2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Ilyen egyenes a történelem” – Megemlékezés és koszorúzás Kalocsán, október 23-án

Illés György Cinó  |  2020. 10. 24., 08:08

Annak, hogy igen népes ünneplő sokaság gyűlt össze az egykor halálos áldozatot követelő sorozatlövés helyszíne, a Városház-köz és a Főutca, azaz a Szent István király út kereszteződésénél az ’56-os városi megemlékezésre, a gyönyörű, verőfényes idő mellett oka lehet, hogy ezt a nemzeti ünnepet kevés kivétellel az egész magyarság sajátjának érzi, a felsorakozott pártok listáját látva, úgy tűnik, párthovatartozástól függetlenül. Ami azért ellentmondásos kissé, mert – amint arra Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke ünnepi beszédében rámutatott – a kommunista rendszer haszonélvezőinek és vezetőinek, a forradalom vérbe fojtói hazai cinkosainak unokái ma is aktív szereplői a magyar politikai közéletnek, és tevékenységükkel is nagyszüleik nyomdokain járnak.

Amint programajánlónkban is olvashatták, a tervek szerint a Kalocsai Thália Társulat adott volna ünnepi műsort az idei évben, azonban sajnos ezt a fellépésüket megbetegedés miatt sajnos le kellett mondaniuk.
[Értesüléseink szerint nem koronavírusos megbetegedésről van szó. Az érintett/ek/nek mielőbbi gyógyulást kívánunk! – A szerk.]

Így a konferanszié, Markó Mónika köszöntő szavai és a Himnusz hangjai után a társulat egy tagjának, a Szentkúti Ferenctől a Hősköltemény egy pesti srácról című verset interpretáló Lakatosné Jambrik Ibolyának a szavalata adott irodalmi bevezetőt Font Sándor beszédének.

Az ünnepi szónok a történelmi tények felidézése mellett több aktuálpolitikai megjegyzést is tett. Rámutatott többek közt, hogy a forradalmat és az ország érdekeit eláruló, a megszálló szovjet erőkkel együttműködő, ez által hatalmat szerző, majd azt könyörtelen megtorlásra használó kormány oszlopos tagja, Kádár első embere, Apró Antal lánya a rendszerváltásig, majd annak idején a politikai hatalom és kapcsolati tőke gazdasági erővé konvertálásában aktív szerepet vállalt Apró Piroska volt, akinek lánya Dobrev Klára. Utóbbi pedig Gyurcsány Ferenc felesége, és mindketten a nemzetközi baloldali erőkkel együttműködve tevékenyednek az ország és a nemzet érdekei ellenében.

Nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű kitérő a beszédében, ezeket mindig azzal értékelte:

„UGYE, MILYEN EGYENES A TÖRTÉNELEM?!”


Beszédében Font egyebek mellett a forradalom és szabadságharc emlékezetét idézte föl a dicsőséges és vészterhes napokat követő megtorlásokon és a hallgatás évtizedein át a ’89-es Nagy Imre újratemetéséig, és napjainkig.
A beszéd részleteivel önálló cikkben jelentkezünk!

Szónoklatának zárása után Font Sándorhoz csatlakozott Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Filvig Géza polgármester, valamint Simon Zoltán alpolgármester, hogy közösen koszorúzzák meg a börtön falában elhelyezett emléktáblát.

Ezt követően a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye nevében Kaló Krisztián kanonok, címzetes prépost és kísérete, a Kalocsai Református Egyházközség részéről Bóna József gondnok és Csetvei János gondnok helyezte el a tisztelet és kegyelet koszorúit, akiket a HIT Gyülekezete Kalocsa küldöttsége követett.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kalocsai Járási Hivatala nevében dr. Bedics Andrea hivatalvezető és dr. Simon Zoltán hivatalvezető- helyettes koszorúzta meg az emléktáblát.

Képgaléria megtekintése (32 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


A továbbiakban a város intézményei, azok fenntartói, fegyveres és rendvédelmi szervei, valamint társadalmi szervezetei – köztük az ’56-os hagyományokat ápoló bajtársi szervezetek – képviselő helyezték el virágaikat.

Képviseltette magát a koszorúzók közt

  • a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium,
  • Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje,
  • Kalocsa Város Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzata,
    a Kalocsai Fegyház és Börtön,
  • Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság,
  • Kalocsa Városi Rendőrkapitányság,
  • a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége- Dél-Alföldi Régió,
  • a Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület,
  • a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre,
  • a Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete,
  • a Harckocsiezred Baráti Kör Egyesület,

 

  • az 1956. Magyar Nemzetőrség,
  • a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége,
  • a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség,
  • a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület,
  • a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége és
  • a Történelmi Vitézi Rend, továbbá


egymás után

  • a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségek Kalocsai szervezete,
  • a Kalocsa Jövőjéért Egyesület,
  • a Kalocsai Lokálpatrióta Egyesület,
  • a Kereszténydemokrata Néppárt Kalocsai Szervezetei,
  • a Mi Hazánk Mozgalom kalocsai alapszervezete,


majd közösen

  • a Békés Kalocsáért Egyesület,
    a Jobbik Kalocsai Ifjúsági Tagozat és Jobbik Kalocsai Alapszervezete,
    a Demokratikus Koalíció Kalocsai Szervezete,
    a Magyar Szocialista Párt kalocsai szervezete,
    a Szövetségben Városunkért Egyesület és
    a Momentum Mozgalom Kalocsai Alapszervezete,

    majd sorra a
  • kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat,
  • a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és
  • a Német Nemzetiségi Önkormányzat, végül

  • a Kalocsai Szent Kereszt Kórház,
  • a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár,
  • Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Központ,
  • Kalocsa Városi Polgárőrség,
  • a Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete és
  • a Viski Károly Múzeum.

Képgaléria megtekintése (32 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


A rendezvény a Szózat közös eléneklésével zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK