2025. 03. 27. csütörtök
Hajnalka
: 400 Ft   : 372 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

A vendégek pontszerzése taktikai vereséggel ért fel

Tamás Ferenc  |  2024. 04. 01., 16:35

Március 23-án, szombaton a mostanában sikert sikerre halmozó szakmári tizenegy, a tabella hátsó régiójához tartozó benedeki csapat otthonába látogatott, ahol nagy meglepetésre nem tudta a három bajnoki pontot begyűjteni. Igaz, a Szakmár tartalékos volt – hiányzott Dobler Bence, Oláh és Szalontai is -, hogy csak az ászaikat említsük. Ennek ellenére vegyes érzelmeket kiváltó első félidőt produkáltak, ám ha nehezen is, de azért sikerült kiegyenlíteniük a végére.

A mérkőzés a születésnapos Húsvét Mia ajándéka kapott kezdőrúgásával indult, aki a hazai csapat szakvezetőjének a kislánya.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A találkozó első húsz percében kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán a két tizenhatos közti területen, a kapuk csak elvétve kerültek veszélybe. Nem érződött a vendégek játékán, hogy ők a három bajnoki pontért jöttek, ami a tabellán elfoglalt előkelő helyüket igazolta volna. Nem látszott a csapaton, hogy mostanában ötöket vágnak egy-egy találkozójukon.

Az első félórában a párharcokkal és szikrázó belemenésekkel tarkított küzdelem dominált. Talán a szellőléptű csatárunk, Balázs lendületes elfutásain érződött elsősorban a győzni akarás, no meg a csapatkapitány, András Gábor karmesteri játékán.  A szikrázó belemenéseket és párharcokat tekintve a sárga lapokat nem használó Apsó „spori” elég nagyvonalúan kezelte, mivel többször is partner volt ezek megítélésében. Aztán a félidő hajrájában Rácz Feri indította remek passzal az oldalvonal mentén elszáguldó Birtók Andrást, akinek lövésszerű beadásába a menteni igyekvő szakmári védő, Mácsai Peti egyszerűen „belefutott”. Ezzel a labda a kapujából már kilépő Karaszi kapus felett a léc alá hullott (1-0). Öngóllal vezettek tehát a hazaiak a félidő utolsó perceiben, mindeközben nem látszott a két csapat játékának minőségi különbsége.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A fordulás után mintha a hazai csapat varázsütésre elfáradt volna, míg a Szakmár kezdett ébredezni Csipkerózsika álmából. Ám az is lehet, hogy Dobler edző cseréi hatékonyak voltak – főleg az idősebb „Salacz apuka” hozott lendületet és új színt a Szakmár támadójátékába. Ennek eredményeként a mérkőzés 62. percében a szürke eminenciás szerepkörben futballozó német ajkú Kundela Adrián pazar átlövésgóllal vette be Antóni hálójának bal alsó sarkát (1-1).

A későn ébredő vendégek aztán nagyon hajtottak a győztes találatért is, ám a játékot tördelő hazaiak már nem engedték ki a kezükből a pontszerzést.

Dunaszentbenedek – Szakmári KSE 1-1 (1-0)
70 néző, vezette: Apró Ferenc
Dunaszentbenedek: Antóni D. – Dinnyés T., Felnagy M., Péter M., Ábrahám G. – Birtók A., Molnár G. (Nafcz Z.), Hangya E., Rácz F. – Csorba Zs. (Húsvét F.), Bódi R.
Edző: Húsvét Ferenc

Szakmár KSE: Karaszi Z. – Csada Á. (Gutman Zs.), Kapronczai M., Mácsai P. – Marosvári M., Salacz A., Gillich M., András G., Székács M. – Kundela A., Balázs R. (Sztakó R.)
Edző: Dobler Róbert

Gólszerző: Mácsai Péter (1-0, öngól) a 42., Kudela Adrián (1-1) a 65. percben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 03. 25., 18:01
A kalocsai érsekség évszázadai (CST I/6), illetve a Kalocsai Főegyházmegye plébániáinak jelentése a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reformok végrehajtásáról (1967) köteteket március 21-én mutatták be az Astriceum Érseki Múzeumban.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 27., 13:53
Közel 10 fokos hőmérsékleti kontraszt van az ország északi és déli fele között. Még >>>
2025. 03. 27., 13:09
Az Alnatura burgonyachips tengeri sóval (125 g) termék fogyasztói visszahívását kezdeményezték a termékben esetlegesen jelen lévő idegen anyag jelenléte miatt. Még >>>
2025. 03. 27., 09:33
Március 27-e a Színházi Világnap, amelyet 1961 óta ünnepelnek világszerte. Még >>>
2025. 03. 26., 14:00
Közel egy havi csapadékmennyiség zúdult ránk tegnap - de vajon elég lesz-e, vagy tovább folytatódik az aszályos időszak? Még >>>
2025. 03. 26., 10:27
A DK elnöke országjáró kezdeményezése keretein belül látogatott Kalocsára. Még >>>
2025. 03. 26., 09:53
Március 26-án világszerte a Dokumentumszabadság Világnapját ünneplik, amely a digitális dokumentumok szabad és nyílt formátumainak fontosságára hívja fel a figyelmet. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az adatok szabad áramlására, a hosszú távú digitális megőrzésre és az információk akadálytalan elérhetőségére. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK