2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Új egyesület száll be a helyhatósági választások kampányába – Elnök: Farkas Tibor, polgármesterjelölt: Faragó László

Illés György Cinó  |  2019. 06. 14., 15:36
Kapcsolódó
téma cikkei (61)

Városunkért néven új egyesület alakult Kalocsán – jelentette be az egyik alapító tag, Angeli Gabriella, bemutatkozott a városunkban eddig sem ismeretlen, bár a politikai szerepléstől mind ez idáig távol maradó Farkas Tibor, a szervezet elnöke, aki bemutatta polgármesterjelöltjüket, Faragó Lászlót is az új egyesület tegnap, csütörtökön délután fél ötkor a Negyvennyolcasok terén, rekkenő hőségben megtartott sajtótájékoztatóján.

A rendezvény kezdetén a sajtó megjelent képviselőit Angeli Gabriella köszöntötte, majd Váczi Attila szavalta el Veres Péter Én nem mehetek el innen című költeményét, amelynek egy-egy gondolatát később a szervezet polgármesterjelöltje is bemutatkozó beszédébe szőtte.


Forrás: Illés György Cinó

A média munkatársai mellett az egyesület tagsága és szimpatizánsi köre is képviseltette magát, így a sajtómunkások mellett mintegy tucatnyi civil is megjelent a Negyvennyolcasok terén tartott rendezvényen.

A várakozásoknak megfelelően eléggé vegyes társaság alakult ki, hiszen a jelenlévők közt korábbi Jobbik szimpatizánsok és más, egykor tevékeny jobboldali pártok tagjai és pártolói éppúgy megjelentek, mint a jelenlegi kalocsai MSZP szervezethez, illetve az egykori SZDSZ-es városvezetéshez köthető személyek. Ott volt például Cserháti Ákos helyi MSZP elnök, valamint az egykori, Török Gusztáv-féle városvezetés emblematikus arca, volt alpolgármester Loibl László is.


Forrás: Illés György Cinó

A 14 alapító által létrehozott Szövetségben Városunkért Egyesület bejegyzésének hírét a konferanszié szerepét vállaló Angeli Gabriella jelentette be, aki elmondta, hogy tagságuk sokféle, különböző célok motiválja részvételüket, de az közös bennük, hogy Kalocsáért szeretnének együtt dolgozni, majd átadta a szót az egyesület elnökének, Farkas Tibornak, akit szobrászművészként már megismerhetett a kalocsai közönség.

Farkas Tibor: pártdelegáltak helyett a városért dolgozó képviselőket!


Az elnök az egyesület megalapításának szükségességét azzal indokolta, hogy Kalocsa fejlődése elmarad attól, amit ’90-ben reméltünk, noha jobb és baloldali, illetve liberális vezetése is volt már városunknak. A város elöregszik, az emberek egyre szegényebbek, a fiataloknak pedig megfelelő munkalehetőségek híján nincs esélyük arra, hogy önálló egzisztenciát alakítsanak ki, családot alapítsanak.


Forrás: Illés György Cinó

Mindez annak ellenére van így, hogy a város adottságai sokkal jobbak, mint sok más, eredményesebb településé. Amint fogalmazott, nem kívánják számon kérni az eddigi városvezetőségeket, ezt megteszik a választók.

Mi azt szeretnénk, ha nem az számítana egyes pozíciók betöltésénél, hogy ki melyik párt delegáltja, hanem, hogy ki milyen szakértelemmel rendelkezik.”A pártdelegáltakat, így az önkormányzati testület többségét is frakciófegyelem köti, elsősorban pártjukat, és nem választóik érdekeit képviselik.

Ezzel szemben az ő egyesületük célja a városért és az itt élőkért tenni akaró emberek egyesítése, függetlenül azok pártszimpátiájától vagy világnézeti meggyőződésétől.

A közös nevező Kalocsa város jövője legyen!”– mondta végül Farkas Tibor, a város polgárait a közéletben való minél aktívabb részvételre buzdítva.


Forrás: Illés György Cinó

Faragó László a város polgáraival való összefogást hirdet

Faragó László elmondta: sokak bíztatására döntött úgy, hogy polgármester-jelöltként megméretteti magát a következő helyhatósági választásokon. Az őt támogató egyesület tagjaival már megalkották programjukat, amelyet hamarosan bemutatnak a nyilvánosság előtt, hogy az itt élőkkel közösen egészítsék ki, finomítsák azt, hogy a város minél több polgárának megfelelő módon és mértékben fejlődhessen. Ám ez csak összefogással és a valós lehetőségek kiaknázásával történhet meg.

Tenni akaró, határozott, kreatív önkormányzatra van szükség, amely kiaknázza kapcsolatait, lehetőségeit, és mindezt végre Kalocsa javára fordítja.”Az elmúlt éveket vizsgálva fölvetődik a kérdés, mit tett az előző vezetés? Milyen áron? Mi maradt ránk? Van-e hiány? Mennyi a hiány? Mennyi a hitelünk? A szerződések szabályszerűek voltak? Miért vagyunk lemaradva a többi önkormányzattól? Miért nincs megfelelő,szép városképünk? – sorolta a tisztázandó kérdéseket Faragó, hozzátéve, hogy nem a múlttal kíván foglalkozni, hanem a jövőt építeni.
Szerinte az őszi választás tétje, hogy Kalocsa legyen mindnyájunké, és nem csak néhány kiváltságosé.

A városból élők helyett a városért élőket kell a város vezetésébe juttatni”– mondta a polgármester-jelölt, aki

CÉLJAIT A KÖVETKEZŐKBEN JELÖLTE MEG: A TELEPÜLÉS FEJLŐDÉSÉNEK ELŐSEGÍTÉSE, GAZDASÁGILAG ÖNÁLLÓ, MUNKAHELYTEREMTŐ ÉS GONDOSKODÓ ÖNKORMÉNYZAT LÉTREHOZÁSA.

Fölidézte, hogy az elmúlt években a helyi közösségi életben aktívan részt vett, régóta próbál tenni egy élhetőbb környezet kialakításáért, és most úgy érzi eljött az a pont, amikor „kívülállóként” már nem tud tovább jutni. Ezért fogadta el a Szövetségben Városunkért Egyesület felkérését a polgármester-jelöltségre.


Forrás: Illés György Cinó

A hatékony munka érdekében a következőket várja el az ősszel megalakuló grémiumtól:

  • választópolgárok felé nyitott önkormányzat
  • kulturált hangnem, megegyezést kereső hozzáállás
  • a problémák hárítása helyett azok megoldására való törekvés
  • szaktudással rendelkező képviselők
  • a képviselők tevékenységének átláthatósága, megismerhetősége
  • az önkormányzati feladatokkal kapcsolatban az állampolgárok véleményének megismerése
  • civil szervezetek folyamatos tájékoztatása, konkrét ügyekbe való bevonása
  • az európai uniós és hazai pénzügyi források megismerése és hatékonyabb felhasználása
  • a hasonló adottságú, de eredményesebb települések bevált gyakorlatának megismerése és átvétele

Végül elmondta: az előttük álló kihívásokkal való szembenézés, a nehéz, de szép feladatok elvégzése csak az itt élő emberek szorgalmával, kitartásával és a település vezetői felé irányuló támogatása mellett lehetséges.

Csak akkor maradhatunk talpon, lehetünk eredményesek, ha együtt gondolkodunk és cselekszünk” – mondta Faragó László, beszédét azzal zárva, hogy

Ő AZ ÖSSZEFOGÁSBAN, EGYÜTT GONDOLKODÁSBAN, AZ EGYÜTT CSELEKVÉSBEN HISZ, AMINEK EGYIK LEGFONTOSABB LETÉTEMÉNYESE A SZÖVETSÉGBEN VÁROSUNKÉRT EGYESÜLET.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>
2023. 06. 02., 10:33
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben. Még >>>
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK