Egykoron köztünk éltek – Lakatos Mihály

Még valamikor az 1990-es évek közepén, a legújabb kori Kalocsai Néplap első főszerkesztőjének, dr. Zs. Kovács Istvánnak az ötlete volt, hogy „Közöttünk élnek” címmel indítson az újság egy új sorozatot a rendszerváltás utáni, úgymond hétköznapi, de munkájukban sokra hivatott emberek köréből.

A kezdetekben a saját tollából méltatott kalocsai polgárokat, majd Benke Feri bátyámat és utána e sorok íróját is arra kapacitálta, hogy keressünk alanyokat a rovat számára.
A személyes érintettség – évtizedes szakaszban voltam a Kalocsai SE sikert sikerre halmozó ifjúsági csapatának az edzője, ám a szó szerinti jobb kezem, legfőbb segítőm, az intézőm az a Lakatos Miska bácsi volt, aki egykoron a Kalocsa hálóját őrizte, és aki a legjobb ifista társamnak is, az isteni tehetséggel megáldott ballábas bombázó, Lakatos Gyurinak (a fotón svájci sapkában) az édesapja volt. Mivel mindketten 1952-ben születtünk, így szinte együtt voltunk a legendás „Petrovits-bébik” bajnokcsapatainak oszlopos tagjai. Együtt kerültünk be a megyei ifi válogatottba, majd a ’60-as évek vége felé a hőn óhajtott felnőtt csapatunkba is.
[A cikk a kép alatt folytatódik! - A szerk.]

Miska bácsiról sajnos a mindenkori vezetők elfeledkeztek érdemben megemlékezni, pedig ő évtizedeken át külön ebédelt vasárnaponként a családjától. Ő aztán igazán sokat tett városunk sportjáért, a futballisták családi közösségéért, a kalocsai fociért.
Aki nem ismerte, annak most elmondhatjuk, hogy visszaemlékezésünk egy olyan emberről szól, aki több mint négy évtizeden át volt a kalocsai foci szolgálatában, a szintén legendás kalocsai mecénás Otta Frici bácsival karöltve. Aki ismerte, az tudja – mint-e sorok lejegyzője is –, hogy volt, amikor Lakatos Mihály a felnőtt és az ifi csapat intézője együttesen volt. Sajnos, 1985-ben itt hagyott bennünket, a sors mindössze 61 évet osztott ki számára. Ekkor döbbentünk rá igazán, hogy egy ízig-vérig sportembert vesztettünk el személyében.

Pedig élete már nagyon fiatalon a labdarúgáshoz kötődött. Még nem volt húszéves, amikor az Újlaki FC, a későbbi óbudai téglagyár legendás csapatának a kapuját védhette, nem véletlenül mondogatta is mindig, hogy a mezőnyben, de főleg elől, annyit lehet hibázni amennyi jólesik, de hátul, főleg a kapuban, minden hiba végzetes. Így védte mintegy másfél évtizeden át a mindenkori Kalocsa felnőtt csapatának a kapuját, majd lett intézőjük a „nagyoknak”, de Gyuri fia idejében a kedvenceinek, az ifistáknak is. Tette ezt elmondhatatlanul szép és nemes munkát minden ellenszolgáltatás nélkül. Minden második hétvégén ott ült a csapat buszán, az elmaradt vasárnapi ebédekről egykori felesége Márta néni, vagy ma már a lánya, a KSE egykori röplabdása, Lakatos Márti tudna sokat mesélni.

Sajnos a mindenkori sportvezetés, a városvezetés elismerésében soha nem részesítette, pedig a több évtizedes fáradozását igazán észrevehették volna. Talán kárpótolhatta őt Gyuri fia legendás ballába, akiről e sorok írója még mind a mai napig úgy emlékezik meg a KFC meccsein egy-egy rosszul elvégzett szögletrúgásunk után, hogy „ezt a Lakatos Gyuri még az esküvői cipőjében is különbül berúgta volna”, hiszen a ballába az utóbbi fél évszázad legjobb „sutája” volt Kalocsa labdarúgásának.

MISKA BÁTYÁM!
EGYKORI JÁTÉKOSOD, KOLLÉGÁD AZ IFI CSAPAT EDZŐJEKÉNT EZEKKEL A GONDOLATOKKAL SZERETETT VOLNA EMLÉKET ÁLLÍTANI NEKED SZÜLETÉSED 95. ÉVFORDULÓJÁN!