2026. 04. 10. péntek
Zsolt
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kétgólos hátrányból mentett pontot a vendég – Dunapataji KSE – Bátya SE 2–2

Tamás Ferenc  |  2018. 11. 05., 13:41

A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati (Kalocsa környéki) csoportjának két fajsúlyos alakulata a remekül előkészített pataji küzdőtéren mérhette össze erejét november 3-án, ahol a nézők a látványos gólok mellett fordulatokban gazdag kilencven percet szurkolhattak végig a pénzükért.

A kezdés után a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, de támadásaik zöme hamvában halt el a pataji sáncokon. Hiányzott az átütő erő a bátyai rohamokból, a hazaiak az első húsz percben pedig egyáltalán nem foglalkoztatták Tóthot, a vendégek portását.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)
A Bátya nyalka regimentje
Forrás: KaloHírek

Aztán a találkozó 27. percében

a tizenhatos sarkáról Németh végzett el mesterien egy szabadrúgást,

a laszti pedig a felső lécet súrolva védhetetlenül csapódott a jobb felső sarokba (1–0). Rá három percre – igaz szerényebb formában –,

Kutus révén a patajiak második találatukat jegyezhették (2–0),

igaz addig a Bátya játszott, de a Pataj szerezte a gólokat. Szerencsére a félidő hajrájában Vörös Tomi ugyancsak szabadrúgásból visszahozta a meccsbe a vendég Bátyát, így újra nyílt lett a mérkőzés (2–1).

Fordulás után már csak egy gól esett, amikor Soós révén a Bátya a 61.percben egalizálta az állást (2–2).

Dunapataj – Bátya 2–2 (2–1)

70 néző, vezette: Hagymási A.

Dunapataj: Pergel – Botykai J., Nacsa, Szabó (Kovács) – Sárkány (Szigeti), Takács, Botykai L., Mari – Kutus (Molnár), Németh, Hangya (Szalai). 
Edző: Badó Attila.

Bátya: Tóth – Csóti (Anisity), Vörös, Tóth D. – Perity – Monori, Kun-Szabó, Pécsi (Balogh) – Kapitány, Soós, Máté (Fekete).
Edző: Sáfrán Ferenc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>
2026. 04. 10., 08:30
Az országgyűlési választás hétvégéjén rendkívüli nyitvatartással segítik az ügyintézést a kormányablakok. A legtöbb ügyfélszolgálat április 11-én, szombaton, valamint a választás napján, április 12-én, vasárnap is fogadja az ügyfeleket. Még >>>
2026. 04. 09., 20:16
Szerdára virradóan összetörték, földre dobták, illetve festékszóróval összefirkálták Font Sándor és Szabó Patrik, illetve jelölő szervezetük több plakátját. Még >>>
2026. 04. 09., 19:46
Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Tisza párt vezére körül, aki úgy látszik, tud valamit, amiről a kedélyes választási gyűlésein hívei előtt hallgatni szokott. Még >>>
2026. 04. 09., 09:58
Egy biztonsági kamera riasztása segített megakadályozni egy betörést Kiskunhalason húsvét hétfő hajnalán. A tulajdonos gyors reakciójának köszönhetően a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK