21. hétfő
Konrád
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Feszültség a Kalocsai közéletben – Font Sándor visszavág a vádakra

Illés György Cinó  |  2025. 04. 11., 16:14

Komoly hangvételű interjúban fejtette ki álláspontját Font Sándor országgyűlési képviselő a Kalocsa TV Közéleti Magazinjában. A beszélgetés apropóját azok a Kalocsa városvezetésétől érkezett, szerinte igaztalan és politikai motiváltságú vádak adták, amelyek különösen a paksi gazdasági övezet forrásainak elosztását, a térségi települések támogatását és a fejlesztések súlypontjait érintették.

Font szerint dr. Bagó Zoltán polgármester olyan állításokat tett, amelyek félretájékoztatták a közvéleményt. A képviselő hangsúlyozta: semmi köze nem volt a több mint egymilliárd forintos paksi pályázati források megítéléséhez, mivel azokat törvény alapján a megyei közgyűlés döntötte el. Kiemelte, hogy több Duna menti település – mint Bátya, Homokmégy és Dunapataj – nyert is forrásokat, míg mások, például Uszód és Dunaszentbenedek, nem is adtak be pályázatot.

Kritikájának másik célpontja a polgármester által szított „térségi megosztottság” volt, amely szerinte alaptalanul festette le úgy a helyzetet, mintha Font kizárólag Kiskőrös és Soltvadkert fejlesztését támogatná. Ennek cáfolataként felsorolta Kalocsa aktuálisan zajló beruházásait, több mint 3,7 milliárd forint értékben, köztük a Nebuló iskola felújítását, az uszoda energetikai korszerűsítését és a Lurkó-palota bővítését.

Uszoda – Nem kellett volna még bezárni?

Font beszélt a városi uszoda bezárásáról is, ami véleménye szerint korai volt, és káros hatással van a gyermekek úszásoktatására és a sportéletre. Rámutatott: az uszoda felújítása ugyan elnyert egy egymilliárd forintos támogatást, ám a kivitelezés legkorábban két év múlva kezdődhet meg. A képviselő szerint a jelenlegi városvezetés az ezzel járó működési költségek megtakarítását „felesleges foglalkoztatásra” költi.

A kórház jövőjével kapcsolatban Font visszafogottan nyilatkozott. Elmondta, hogy a gyermekosztály és a szülészet megszűnését a csökkenő születésszám és az orvoshiány indokolja hiszen már csak átlagosan háromnaponta született egy gyermek Kalocsán. Ugyanakkor hangsúlyozta:

A LEGFONTOSABB A BETEGEK BIZTONSÁGA, EZÉRT A DÖNTÉST AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKRE BÍZNÁ.

Tudomása szerint erről a kórház főigazgatója, dr. Óváry Csaba várhatóan napokon belül részletes tájékoztatást ad a jövőről.
[Font Sándor interjújával szinte egyidejűleg jelent meg dr. Óváry Csabával a Fókuszban podcastünk keretében készített beszélgetésünk – A szerk.]

Tiszta vizet a pohárba!

Az interjúban szóba került a víziközmű-fejlesztések ügye is, amelyek kapcsán Font Sándor elmondta: a barákai vízkiemelő rendszer modernizálása a térség vízellátásának biztonsága érdekében sürgető. E célra 300 millió forintos állami forrás áll rendelkezésre, amit a polgármesterek többsége támogatott – kivéve Kalocsa első emberét. Font szerint Kalocsa és a környező települések az elmúlt években példátlan fejlesztési forrásokhoz jutottak, ám ezek eredményességét a városvezetés nem ismeri el.

A víziközmű rendszerek és ellátás átadásának eredményeképp a Nemzeti Vízművek Zrt. tulajdonba került Kiskunvíz olyan pénzügyi forráshoz jutott, hogy tavaly Kalocsán, 2024-ben 128 millió forintos fejlesztést hajtott végre, az idén pedig az erre szolgáló forrás milliárdos nagyságrendű lehet, mert 3.700 méter ivóvízhálózatot fog kicserélni. Konkrétan említette a Tímár Kálmán, Dankó Pista, Tóth Mike, Munkás, Nagy Jenő, Selyemerdő, Ceglédi, Szérűskert utcákat, és hozzátette: jelenleg is folyamatban van a rekonstrukció a Hunyadi János utcának a különféle szakaszain.

Eközben készen áll a komplett kiviteli terv a barákai vízbázis és a térség teljes vízhálózatának felújítására, és ezt a tervet már azonnal meg lehetne valósítani, ha többek között az eredeti pályázatot lebonyolító, négy települést tömörítő konzorcium jóváhagyná. De a kalocsai polgármester ragaszkodik hozzá, hogy ő a városon belül szeretne a 300 millió forintból fejlesztéseket végezni – fejtette ki Font Sándor, hozzátéve:

Egyet tisztázzunk! Ha Baráka összeesik, akkor mindegy, hogy milyen fényes csöveket rakunk mi le a föld alá, nem lesz víz. Tehát a logika, a vízügyes logika és a minisztériumi logika, hogy a vízkiemelő rendszert rázzuk gatyába, mert nagyon nagy baj lesz.”Bagó Zoltán polgármester levelét megírta

Az interjú végén a képviselő megjegyezte: továbbra is elkötelezett Kalocsa fejlődése mellett, azonban a jelenlegi városvezetés hozzáállása – például a közösségi médiában tanúsított elzárkózás – megnehezíti az együttműködést.

Ezzel kapcsolatban arról is beszámolt, hogy több miniszter is megkereste őt a Parlamentben, kezükben ugyanazzal a levéllel, amelyet Bagó Zoltán küldött személyesen mindannyiuknak.

Már csak Ön segíthet nekem, Miniszter úr”– írta a polgármester mindegyik érintett miniszternek. Font szerint a polgármester a levéllel a város nehézségeit az ő személyére próbálta hárítani. A képviselő ezt visszautasította, mondván, Kalocsa lakóit nem hagyja cserben, és a központi források érdekében továbbra is minden lehetséges egyeztetésen részt vesz, de az ilyen hangnem és módszerek nem szolgálják az együttműködést.

A teljes interjú a Kalocsa TV április 8-án közzétett, Közéleti Magazin című adásában látható:

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 17., 20:27
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025. 04. 17., 11:58
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>
2025. 04. 18., 13:13
Április 18-án hirtelen jégeső csapott le Kalocsára, jelentős károkat hagyva maga után. Még >>>
2025. 04. 18., 11:06
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy olyan baleset kapcsán, amely április 5-én történt a város belterületén. Egy kisgyermek megsérült, miután egy kerékpáros elütötte – az elkövetőt azóta sem sikerült azonosítani. Még >>>
2025. 04. 18., 10:28
Április 17. és május 31. között új szabadtéri fotókiállítás tekinthető meg Kalocsán, a Sétáló utcában. Még >>>
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK