2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

„Nyomaték” – Félszáz résztvevő a Momentum kalocsai bemutatkozó fórumán

Illés György Cinó  |  2017. 10. 13., 07:02
Kapcsolódó
téma cikkei (36)

Térségünket illetően a legégetőbb problémaként az elvándorlás, kivándorlás kérdéskörét, valamint a társadalmi szegregációt tárgyalták a Momentum Mozgalom helyi szervezetének négy megjelent tagja, regionális elnöke, országos alelnöke, valamint az egészdélutános rendezvény során mintegy félszáz érdeklődő részvételével. Az országos ügyek közül elsősorban az egészség- és oktatásügy, illetve a korrupció kritikája, valamint a párt által egyébként elsősorban az átláthatóság hiánya, a szerződések titkosítása miatt, valamint a megújuló energiákkal való szembeállításával élesen támadott Paks II. beruházás került szóba.

A szervezet elöljárói az ország városait sorra járva, a párt és programja megismertetését, elfogadottságának, szimpatizánsi körének és tagságának növelését célul tűzve tartanak a szombaton Kalocsán megtartott rendezvényhez hasonló alkalmakat aktivistáik és a Momentum helyi szervezetei tagjainak részvételével, igyekezve bevonni a helyi lakosságot az adott várost, térséget illető programjuk megalkotásába, de meghallgatva véleményüket országos ügyeket illetően is.

A „Ződ”-ben szombat délután négytől este nyolcig tartó kalocsai rendezvényen az érdeklődők közt megjelent Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester, önkormányzati képviselő, valamint – a szervezőktől kapott beszámolók szerint – egy ideig jelen volt a helyi LMP két tagja és a helyi Fidesz, illetve a Jobbik egy-egy tagja is. A párt vezetőségét Hajnal Miklós mellett a szervezet alföldi régiós elnöke, Nagy Zoltán képviselte, aki Békéscsabáról érkezett a találkozóra.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A helyi szervezet – mint megtudtuk – jelenleg héttagú, de egy tag – mint a szervezet egyik aktivistája fogalmazott – inaktív. A hat aktív tag közül ezen a rendezvényen négyen tudtak részt venni. Az eszmecserét sajnos a helyi elnök távollétében kellett megtartaniuk, ő ugyanis egészségügyi okokból, távolmaradását előre jelezve nem tudott azon jelen lenni.

A vidéki lakossággal elsősorban a helyi ügyek mentén igyekszik összefogni a fővárosban már viszonylag szervezettebb formáció – tudtuk meg Hajnal Miklós szóvivőtől, aki Budapestről érkezett a rendezvényre. A szóvivő elmondta: a problémákra pártpolitika-mentes megoldásokat keresnek, összefogva bármely társadalmi erővel, akár az egyébként éles kritikával tekintett kormányzó párt regionális szerveivel is.
Az országos politika vonatkozásában a párt a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítását sürgette Orbán Viktor és a Fidesz rendszerével szemben.

Paks is téma volt

Térségünket illetően a legégetőbb problémaként az elvándorlás, kivándorlás kérdéskörét, valamint a társadalmi szegregáció, szociális leszakadás és szegénység mérséklésének lehetőségeit tárgyalták a Momentum Mozgalom helyi szervezetének négy megjelent tagja, regionális elnöke, országos szóvivője, valamint az egészdélutános rendezvény során összesen mintegy félszáz érdeklődő részvételével.

Az országos ügyek közül elsősorban az egészség- és oktatásügy, illetve a korrupció kritikája, valamint a párt által elsősorban az átláthatóság hiánya, a szerződések titkosítása miatt, valamint a megújuló energiákkal való szembeállítása kapcsán élesen támadott Paks II. beruházás került szóba.

A paksi beruházással kapcsolatban ugyanakkor a kritikus hangok mellett az is elhangzott, hogy a helyi érdekeltségek nagy várakozásokkal tekintenek a beruházás adta lehetőségekre, kiemelten a híd szerepére.
Ám a hídnak a szűk térségen túlmutató jelentőségével kapcsolatban a párt vezetősége szkeptikus, ezért aránytalannak vélik a rá szánt forrásokat, magát a paksi bővítést illetően pedig a transzparencia hiányára, valamint a fűtőanyag-beszállítás tekintetében túlzott elköteleződésben rejlő veszélyekre figyelmeztettek a párt megjelent képviselői.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A párt alapvetően liberális értékrendű formáció, ugyanakkor a hagyományos értelemben vett bal- és jobboldalról is érkeznek tagok és pártolói egyaránt – tudtuk meg a több résztvevővel folytatott beszélgetésünk során.
A mai pártstruktúrában magukat nehezen pozicionáló párt portálunknak nyilatkozó tagjai a jelenleg jegyzett baloldali pártoktól, kiemelten az MSZP-től és a DK-tól, valamint Gyurcsány Ferenc személyétől ugyanakkor élesen elhatárolódtak.

