Érdektelenségbe fulladt a honvédelmi nap Kalocsán

A szervezők az összes kalocsai oktatási intézményt értesítették az e formájában először 2016-ban megtartott rendezvényről, meghívójukra pedig meg is érkeztek a válaszok, a várható létszámok megjelölésével. Így amikor délelőtt tízkor megkezdődött a ’48-asok terén a megemlékezés, még nem tudhatták, hogy a diákok szerény számban történő jelenléte az egész rendezvényt végigkíséri majd.

Végül, a Csillás parkba érve – ahol katonai tiszteletadás mellett, katonazenekari kísérettel megkoszorúzták a magyar honvédelem és a Kalocsán egykor szolgált honvédségi egységek emlékművét – minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá vált, hogy

A CÉLCSOPORT TÁVOL MARADT A RENDEZVÉNYTŐL.

Pedig ott légvédelmi rakétával, vegyvédelmi felderítő és híradó eszközzel, kézi fegyverekkel ismerkedhettek volna, videó lőtéren is gyakorolhattak volna a Győrből, Kecskemétről, Székesfehérvárról érkezett katonák közreműködésével a tavaly még igen népszerű honvédelmi bemutatón.

AZ ALACSONY ÉRDEKLŐDÉS LÁTTÁN A MINTEGY NEGYVEN FŐVEL JELENLÉVŐ HONVÉDELMI ERŐK FÉL EGY KÖRÜL TÁBORT BONTOTTAK, ÉS ELVONULTAK.

A hivatalos programot ettől függetlenül megtartották

A megemlékezések katonai tiszteletadással a Negyvennyolcasok terén, a 48-as emlékműnél kezdődtek, majd tisztelegtek a jelenleg az Astriceum udvarán található Magyar Hősök emlékművénél, végül a Csillás parkban, a Kalocsa Katonaváros emlékhelyen zárult a megemlékezés, ahol a haditechnikai bemutató mellett toborzó pont, díszelgő egység és az emlékezőket az összes helyszínre elkísérő katonazenekar is várta az érdeklődőket.

Sőt, egy a rendezvénytől függetlenül kialakított, kezdetleges lövészárkot is megcsodálhattak volna, a proletariátus mellette halomban álló „fegyvereivel” együtt.

A FIATALOK TÁVOLMARADÁSÁNAK OKAI ISMERETLENEK, DE VALÓSZÍNŰ, HOGY ABBAN A KELLEMETLEN, SZELES ÉS HŰVÖS IDŐJÁRÁS IS KÖZREJÁTSZOTT.

„Bezzeg az én időmben!”

Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy annak idején, valamikor a ’80-as évek derekán az akkori középiskolásoknak nem fakultatív, hanem kötelező program volt a honvédelmi nap, és az időjárás sem jelentett kifogást.

Emlékszem, itt-ott szemergő esőben, ugyanilyen hideg, vagy még rosszabb időben jártuk végig a tizenegy-pár kilométeres gyalogtúrát Kalocsa-Meszes–Baráka–Kalocsa útvonalon, a kialakított állomáshelyek érintésével, a végén kispuskás éleslövészettel.

Az állomások egyike volt egyébként a barákai pontonhíd-bázis – a mai Glencore olajgyár területe –, aminek egyébként szigorúan őrzött katonai objektum lévén máskor a közelébe sem lehetett volna jutni.

Mi pedig még élveztük is, részben pont emiatt, hogy olyan dolgokba pillanthattunk be, ami egyébként tabu volt, de főleg azért, mivel addig sem kellett a suliban ülni…

Persze, akkor még mindennapos fenyegetést jelentett a „béketáborra” nézve az imperialista háborús készülődés, aminek a haladó, szocialista blokk tudott csak gátat szabni a „békeharc” folyamatos fokozásával – ennek volt része az ifjúságnak a végső küzdelemre való felkészítése – hiszen tudjuk: „Ez a harc lesz a végső”.

Más kor volt az, más idők jártak, semmi kétség!