2024. 10. 10. csütörtök
Gedeon
: 400 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

170 éves a Magyar Honvédség – Honvédelmi nap Kalocsán, haditechnikai bemutatóval és toborzóval

Illés György Cinó  |  2018. 05. 25., 09:29

A Magyar Honvédelem és a Magyar Hősök Napja tiszteletére egyben az egykor Kalocsán mint katona városban szolgálatot teljesített katonai alakulatok emlékére rendezett honvédelmi napot több kalocsai katonai hagyományőrző szervezet és bajtársi egyesület a kalocsai középiskolások részvételével. Három helyszínen, a Negyvennyolcasok terén, az Astriceumban és a Csilás parki katonavárosi emlékműnél tartottak megemlékezést, az utóbbi helyszínen toborzópont és izgalmas hadieszköz-bemutató várta a diákokat.

A honvédelmi nap a Negyvennyolcasok terén kezdődött katonai tiszteletadással a 48-as emlékműnél, ahonnan a résztvevők az Astriceum udvarára vonultak, ahol a Szentháromság téren megszokott helyéről kiemelt magyar hősök emlékművénél folytatódott a program. Innen 11 órakor vonultak a megjelent katonák és diákok a Csilás parkban felállított katonaváros emlékműhöz, ahol katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a Kalocsán szolgált egységek emlékművét.

Képgaléria megtekintése (31 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A rendezvényhez toborzás is kapcsolódott. A kitelepült toborzó pont szintén a Csilás-parkban várta az érdeklődő fiatalokat, ugyanott érdekes haditechnikai kiállítás is várta őket. A több harci gépjárműből és különböző fegyverekből összeállított bemutatón a diákok nagy izgalommal vették birtokba az egyébként nem demonstrációs jellegű, hanem ténylegesen hadrendben álló hadieszközöket.

A legnépszerűbb talán a mobilizált Mistral légvédelmi rakétaegység volt, amelyet a győri légvédelmi tüzérek hoztak magukkal, de más alakulatoktól is érkeztek egységek a bemutatóra.

Képgaléria megtekintése (31 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A rendezvény ünnepségét fokozta a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Fúvószenekar közreműködése, akiknek egyik produkcióját videóra is vettük.

A rendezvény szervezésében együttműködött a Magyar Honvédség 15. Kalocsa Légvédelmi Rakéta- és jogelőd Légvédelmi Tüzérezred hagyományait gondozó Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre (KLKHK), a Honvédség és Társadalom Kalocsai Baráti Köre, a Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete, Kalocsa Város Önkormányzata, a Bajai Tankerületi Központ és Szakképzési Centrum, valamint a Kalocsa Művelődési Központ és Könyvtár.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)
2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-10-04 09:26:11
Kalocsán dinamikusan, de a járás többi településén is kis mértékben nőtt az álláskínálat, és továbbra is vannak állásajánlatok a járás határán túlról is. Összességében a múlt hetinél hattal több, így – hosszú idő óta először – újra több mint 90 álláshelyre jelentkezhetnek térségünk munkavállalói.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK