A hagyományos kenyérszentelésre idén is a délelőtt 11 órakor kezdődött koszorúzással egybekötve került sor. Ünnepi beszédet mondott dr. Filvig Géza polgármester, majd a Szent István szobor megkoszorúzása után megszegte, a népviseletbe öltözött hagyományőrzők pedig a megjelentek között szétosztották a város előzőleg megáldott új kenyerét. Az ünnepségen részt vett Font Sándor országgyűlési képviselő is.
A sokéves hagyományok szerint az augusztus 20-ai nemzeti ünnep ünnepélyes testületi üléssel kezdődött Kalocsán. A városháza dísztermében a kitüntettetek méltatása mellett kiosztották Kalocsa város kitüntető díjait, majd ezt követően a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be ünnepi szentmisét.
A mise után a hívek a téren már gyülekező ünnepi sokasághoz csatlakoztak, hogy Kalocsa Város Önkormányzata hivatalos augusztus 20-ai rendezvényén meghallgassák dr. Filvig Géza polgármester ünnepi gondolatait, megkoszorúzzák Szent István szobrát és osztozzanak a város új kenyerében.
Az ünnepség emelkedett alaphangulatát a Kerekesné Geri Zsuzsanna vezényletével közösen elénekelt Himnusz, majd Kállai Sándor szavalata adta meg, aki Szuhanics Albert Államiságunk ünnepe című versét adta elő.
„Szent István munkásságából erőt merítve kell nekünk is tenni városunkért!”
Ezt követően Filvig Géza polgármester mondott ünnepi beszédet, melynek felütéseként az aratás utáni új búzából készült kenyeret az élet szimbólumának nevezte, amely emlékeztet arra, hogy felelősséggel kell vetni, gondozni és nevelni ahhoz, hogy termés, eredmény születhessen – hasonlóan a családban ápolandó kapcsolatokhoz.
Hangsúlyozta: augusztus 20. különösen kedves ünnep a kalocsaiaknak.
Szent István királyunkat ünnepeljük ma, azt a királyunkat, aki megalapította a Kalocsai Érsekséget, azt a királyunkat, aki Szent Asztrik kalocsai érseket küldte Rómába II. Szilveszter pápához koronáért és áldásért. Asztrik érsekünk földi maradványai itt találhatóak tőlünk pár méterre a főszékesegyház alatti kriptában. Ezért különösen kedves számunkra augusztus 20. ünnepe. Legyünk erre nagyon büszkék, mi kalocsaiak!" Történelmi kitekintőjében felidézte: Szent István királyunkra hatalmas felelősség hárult, hiszen egyesítette a Kárpát-medencében letelepedett magyarságot, megalapítva a keresztény Magyar Királyságot, és megvédte a népét idegen hatalmaktól és belső fenyegetésektől. Az általa megkezdett út, a keresztény értékeken alapuló európai állam, több mint 1000 év után is helyes döntésnek bizonyult a magyarság jövőjének építéséhez.
Mint mondta, Szent István királyunk gondolkodásmódja és intelmei a mai korunkra átültetve is követendő, jó alapok.
Sok hasonlóságot látok a kihívások tekintetében az államalapítás korabeli országunk és napjaik Kalocsája között. Akkor a vándorló magyarságot kellett letelepíteni és egységesíteni, azért, hogy a jövőben is megmaradhasson a magyar nép. Városunknak nagyon komoly történelmi, egyháztörténelmi múltja, kultúrája és hagyományai vannak. Jövője azon múlik, mennyire tudjuk gazdaságát megerősíteni. Komoly és összetett feladat ez, nagy az ellenáram, de ha mindannyian húzunk az evezőnkön, akkor beér a fejlődés kikötőjébe Kalocsa hajója." A polgármester reményét fejezte ki, hogy a rajtuk kívül álló eddigi nehézségek – előbb a Covid vírus okozta korlátok, majd az energiaválság miatti kihívások – alábbhagynak, így folytathatják a fejlődés érdekében megkezdett munkát. Mint mondta, ehhez Szent István munkásságából is erőt tudnak meríteni.
A városvezetés egyik mérföldkővének tekinti a kisgyermekek nevelési körülményeinek javítását, ezért az elmúlt években minden nehézség ellenére folyamatosan fejlesztettjük a bölcsődénket, új óvodát és játszótereket építettünk. Elkötelezettek vagyunk az idősebb korosztály megbecsülésében is, hiszen hálával tartozunk az általuk elvégzett munkáért.
Több hosszú évek óta fennálló problémákat oldottunk már meg, de sok feladatot kell még teljesíteni.
Szent István munkásságából erőt merítve kell nekünk is tenni városunkért. Szándékunk ugyancsak jobbító és mindannyiunknak Kalocsa erősödéséért, fejlődéséért kell tennünk a dolgunkat." „Isten éltessen Magyarország! Isten éltessen Kalocsa!” – zárta gondolatait Filvig Géza.
A továbbiakban államalapító királyunk, Szent István és történelmi műve emlékezetére koszorút helyezett el a főtéri Szent István szobornál Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Filvig Géza polgármester, Simon Zoltán alpolgármester, dr. Kiss Csaba jegyző és dr. Látó Anita aljegyző.
Ezt követően a város egyházi, társadalmi szervezetei, intézményei, a fegyveres és rendvédelmi szervek delegációi koszorúzták meg a szobrot. Ők a következők:
- a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye nevében Fülöp Ernő címzetes apát, kanonok-plébános, érseki irodaigazgató, Richter Mátyás érseki titkár, érseki szertartó és dr. Mészáros István kanonok, címzetes prépost, a kalocsai Szent István templom igazgatója;
- a Kalocsai Református Egyházközösség nevében Csetvei János tiszteletbeli gondnok és Gera József kántor;
– HIT Gyülekezete Kalocsa;
- Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatala;
- Horvát Önkormányzat Kalocsa;
- Kalocsa város intézményei és gazdasági társaságai;
- Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium;
- Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephelye;
- Fegyveres és rendvédelmi szervek: Kalocsai Fegyház és Börtön, Kalocsa Városi Rendőrkapitányság, Kalocsai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság;
- FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Kalocsai Szervezete;
- Kereszténydemokrata Néppárt Kalocsai Szervezete;
- Mi Hazánk Mozgalom kalocsai alapszervezete;
- Demokratikus Koalíció kalocsai szervezete;
- Békés Kalocsáért Egyesület;
- Kalocsa Jövőjéért Egyesület;
- Kalocsai Lokálpatrióta Egyesület;
- Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-Alföldi Régió, Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület, Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre, Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete, 24. Harckocsiezred Baráti Kör Egyesület,
- Történelmi Vitézi Rend, Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége, Magyar Csendőrbajtársi Egyesület, Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége.
Az ünnep zárásaként az egybegyűltek közösen elénekelték a Szózatot, majd a Kalocsai Mezei Virágok Népdalkör előadását hallgathatták meg. Végül Richter Mátyás érseki titkár, érseki szertartó megáldotta, Filvig Géza polgármester megszegte, a népviseletbe öltözött kalocsai hagyományőrzők pedig szétosztották a város új kenyerét az ünneplő sokaság közt, akik ezt követően, az ünnepség zárásaképp elénekelték a Boldogasszony Anyánk kezdetű egyházi himnuszt, amelyet a Himnusz megszületése előtt a magyar nemzethez tartozók és Magyarország népei körében nemzeti fohászként volt szokás énekelni.