2022. 06. 28. kedd
Irén, Levente
: 404 Ft   : 381 Ft Benzin: 479.3 Ft/l   Dízel: 479.5 Ft/l   Írjon nekünk

Jobbik választási fórum – Balczó Zoltán: a Fidesz-kormánynál az alkotmányos válság is jobb

Illés György Cinó  |  2018. 03. 22., 10:01
Kapcsolódó
téma cikkei (36)

Szombaton este hét órai kezdettel tartott „fogadóórát” – lényegében választási fórumot – Suhajda Krisztián, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, akinek vendége a párt EP-képviselője, Balczó Zoltán volt. A KKKK sétálóutcai épületében, a volt Tiszti Klub emeleti rendezvénytermében tartott találkozón a két politikus bemutatta a párt választási programját: a főbb kampánytémákat Suhajda ismertette, vendége főképp az országos politikai helyzetet elemezte. Szóba került Morvai Krisztina újabban tapasztalt különutas politikája és annak jobbikos megítélése, illetve a koalíciós kormányzás, vagy az esetleges alkotmányos válság lehetősége is – ez utóbbi nem túl nagy ár Balczó Zoltán szerint, ha a Fidesz-kormány azzal leváltható.

A házigazda, a Jobbik Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületben induló jelöltje előbb röviden bemutatkozott, említve korábbi parlamenti – ezen belül bizottsági – munkáját, illetve a megyei közgyűlési tagságát, majd a párt választási programjának ismertetésére tért, amely mindkét előadó előtt ott hevert az asztalon nyomtatott, kötött formában.

Kiindulási pontként a fiatalok elvándorlásnak kérdésétől indította választási programjuk ismertetését Suhajda Krisztián, de arra is rámutatott, hogy már nem csak a fiatalok, hanem mindinkább a családosok is külföldi munkavállalásra kényszerülnek.

Az elvándorlás okainak orvoslására a béruniós kezdeményezésükre tért, amelynek keretében egymillió aláírást akarnak összegyűjteni. Bár elismerte, hogy ezt a problémát nem lehet egy csapásra megoldani.
Az ehhez szükséges források megjelölésére részben a korrupciós pénzeket említette, amelyeket a vállalkozók alkalmazottainak bértámogatására kellene fordítani.

Másik súlyos probléma szerinte az egészségügy lemaradása. Úgy vélte, a bejelentett kórházfejlesztési tervek kampányüzenetek, de tény, hogy például a kalocsai kórház sem önálló, így a fejlesztési pénzek nagy része szerinte Kecskemétre kerül.

Túlzónak vélte a sportberuházásokat is –az ezekre fordított TAO jellegű támogatások egy részét is lehetne az egészségügyi intézmények fejlesztésére fordítani.

Paks 2 – Elvileg rendben van, de nyilvánosság kellene

A Paks 2 beruházás megvalósítását a Jobbik elviekben támogatja, de a titkosítást ellenzik, és a megvalósíthatóság kérdését csak a titkos dokumentumok ismeretében tudnák egyértelműen eldönteni.
A döntéseket megelőző bizottsági munkák is elmaradtak, mint mondta, még a parlamenti szavazás előtt is, csak az utolsó pillanatban kapták meg az előterjesztést, így érdemben nem tudtak róla dönteni.
Suhajda a jelenleg legolcsóbb áramforrásként ismerte el az atomenergiát, amit azonban csak a titkosítás föloldásával tudna teljes meggyőződéssel támogatni.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Szó esett az erőmű hulladékhőjének hasznosítására kínálkozó lehetőségeiről is, valamint a párt azon javaslatáról, hogy az erőmű 35 kilométeres körzetét nyilvánítsák kiemelt gazdasági övezeté.

A térség egyik kitörési pontjának ugyanakkor mégis az erőmű építését vélte, emellett a mezőgazdaságban lát lehetőségeket a képviselőjelölt, hiszen arra kiválóak az ökológiai adottságaink. Ehhez vissza kellene szerezni a hazai piacainkat is.

A mezőgazdaságnak ugyanakkor súlyos gondot jelent a munkaerőhiány, pedig itt még a képzetlen munkaerőnek is sok munkát lehetne adni.
A jelölt úgy vélte, hogy a közmunkásokat is be lehetne vonni a mezőgazdasági munkaerőhiány csökkentésére, értékteremtő munkát adva a közmunkásoknak.

Suhajda Krisztián volt már megyei közgyűlés tagja és parlamenti képviselő, mégis ugyanaz a közvetlen fiatalember maradt, aki előtte volt, és ha megválasztanák, most sem változtatna hagyományos értékeken nyugvó életszemléletén. Ám a Jobbik választói kerületünkben indított országgyűlési képviselőjelöltjével ezúttal főképp nem politikai kérdésekről beszélgettünk: inkább arra voltunk kíváncsiak miből él, mit tart fontosnak az életben, mivel foglalkozik hétköznapjain, milyen hobbikat űz. (Fizetett politikai hirdetés)
bővebben ...

A térség közlekedésének fejlesztésében fontos szerepet szánnának a meglévő vasúti vonalak fejlesztésének, illetve továbbfejlesztésének, is, így a személyi forgalom visszaállítását, és a Dunapatajig vezető vonal továbbépítését, azon a forgalom visszaállítását is sürgette.

A devizahitelesek problémáinak orvoslására a felvételkori állapotok szerinti forintosítást tartanák helyes megoldásnak. Ezt Balczó András később részletesebben is kifejtette. Eszerint a bankok valójában nem devizát, hanem forintot hiteleztek, később bebizonyosodott, hogy ténylegesen forint alapú forrásaikból, így a kezdeti összeg forinthitelként számított kamatainak és az óta befizetett összegeknek a jóváírásával kellene megoldani a helyzetet.

A továbbiakban Balczó Zoltán szólt a megjelent, mintegy harmincfőnyi hallgatósághoz, akiknek soraiban egyébként Környei Balázs, a Momentum itteni képviselőjelöltje is jelen volt.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy bár a terembe nem lépett be, de a fórumon elhangzottakat az MSZP–Párbeszéd körzetünkben induló jelöltje, Angeli Gabriella is meghallgatta, valamint az egyik résztvevőnek munkatársunk felé tett észrevétele szerint az LMP jelöltje, Kerpács Rezső is belehallgatott az előadásba. Balczó méltatta Suhajda Krisztiánnak a parlamentben végzett munkáját, számos, térségünket is érintő interpellációjának témáját is fölidézve.
Hiányolta ugyanakkor a Fidesz programját, mondván, négy éve legalább annyit mondtak, hogy „folytatjuk”.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Balczó szerint a NER-t le kell bontani, szinte bármi áron

A „nemzeti együttműködés rendszerét” úgy láttatta Balczó, mint amelyben a Fidesz csak saját klientúrájával működik együtt, ami a javak elbitorlását jelentette, ami valóban egy rendszerré épült ki, amit szerinte le kell bontani, mivel ez a rendszer az egzisztenciális kiszolgáltatottságra, gyűlöletkeltésre, a politikai ellenfél rágalmazására és korrupcióra épül.

Egyik példaként egy egyetemi professzort említett, aki állítása szerint azért vesztette el katedráját, mert a Jobbik-közeli Barikád folyóiratnak adott interjút, és abban tett a Jobbik mellett a Fidesz politikájára nézve is kritikus megjegyzést.
A vállalkozásokat Balczó szerint az állami megrendelésekkel tartják sakkban.

A Fidesz korrupciós ügyeihez való viszonyát cinikusnak vélte, konkrétan Rogán Antal személyét említve, akiben a vele szemben támasztott gyanúk ellenére is megbízik a miniszterelnök.

Ezek az ügyek miatt többen el is hagyták a pártot, és a kilépők egy része a Jobbiknál jelentkezett.

A Vona Gábor személyének hiteltelenítésére történt lépésként értékelte például a Terry Black által megfogalmazott homoszexuális vádakat, amelyek már a karaktergyilkosság fogalmán is túlmutatnak.

Balczó relativizálta a Fidesz által kommunikált eredményeket, így például a munkanélküliségi adatokat, amelyeket szerinte nagyban torzít a külföldre kivándorolt, mintegy félmillió munkavállaló.

A vásárlóerő változása szempontjából Balczó szerint nőtt a lemaradásunk, még a szomszédos államokhoz viszonyítva is.

Bírálta az előadó a kormány befektetésvonzó politikáját, mivel az arra épül, hogy a hazai munkaerő - képzettségéhez viszonyítva olcsó, a munka törvénykönyve pedig rugalmas – vagyis, szerinte a dolgozók kiszolgáltatottak.

Orbán Viktornak a nyugattal szembeni politikai kirohanásait szerinte a globális tőkének és a multiknak nyújtott kedvezmények miatt nézik el.

Balczó Zoltán nehezményezte, hogy Soros-bérenceknek tünteti föl pártját a Fidesz-propaganda, pedig ők már akkor – még mint a MIÉP politikusai – figyelmeztettek, hogy milyen veszélyeket rejt a Soros által propagált „nyitott társadalom” eszméje, amikor a fideszes vezetőket még Soros taníttatta. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a határkerítés állítását megelőzően és más nemzeti kérdésekben is kiállt a kormányzati szándékok mellett.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Sok a sorosozás, de nincs szó a Juncker-tervről

A Soros-tervvel szemben – amelyet a ’30-as évek antiszemita propagandájára hajló kampánnyal Balczó szerint indokolatlanul démonizál a Fidesz – igazi veszélynek a Juncker-tervet mondta Balczó, ő ugyanis pozíciójából fakadóan végre is tudja szándékát hajtatni, és aki minden, a kvótarendszer szerint hazánk által befogadandó, de be nem fogadott migráns után 75 millió forintos büntetést fizettetne.

Soros elveivel Balczó szerint a kvóta egyébként is ellenkezik, mert korlátozza a szabad vándorlás jogát, pedig az igazi veszélyt a Brüsszel által képviselt – de szerinte is bukásra ítélt – kvótarendszer jelenti. E kérdések kapcsán az EP-képviselő kritizálta a békemenetet is, „harci menetnek” titulálva azt.

Ezért Balczó szerint nem csak kormányváltásra van szükség, hanem a Fidesz teljes rendszerét kell leváltani, ami szerinte fontosabb cél, mint az MSZP-SZDSZ kormánynak az általuk is üdvözölt, 8 évvel ezelőtti leváltása.

Koalíció: Fidesz ellen bárkivel, csak a DK-val, MSZP-vel nem

A továbbiakban a megjelentek intézhettek kérdéseket, amelyek közül több is az esetleges választási, illetve a választások utáni együttműködésekre irányult.

Balczó e kérdésekre kijelentette:

HA A JOBBIK OLYAN POZÍCIÓBA KERÜLNE, HOGY KORMÁNYZATI SZEREPBE LÉPHET, AKKOR SEM TARTJA ELKÉPZELHETŐNEK SEM A DK-VAL, SEM AZ MSZP-VEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉST. UGYANAKKOR, HA AZ LMP-VEL, VAGY A MOMENTUMMAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS RÉVÉN LE TUDJÁK VÁLTANI AZ ORBÁN-KORMÁNYT, AKKOR AZT MEG KELL TENNIÜK.

Bár elismerte, hogy az utóbbi formációról keveset tud, de a kialakult helyzetben ők semmiképp sem bűnösök, az előző formációval pedig a ténylegesen meglévő különbségek ellenére is vannak közös pontok – ezek közül az LMP globalizációellenes hozzáállását emelte ki.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Alkotmányos válság? - Nem veszély, hanem minimális cél

Portálunk kérdésére válaszolva Balczó valós veszélyként, illetve lehetőségként könyvelte el, hogy a választási eredmények függvényében, olyan helyzet alakuljon ki, amelyben stabil kormányzati együttműködés nem alakítható ki, főképp a Jobbik lehetséges partnereivel való szembenállása miatt.

A KÉPVISELŐ ELISMERTE, HOGY ELŐÁLLHAT OLYAN HELYZET, AMELYBEN GYAKORLATILAG LEHETETLENNÉ VÁLIK A KORMÁNYALAKÍTÁS, AMI ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGHOZ VEZETNE.

Ennek lehetőségétől azonban ő nem tartott. Úgy vélte, hogy ilyen esetben valamilyen ügyvivő kormány állhatna föl, és hamarosan előrehozott választások következnének.
Kérdésünkre, így ez nem vetné-e vissza hazánk fejlődését, a német példát hozta föl, ahol fél évig tartott a kormányalkotási huzavona, mégis működött az ország.

Balczó Zoltán szerint, amennyiben nem kapnak kellő felhatalmazást sem az önálló, sem a számításba vehető koalíciós partnerekkel történő kormányalakításhoz, akkor

VÁRHATÓAN ÜGYVEZETŐ KORMÁNY ÁLLNA FÖL, MAJD VÁRHATÓAN ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOKON DÖNTHETNE AZ ORSZÁG A FOLYTATÁSRÓL, AKKOR MÁR AZ IDEIGLENES KORMÁNY EREDMÉNYEINEK ISMERETÉBEN.

Ezért Balczó az alkotmányos válság lehetőségétől nem tartott, sőt, azt a választásokon elérhető minimális célként jelölte meg, amit győzelemként, az orbáni rendszer lebontására tett első hatékony lépésként könyvelne el.

Morvai Krisztina a Jobbik ellen fordult

Portálunk kérdésére Balczó beszélt a Morvai Krisztina által az utóbbi időben folytatott különutas politikáról, amit Balczó úgy jellemzett, hogy Morvai „nekiment” a Jobbiknak. Ezt nehezményezte az EP-képviselő, és emlékeztetett az EP-képviselő asszony útjára a Jobbikig, ahová harcos nőjogi aktivistaként folytatott tevékenysége után érkezett.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy mindez Morvay Krisztinával az Európa Parlamentben közösen végzett munkájukat nem terheli, hiszen ott ügyek mentén dolgoznak együtt az ország érdekében. Bár neki személy szerint fájó, hogy a képviselő asszony a pártja ellen fordult, de ez nem nyomja rá bélyegét közös munkára, amit ebben a kiélezett helyzetben összehangoltan és egymásra utaltan végeznek.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 06. 24., 09:06
Látogass el a Városházára, szelfizz, és nyerj! – Akciót indított az önkormányzat a városháza új látványosságainak népszerűsítésre. A lokálpatriótákra másik csemege is vár: pódiumbeszélgetés lesz a tavasszal hivatalosan is magyar örökséggé, a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumnak elemeivé nyilvánított gyűjtemények vezetőivel tartanak pódiumbeszélgetést.
2022-06-22 11:02:07
Különleges programokkal és meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a Viski Károly Múzeumban, a Nicolas Schöffer Gyűjteményben és a Kalocsai Képtárban.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 06. 27., 14:31
57 fokig forrósodik az autó utastere a budapesti rendőrök figyelemfelhívó videóján. Ez egy otthagyott kisgyermek életébe is kerülhet. Egy percre se hagyja ott gyermekét! Még >>>
2022. 06. 26., 21:10
A független jelöltként induló Vargyas Lászlót választották Dunaszentbenedek polgármesterévé a vasárnap tartott időközi voksoláson – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapján közölt adatokból. Még >>>
2022. 06. 26., 20:32
Eldőlt, ki fogja Dunaszentbenedek érdekeit szolgálni az elkövetkezendő két évben. Még >>>
2022. 06. 26., 14:42
Szombat este kilenctől a II. Food Truck Show színvonalát emelve a Tattoos együttes, Kalocsa egyik legrégebbi zenekara állt színpadra, akik saját számaik mellett a nyolcvanas évek rock slágereit játszották. Még >>>
2022. 06. 25., 10:08
A nyugatira, északnyugatira forduló szelet többfelé élénk, főleg zivatarok idején erős, viharos lökések kísérhetik Még >>>
2022. 06. 24., 16:13
Látogass ki az Érsekkertbe, ahol végigkóstolhatod a kiguruló kocsik kínálatát, és szavazz a szerinted legjobbra! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK