Amint azt korábban megírtuk, Simon Zoltán és dr. Filvig Géza önkormányzati képviselők pénteken „Amiről a sikerpropaganda nem szól” címmel sajtótájékoztatót hívtak össze. Ezen a Fidesz és a KDNP helyi elnökei eddig a nyilvánosság előtt nem hangoztatott, okiratokkal alátámasztott információkat osztottak meg a médiumok munkatársaival. Egyebek mellett Török Gusztáv Andor volt polgármester és Angeli Gabriella önkormányzati képviselő jelentős közpénzt fölemésztő, szabályszerűségükben kétségeket támasztó megbízatásairól is szó esett.
A sajtótájékoztatót Simon Zoltán kezdte, aki nemtetszését fejezte ki Török Gusztáv Andor korábbi polgármester visszafoglalkoztatásával kapcsolatban, ami a rendelkezésre álló okiratok és szerződések alapján több sebből vérezhet. A korábbi alpolgármester számos más témában is kritikával illette a regnáló városvezetést. Ezek részleteivel folyamatosan jelentkezünk!
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Ezt követően dr. Filvig Géza vette át a szót, aki mondandója kezdetén hangsúlyozta, hogy
az általa elmondottak szigorúan tényekre, a kezében tartott szerződésekre és okiratokra hagyatkoznak.
Az önkormányzati képviselő egy tavaly október 21-én jegyzett szerződésre hívta fel a sajtó figyelmét, melyet Kalocsa Város Önkormányzata a választást követő 9. napon kötött a kaposvári székhelyű PERSON Magyarország Kommunikációs Kft.-vel. E szerződésben a cég vállalta, hogy óránként 23.495 forintért kommunikációs, retorikai és beszédtechnikai oktatást folytat. A vállalás 10 órára szólt, és az önkormányzatnak mindösszesen 235 ezer forintjába került. A cég ügyvezetője az a Hampuk Richárd, aki 2008-ban az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöki Hivatalának munkatársa, a miniszterelnök kommunikációs főtanácsadója volt.
Ugyanez a cég 2015 elején 4 millió forint érékben kapott megbízást a dr. Bálint József polgármester által elnökölt TEIT-től
– hangzott el. Filvig azonban ezzel még nem hagyta abba a PERSON Kft.-vel kötött megállapodások sorát.
A PERSON Magyarország Kft.-vel, melyet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének közvetlen munkatársa vezet, az önkormányzat tulajdonában lévő Vagyonhasznosítási Kft. 2015. január 30-án köt kommunikációs szerződést, a havi megbízási díja 645.922 forint. – tárta fel az immár harmadik megállapodás részleteit a képviselő, nyomatékosítva: ez az összeg az évfordulóval már összesen 7.751.000 forint lesz.
A tájékoztató csattanója csak ezután hangzott el:
Vagyonnyilatkozat alapján a PERSON Magyarország Kft. munkatársa egy kalocsai önkormányzati képviselőtársunk. Ő ettől a cégtől havonta 360 ezer forint jövedelmet kap. – jelentettek ki Filvig, némi hatásszünetet tartva, amely elegendő is volt ahhoz, hogy a jelenlévők összerendezzék az elhangzott információkat.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Mint azt a KDNP elnök elmondta, ugyanennek a képviselőnek van kizárólag állandó irodája a Polgármesteri Hivatalban, az összes képviselő közül csakis ő neki biztosítottak teljes infrastruktúrával felszerelt irodát.
– Képviselőtársammal azért tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, mert ezekről a jelentős kiadásokról polgármester úr nem beszél. Polgármester úr csak részinformációkat közöl a lakossággal. Ezekről a drága és fölösleges szerződésekről nem szól.
Kampányában ígérete úgy szólt, szlogenjéül azt választotta, idézem szó szerint: „Tiszta Kalocsát Tiszta Kézzel”. Ezek a szerződések nem ezt tükrözik. Polgármester úrnak ezeket a szerződéseket meg kell szüntetni, mert ezek a drága és nagy összegű kifizetések tisztességtelenek a kalocsai lakossággal szemben – zárta mondandóját dr. Filvig Géza.
Újságíró kérdésre az KDNP helyi elnöke konkretizálta, hogy az érintett képviselőt dr. Angeli Gabriellának hívják.
Frissítés, 2015. november 26.
A fenti cikkben nevesített PERSON Kft. november 23-án kézhez kapott levelében helyreigazítási kérelemmel fordult szerkesztőségünkhöz. A helyreigazítást ide kattintva olvashatják.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.