Király Róbert, a 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője néhány napja a közösségi médiában, közszereplői oldalán tette közzé felajánlását: 13 havi tiszteletdíját, összesen több, mint egy millió forintot ajánl fel a választókerülete fejlesztésére. Az elhatározásról és az összeg hasznosulásáról Király Róbert képviselőt kérdeztük.
Sommázva a bejelentést: Király Róbertet a koronavírus járvány miatt kialakult helyzet késztette arra, hogy minden nehézség ellenére tegyen valamit a választókörzetéért. Úgy fogalmazott, egyfelől a város 2021. évi költségvetésében a megszorítások miatt jut kevesebb forrás fejlesztésekre, másfelől képviselői feladatait a rendkívüli jogrend miatt nem tudta maradéktalanul ellátni. A képviselő szerint az a legjobb, ha a segítségnyújtás anyagiakban is mérhetően érkezik.
Miközben jelenleg is folynak az ötletelések, hogy hozzuk létre a Kalocsa megújulásért közalapítványt, azon gondolkodtam, ebben a helyzetben milyen formában tudnám a leghatékonyabban támogatni a körzetemet. Így jutottam arra a következtetésre, legcélszerűbb, ha a képviselői tiszteletdíjam ajánlom fel a körzet javára. Szeretném, ha képviselői társaim követnének ebben, hiszen akkor ez nem csak az én körzetemet, hanem az egész várost segítené."- mondta Király Róbert, aki azt is megosztotta velünk: a 13 havi képviselői tiszteletdíja több, mint 1 millió forint, ekkora összeggel pedig már komolyabb fejlesztést is meg lehet valósítani.
Forrás: Kalocsa TV
A kampányomban már szerepelt egy a Kertvárosba és a Paksi közbe kialakítandó kutya futtató. Az ott lakókkal beszélgetve újra csak az tudatosult bennem, hogy sok a kutyát tartó személy és család a Kertvárosban és a lakótelepen, miközben a közelükben nincs olyan hely, ahol a kedvenceiket szabadon engedhetnék. Elképzelésem szerint a most kialakítandó hely nem csak kutyafuttató, hanem egy olyan közösségi tér lenne, ahol kutyások és nem kutyások egyaránt találkozhatnának. Úgy gondolom, az általam felajánlott összegből ez a fejlesztés maradéktalanul megvalósítható.” - indokolta döntését a képviselő.
Hozzátette: „A szükséges önkormányzati hozzájárulás kiadásához a kezdeti lépéseket megtettem. Boromisza Viktorral, a városüzemeltetési és városfejlesztési osztály vezetőjével egyeztetettem, így néhány napon belül az első helyszíni bejárás megtörténhet. Fontos, hogy ez a felajánlás a korábbi ígéreteimet nem befolyásolja, a kampányban kitűzött céljaim nem változtak, tehát azokat továbbra is meg szeretném valósítani.
Így a Paksi közben a parkolók bővítését szeretném megoldani. Van egy közösségi tér, egy filagória, amit fel szeretnék újíttatni, és ott van egy tűzrakó hely is, amit használható állapotba szeretnék hozatni, és a megvilágításáról gondoskodunk.
A lakótelephez vezető út nagyon forgalmas, ezért oda egy kerékpárútra van szükség. Az pedig a nagyon forgalmas Foktői utat érinti, hogy egy gyalogátkelőt szeretnék építtetni. Ez utóbbinak a terveit leadtam a városházán, de mindent szép sorjában tudunk majd megvalósítani.”- tette hozzá a 8. számú választókerület képviselője.
Király Róbert szerint a közösségi oldalán megjelent bejegyzése óta a körzet lakói kéréseikkel, észrevételeikkel nagyobb bizalommal fordulnak hozzá. Mint elmondta,néhányan azt nehezményezték, első körben miért nem a játszóterekkel kezdett foglalkozni. Ám ennek egészen egyszerű oka van: erre az önkormányzatnak már van egy folyamatban lévő projektje a Paksi közben, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület tagjai pedig felújították a játszóteret.
Forrás: Kalocsa TV