A PÁRT A MAGA RÉSZÉRŐL NEM HÍVE SEMMILYEN BALOLDALI ÖSSZEFOGÁSNAK, ABBAN NEM VESZNEK RÉSZT,

hanem önálló jelöltekkel méretik meg magukat, legalábbis a jelenlévőknek a beszélgetéseinkből leszűrt közvélekedése szerint.

Még határozottabban elhatárolódnak a Jobbiktól, elsősorban ideológiai okokból.
Ennél azonban sokkal élesebb a szembenállás a kormányzó Fidesz-KDNP-vel, illetve Orbán Viktor miniszterelnöki tevékenységével szemben.

A FIDESZ-KORMÁNY HÉTÉVES TEVÉKENYSÉGÉVEL KAPCSOLATOS ÉLES KRITIKAI ATTITŰD, ÉS AZ ENNEK TALAJÁN LÉTRE JÖVŐ PROTESTHANGULAT TŰNT AZ EGYELŐRE SZILÁRD ALAPJAIT KERESŐ, ALIG TÖBB MINT FÉL ÉVE ALAKULT PÁRT TAGJAI KÖZT A KÖZÖS NEVEZŐNEK.

Ugyanakkor a párt által vállalhatónak, fölkarolhatónak vélt ügyek mentén bármely politikai vagy civil szervezettel készek az együttműködésre, beleértve a Fideszt és a Jobbikot is.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


A jövő tavasz lesz a Momentumnak a vízválasztó

A párt indul a jövő évi választásokon, ami merész vállalkozásnak tűnhet egy alig egy évvel a majdani választások előtt alakult formációtól, ám a hasonló üstökös karrier nem példanélküli, sőt egyre gyakoribb napjaink európai politikai életében.

A párt tehát a teljes névtelenségből indult, ugyanakkor hirtelen tettek szert országos ismertségre a Nolimpia-kampányukkal. Emlékezetes: azt követően vonta vissza a kormány Budapest olimpiai pályázatát.

Ám ezzel a megosztó kampánnyal lehetséges szavazótáboruk egy részét talán örökre elveszítették, hiszen az olimpia ügyének nem kevés támogatója volt, illetve van, a baloldalon is. Ők ezt a kampányt nehezen bocsátják majd meg.

Ha a szerény előélet dacára is – vagy tán éppen azért – sikerül megugraniuk a parlamentbe jutás 5%-os küszöbét – ami az új trend szerint már-már megszokott az európai politikai életben –, akkor lesz lehetőségük építkezni, így a széthulló baloldali pártcsalád kirajzó szavazótáborából, valamint a Fideszről lemorzsolódó szavazókból merítve négy évvel később meghatározó erejű, akár kormányalkotó balközép formációvá nőheti ki magát a párt.

Ellenben ha a mostani választásokon nem teljesítik a szükséges szintet, akkor a ma még meglévő lendület fogytán és megfelelő működési források híján a párt fönnmaradása is veszélybe kerülhet.

Pedig idejük volna még, hiszen a mostani kalocsai találkozón résztvevők többsége is fiatal volt, köztük sok tanuló, főiskola hallgató. Ennek megfelelően a szimpatizánsok derűlátóak voltak, a tavaszi választástól mindenképpen jó szereplést várnak.

TÖBBEN ÚGY VÉLEKEDTEK, HOGY A TAVASZI VÁLASZTÁSON MEGLEPETÉST OKOZHAT MAJD A MOMENTUM AZ ELÉRT, JÓ EREDMÉNNYEL.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 2 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (2 db)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.
kisbéta
2017-10-15 19:57:21
Paks témában abszolút szakmai a csapat :D :D - nevetségesek .
Joco
2017-10-14 09:12:47
Alakul ez! DK mszp - s Angeli. Momentumos Melinda. Fő a függetlennek hazudott képviselők megnyílvánulása. Katasztrófa a kalocsai képviselők képmutatása! Ébredjen fel a város!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK