Az egykor szebb napokat megélt, hajdani kalocsai ifjúsági megyebajnok társulat elpártolt a várostól és szinte teljes létszámban eligazolt Foktőre. A legutóbbi átigazolási időszakban – az idei nyáron -, még további játékosai köszöntek el a foktői klubtól, annak ellenére is, hogy a 2023/2024-es bajnoki évadban ezüstérmet szereztek újoncként a magasabb osztályban, a „megyekettő” Déli csoportjában. Igaz, az erjedési folyamat már fél évvel korábban megkezdődött, amikor a csapatból hárman is a szomszédvár magasabb osztályú együtteséve, Kalocsára igazoltak.
Az akkori muskétások – Székely Ödön, Vass Zoltán és Török Márk után a nyártól még Markó Renátó, Szőgyi Kevin, Balogh Tamás és Váradi Dominik is az Anda Kalocsát választotta, ám rajtuk kívül többen is távozásukat fontolgatták. Perity Ádám és Gyuris Bence is a szomszédvár Uszódra távozott, de eligazolt tőlük Romsics Peti és Okvátovity Dominik is Szakmárra, míg a tehetséges fiatal Lovasi Krisztián és Orovicz Márk munkahelyi elfoglaltsága és tanulmányai miatt fejezte be a játékot. Nos, ennek tükrében a Foktő előző heti 10-2-es veresége Dusnokon már nem is olyan meglepő. Pedig az előző évadban még a bajnoki címért álltak harcban egymással.
A foktőiekre is igaz, hogy az új Duna-híd átadásával megnyílt előttük a Tolna vármegyei csapatok becserkészése, amellyel már éltek is a vezetőik, ugyanis a Duna „túloldaláról” is igazolni tudtak játékosokat, ám a távozók azért valljuk be, pótolhatatlanok.
Az egykori jó csapatközösségük azért szép lassan leamortizálódott, távizóikkal pedig a környező gárdák – Kalocsa, Uszód, Szakmár – megerősödtek. Csak bízunk benne, hogy a Foktőn maradók a távozók helyett is kettőzött erővel dolgoznak tovább. A lelkes szurkolótáborukról már nem is beszélve, hiszen még így is két csapatra valóan maradtak, igaz, legjobbjaik már máshol próbálnak szerencsét.