Az ’56-os emlékparkban, a régi posta bejáratával szemben Kállai Sándor szavalatával emelte az alkalom ünnepélyességét, megemlékező beszédet dr. Körmendy Szabolcs önkormányzati képviselő mondott a péntek délutáni megemlékezésen, majd Simon Zoltán alpolgármesterrel közösen az önkormányzat nevében koszorú helyezett el az ’56-os emlékkőnél, ahol az emlékezők mécsesekkel tisztelegtek a szabadságharc hősei és a megtorlás áldozatai előtt.
1956. november 4-én rohanták le a szovjet csapatok hazánkat, szövetségben az áruló Kádárral és „Ideiglenes Kormányával”, amit a legyőzhetetlen túlerő elleni véres szabadságharc, majd a könyörtelen megtorlás követett. Ezek hősei és áldozatai tisztelegtek az egybegyűltek a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) szervezésében november 3-án, pénteken délután négy órai kezdettel az Ötvenhatos emlékparkban tartott megemlékezésen, amelynek nemzeti hagyományaink szerint a Himnusz és a Szózat közös eléneklése adott keretet.
A közbeeső részben Kállai Sándor, a KIKK munkatársa, miután az 1956-os forradalom leverésének emlékére rendelt nemzeti gyásznapon köszöntötte a megjelenteket, Szabó László Dezső Forgószél című versét szavalta el, majd dr. Körmendy Szabolcs önkormányzati képviselő osztotta meg a nemzeti gyásznap kapcsán megfogalmazott gondolatait.
„Azok szellemi örökösei, akik ezeket tették, köztünk vannak. Mellénk állnak, és koszorúznak”
Személyes emlékkel kezdve megidézte, amikor éveken át állt itt november 4-én úgy, hogy édesapja mondta a beszédet. Hagyatékában megvannak e beszédek vázlatai, ezeket is felhasználta a mostani alkalomra való felkészülésben.
Miért gyülekezünk itt maroknyian? Mi a küldetésünk? Van-e értelme ittlétünknek? (…) Emlékeznünk kell, itt kell lennünk, hogy fiataljaink tudják, kik és miért harcoltak 1956-ban. Emlékeznünk kell, hogy tudják, habár a náci Németország is totalitárius diktatúra volt, de 1956-ban a kommunista diktatúra tankjai verték le a szabadságharcot”– mondta Körmendy Szabolcs, fölidézve egy felmérés eredményeit, amely szerint a magyar fiatalok jelentős része Petőfi Sándort és a márciusi ifjakat az 1956-os forradalom szereplőinek gondolja.
Emlékeznünk kell, hogy a fejekben helyükre kerüljenek a dolgok! 1848 és 1956 is. Hogy büszkék lehessenek mindkét forradalmunkra!
EMLÉKEZNÜNK KELL, HOGY TUDJÁK, MI A FASIZMUS ÉS MI A KOMMUNIZMUS! HOGY TUDJÁK, HOGY MAGYARORSZÁG MEGSZENVEDTE MINDKETTŐT!
Ha a fasizmus áldozataira emlékezünk, ugyanúgy emlékezni kell a kommunizmus áldozataira. És a kettő egyformán fontos. Nem lehet a kommunizmus bűntetteit elbagatellizálni – fejtette ki.
TUDNIUK KELL AZT IS: AZ 1956-OS FORRADALOM LEVERŐI SEMMILYEN SZINTEN NEM TEKINTHETŐK HŐSNEK. NEM TEHETÜNK EGYENLŐSÉGET A BARIKÁD KÉT OLDALÁN HARCOLÓK KÖZÖTT
– idézte édesapja egyik beszédéből.
– Miközben az egyik oldalon próbáljuk megtisztítani örökségünket a vadhajtásoktól, és a történelmileg nem vállalható utcaneveket átnevezzük, a kommunista rendszer kiszolgálóinak emléke nem csökken, hanem szaporodik – mutatott rá, kifejtve, hogy jelenleg is gyűjtés folyik egy olyan személy emléktáblájára, aki legmagasabb szinten volt kiszolgálója a diktatórikus rendszernek.
Emlékeznünk kell, hogy tudják, senki nem kért bocsánatot a galád módon kivégzett magyar fiatalokért. Milyen gonoszságnak kell lakoznia valakiben, hogy a 16 éves Mansfeld Péternél megvárja, míg betölti a 18. évét, és úgy ítéli halálra, vagy hogy Papp Simon olajkutató egyetemi tanárral a halott felesége nevében levelezzenek azért, hogy a börtönben tovább dolgozzon? Gyomorforgató. Az ilyen rendszer kiszolgálói nem érdemelnek emléktáblát.”Emlékeznünk kell azért is, hogy tudják:
AZOK SZELLEMI ÖRÖKÖSEI, AKIK EZEKET TETTÉK, KÖZTÜNK VANNAK. NEM KÉRTEK, NEM KÉRNEK BOCSÁNATOT.
Mellénk állnak, és koszorúznak. Sőt! Szervezkednek és hatalomra törnek. Magukat tartják európai szintű demokratáknak. És az az Európa, aki 1956-ban nem segített a magyar népnek megszabadulni a diktatúrától, most keblére öleli őket. Ismét magunkra maradtunk, mint 1956-ban. Emlékezzünk hát, hogy tudják mindezeket. Itt vagyunk és itt is leszünk.”Végezetül édesapja nyomdokain, Garay Jánost idézve beszédét így zárta:
„Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!”
…
Tisztelet a hősöknek!”