2026. 02. 17. kedd
Donát
: 378 Ft   : 318 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Érdektelenségbe fulladt a honvédelmi nap Kalocsán

Illés György Cinó  |  2019. 05. 24., 17:40

Alig lézengett pár tucatnyi érdeklődő diák a több helyszínen megtartott megemlékezéseken és a Csillás parkban tartott haditechnikai bemutatón, amelyet így a tervezett időpont előtt másfél órával lefújtak. A címben szereplő kitételt nem mi mondjuk, hanem a főszervező dr. Kovács György ny. mk. ezredes, a több más katonai hagyományőrző szervezetettel együttműködve a honvédelmi napot szervező KLKHK (Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre) elnöke, aki amiatt volt különösen csalódott, mert az iskolák visszajelzései alapján a korábbi években megszokott, több száz fős diákseregre számítottak.

A szervezők az összes kalocsai oktatási intézményt értesítették az e formájában először 2016-ban megtartott rendezvényről, meghívójukra pedig meg is érkeztek a válaszok, a várható létszámok megjelölésével. Így amikor délelőtt tízkor megkezdődött a ’48-asok terén a megemlékezés, még nem tudhatták, hogy a diákok szerény számban történő jelenléte az egész rendezvényt végigkíséri majd.


Forrás: Illés György Cinó

Végül, a Csillás parkba érve – ahol katonai tiszteletadás mellett, katonazenekari kísérettel megkoszorúzták a magyar honvédelem és a Kalocsán egykor szolgált honvédségi egységek emlékművét – minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy

A CÉLCSOPORT TÁVOL MARADT A RENDEZVÉNYTŐL.

Pedig ott légvédelmi rakétával, vegyvédelmi felderítő és híradó eszközzel, kézi fegyverekkel ismerkedhettek volna, videó lőtéren is gyakorolhattak volna a Győrből, Kecskemétről, Székesfehérvárról érkezett katonák közreműködésével a tavaly még igen népszerű honvédelmi bemutatón.


AZ ALACSONY ÉRDEKLŐDÉS LÁTTÁN A MINTEGY NEGYVEN FŐVEL JELENLÉVŐ HONVÉDELMI ERŐK FÉL EGY KÖRÜL TÁBORT BONTOTTAK, ÉS ELVONULTAK.

A hivatalos programot ettől függetlenül megtartották

A megemlékezések katonai tiszteletadással a Negyvennyolcasok terén, a 48-as emlékműnél kezdődtek, majd tisztelegtek a jelenleg az Astriceum udvarán található Magyar Hősök emlékművénél, végül a Csillás parkban, a Kalocsa Katonaváros emlékhelyen zárult a megemlékezés, ahol a haditechnikai bemutató mellett toborzó pont, díszelgő egység és az emlékezőket az összes helyszínre elkísérő katonazenekar is várta az érdeklődőket.

A főszervező, dr. Kovács György ny. mk. ezredes
Forrás: Illés György Cinó

Sőt, egy a rendezvénytől függetlenül kialakított, kezdetleges lövészárkot is megcsodálhattak volna, a proletariátus mellette halomban álló „fegyvereivel” együtt.

A FIATALOK TÁVOLMARADÁSÁNAK OKAI ISMERETLENEK, DE VALÓSZÍNŰ, HOGY ABBAN A KELLEMETLEN, SZELES ÉS HŰVÖS IDŐJÁRÁS IS KÖZREJÁTSZOTT.

„Bezzeg az én időmben!”

Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy annak idején, valamikor a ’80-as évek derekán az akkori középiskolásoknak nem fakultatív, hanem kötelező program volt a honvédelmi nap, és az időjárás sem jelentett kifogást.


Forrás: Illés György Cinó

Emlékszem, itt-ott szemergő esőben, ugyanilyen hideg, vagy még rosszabb időben jártuk végig a tizenegy-pár kilométeres gyalogtúrát Kalocsa-Meszes–Baráka–Kalocsa útvonalon, a kialakított állomáshelyek érintésével, a végén kispuskás éleslövészettel.

Az állomások egyike volt egyébként a barákai pontonhíd-bázis – a mai Glencore olajgyár területe –, aminek egyébként szigorúan őrzött katonai objektum lévén máskor a közelébe sem lehetett volna jutni.

Mi pedig még élveztük is, részben pont emiatt, hogy olyan dolgokba pillanthattunk be, ami egyébként tabu volt, de főleg azért, mivel addig sem kellett a suliban ülni…

Persze, akkor még mindennapos fenyegetést jelentett a „béketáborra” nézve az imperialista háborús készülődés, aminek a haladó, szocialista blokk tudott csak gátat szabni a „békeharc” folyamatos fokozásával – ennek volt része az ifjúságnak a végső küzdelemre való felkészítése – hiszen tudjuk: „Ez a harc lesz a végső”.

Más kor volt az, más idők jártak, semmi kétség!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 10:34
A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel hívja és várja az érdeklődőket 2026. február 19-én, csütörtökön 18 órára a Kamaraterembe, ahol ünnepi növendékhangversenyt rendeznek Fuchs Ferenc emlékére.
2026-02-12 10:57:55
Csütörtökön kezdetét veszi az ország egyik legismertebb télűző népszokása: február 12. és 17. között hat napon át a hagyományoké és a közösségi programoké lesz a főszerep Mohácson. Idén 76 busócsoportba szerveződve több mint 2700 regisztrált beöltöző vesz részt az eseményen.
2026-02-11 15:01:49
Holnap, február 12-én, csütörtökön délután egy órai kezdettel tartják a kalocsai grémium következő ülését a Városháza Dísztermében. Ekkor terjeszti elő a polgármester Kalocsa Város Önkormányzata és intézményei 2026. évi költségvetési rendeletének tervezetét, de több más, sokakat érintő kérdésről is dönthetnek a képviselők.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 16., 11:00
Február 12-én őrizetbe vettek egy 28 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta lopott a városban. Elsősorban kerékpárokat tulajdonított el, de más bűncselekmények is a számlájára írhatók. Végül egy sikertelen értékesítési kísérlet buktatta le. Még >>>
2026. 02. 16., 10:45
Elképesztő mennyiségű jövedéki termékre (cigaretta és alkohol) bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság adóellenőreinek kockázatelemzése alapján. Még >>>
2026. 02. 14., 09:00
Gyanús viselkedése vezette nyomra a járőröket Kiskunfélegyházán, ahol végül egy több bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el. Még >>>
2026. 02. 14., 08:59
Az Epilepszia Világnapja célja a társadalmi érzékenyítés és a betegséggel kapcsolatos tévhitek eloszlatása. A kezdeményezés a megértést és az elfogadást erősíti. Még >>>
2026. 02. 13., 11:07
Február 13-án Budapest ostromának befejezésére emlékezünk. A 1944–45-ös harcok a főváros és az ország történelmének egyik legsúlyosabb időszakát jelentették. Az emléknap a civil áldozatokra és a háború pusztítására is figyelmeztet. Még >>>
2026. 02. 13., 10:16
A Víz Világnapjához kapcsolódva rajzpályázatot hirdet a Kiskunvíz Kft. „A víz összeköt minket!” címmel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK