2025. 05. 20. kedd
Bernát, Felícia
: 402 Ft   : 357 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Megerősítette jelölése hírét Angeli Gabriella – Telefonos villáminterjú a képviselőjelölttel

Illés György Cinó  |  2017. 04. 22., 20:44

A jelenlegi kalocsai önkormányzati képviselő korábban a DK kockásinges akcióját támogató nyilatkozat elfogadását kezdeményezte az önkormányzati testület ülésén, amit végül nem szavaztak meg kellő többséggel a képviselők. Más alkalommal ugyancsak a DK aláírásgyűjtő standjainál tűnt föl dr. Angeli Gabriella. Ám neve most mégis az MSZP 2018-as képviselőjelöltjeként került szóba, mégpedig az MSZP elnöke részéről. Tegnap este sikerült kapcsolatba lépnünk dr. Angeli Gabriellával, aki megerősítette fölkérése tényét. Villáminterjúnkban a több baloldali párthoz fűződő összetett kapcsolatrendszeréről is kérdeztük.

A kockásinges magánakció, a DK-s aláírásban történt, az internetes blogtérben is visszhangot nyert közreműködése és más jelek alapján többen úgy gondolhatták, hogy a képviselő Gyurcsány Ferenc pártjához áll közelebb, esetleges országgyűlési képviselőjelöltségre irányuló ambícióit így a DK színeiben válthatná valóra. Ehelyett tegnap az MSZP kalocsai sétálóutcában tartott utcafórumán a párt elnöke, Molnár Gyula alig félreérthető utalással Angelit a párt jövő évi parlamenti képviselőjelöltjeként említette.

Ezt már megírtuk tegnap is, de cikkünk publikálásakor még nem sikerült elérnünk Angeli Gabriellát, később azonban rövid telefonbeszélgetés erejéig rendelkezésünkre állt. Egyenesen rákérdeztünk, hogyan kell értelmezni a pártelnök szavait.


Forrás: Illés György / KALOhírek


Ebből annyi igaz, hogy fölkértek a képviselőjelöltségre, ami nekem nagy megtiszteltetés volt, és természetesen nem zárkóztam el tőle. Most folynak a tárgyalások, így ez még nem hivatalos.Kérdésünkre, hogy mikorra válhat ez hivatalossá, kitérő választ kaptunk, mondván erről egyelőre nincs még pontos információja.
Fölvetettük, hogy Hiller István, a párt választmányi elnöke néhány hete bejelentette, hogy május 27-én kongresszust tartanak, és esetleg ott sor kerülhet a jelöltek bemutatására.

Lehetséges, de ez nem az én kompetenciám. A jelöltállítás lépéseiről magasabb politikai szinteken születik döntés, amibe nekem nincs beleszólásom. Végül megkértük a képviselőt, segítsen nekünk tisztábban látni a különböző baloldali pártformációkhoz, kiemelten a DK-hoz és az MSZP-hez fűződő, összetett kapcsolatát, tekintve, hogy bizonyos jelek alapján sokan úgy tekintettek rá, mint a DK kalocsai emberére, noha hivatalosan úgy tudjuk, hogy független képviselő, míg Molnár Gyula is mint a párt színeiben egyéniben győztes önkormányzati képviselőként méltatta Angeli eddigi eredményeit.

A 2014-es önkormányzati választásokon függetlenként indultam, de három baloldali párt, az MSZP, az Együtt és a DK támogatásával. Én akkor sem és az óta sem mondtam ezzel kapcsolatban mást. 
A DK-ban vállalt állítólagos szerepemről sem én beszéltem, hanem mások mondták, nem tudom honnan vették, a média pedig fölfújta. Az szóbeszédet hallottam én is, de ebből a valóság csak annyi, hogy a párttal, annak az általam ismert tagjaival és szimpatizánsaival a kapcsolatom jó, ahogy az Együttel és mindenekelőtt természetesen az MSZP-vel is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 1 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (1 db)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.
Ágika
2017-04-23 19:50:05
Szélforgó!

Még több friss hír

2025. 05. 19., 11:01
A kalocsai grémium legutóbbi ülésén a legnagyobb vitát, legtöbb hozzászólást a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályairól, illetve a közösségi együttélés szabályait sértő tevékenységekről szóló rendeletének módosítását célzó javaslat váltotta ki.
2025. 05. 19., 09:37
Bedő Lénárd, Csikósné Vörös Marianna, Kerpits Miklós, Doróné Varga Nikolett és Nyerges Benjámin vehette át az elismerést az idei évben. Gratulálunk a díjazottaknak!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 20., 13:21
A NAV éjfélig várja a dokumentumokat. Még >>>
2025. 05. 20., 10:47
Összesen 46 közlekedési baleset történt, ezekben 25-en megsérültek. Még >>>
2025. 05. 20., 10:24
A zene iránt érdeklődő gyermekeket és fiatalokat várja a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A 2025/26-os tanévre szóló felvételi meghallgatást május 24-én, szombaton tartják az intézmény Hunyadi utcai épületében. Még >>>
2025. 05. 19., 12:04
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Még >>>
2025. 05. 19., 09:19
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult. Még >>>
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK